Furcsa arcú, apró termetű férfi szeretkezik nyakatekert pózokban egy nála jó másfél fejjel magasabb, tetőtől talpig piros latexbe öltözött szőkeséggel. Ugyanaz a fickó kimászik a csatornából, elrabol egy modellt a fotózásról - útközben leharap pár ujjat, és megeszik néhány csokor virágot -, leviszi a gyönyörű nőt mocskos kis föld alatti kuckójába, kicsit öltöztetgeti, majd álló farokkal elszenderedik mellette. De nem alhat sokáig, mert hívja a kötelesség: egy új megbízás, egy másik szerep, vagy élet, vagy akármi - ez, mint oly sok minden más sem derül ki Leos Carax (interjúnk a rendezővel itt) sajátos hangulatú filmjéből.
A hol teljesen szürreális, hol hétköznapi, máskor musicalbe vagy épp krimibe illő életdarabkákat a főhős, bizonyos Monsieur Oscar köti össze, ő az aggódó apa, a haldokló nagybácsi, a profi bérgyilkos, a rég nem látott szerelmes, a taszító csatornaszökevény. A nyolcvanas évek végén a francia film nagy reménységeként számon tartott, majd kissé eltűnt rendező nem köti az orrunkra, hogy hőse színészként ugrál az egyes jelenetek közt, vagy a "szimpla" színjátszásnál különösebb kapcsolatot ápol a valósággal. Valahol a virágzabálás és a diszkózó majomcsalád közt az a kérdés is könnyen felmerülhet a magát vagy fantasztikusan, vagy meglehetősen nyomorultul érző nézőben (átmenet garantáltan nincs), hogy vajon Carax milyen kapcsolatot ápol a valósággal? Amellett, hogy pontosan, áh, mit pontosan, kábé mit is látunk a vásznon, az is teljesen a fantáziánkra van bízva, hogy mit gondolunk a kis testű hős kalandjairól.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
