De már ez sem ment simán, mert ahogy Troché a Rákóczi úton haladt, nagy csődület állta útját, melyet ugyan első reakcióként minél jobban igyekezett volna kikerülni, de a szemébe ötlő pár apróság mégis azt súgta neki, hogy jobb, ha utánanéz a dolognak. Rendőrkocsik álltak működő stroboszkóppal az egyik ház előtt, itt lakik a suszter, gondolta Troché, de nem akart túl közel menni, bámész népség lebzselt a járdán, a kapuban egy szem rendőr tartotta vissza őket, egy-két elkapott szóból a szokvány dumára lehetett következtetni, oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló, persze nyilvánvaló volt, hogy nem oszlik itt senki még sokáig. Mi történhetett? Troché felismerte a várakozók között a cipész gyerekeit, lompos, rossz arcú, rossz hírű fiatalkorú bűnözők, Kopasz, Kettyintős és a másik, ők ketten talán ikrek voltak, vagy csak testvérek, de megkülönböztetni csak a szvetterükről lehetett őket, ilyen nagy gombokkal elöl gombolós holmi volt, bordázott, az egyik sárga, a másik rózsaszínű, mindkettő jócskán kifakult állapotban. Valami vadállatias közöny látszott így féltávolból is az arcukon, amiből Troché azt szűrte le, hogy bármi is történt itt, abban ők erősen érintettek, végül mégis elkerülte a gyülekezetet, hamarosan úgy is tudni fogja mindenki, hogy mi történt, most fontosabb telefonálni. S különben is, amikorra idáig ért a gondolataiban, már a bíróság előtt járt, szamárság lett volna visszafordulni. A rendőrségnél bekanyarodott a postához, s közben aprópénzért túrt a zsebében, tantuszra. A két telefonfülke a bejáraton belül valami előtérben volt, s egy újabb ajtón kellett áthaladni az ablakokhoz, illetve a jobb kéz felől parkoló újságos nénihez, de mindkét fülkére ki volt akasztva az adekvát tablicsku: a készülék javítás alatt. Troché kifordult, tantuszt sem vett, van két fülke a tér túlsó oldalán, a trafik mellett, majd ott vesz. Szerencsére ott működtek is a telefonok, amit már távolról jelzett a sorban állók látványa. Troché odalépett a kétablakos trafikpavilonhoz, a rövidebb sorban előtte egy könnyes szemű kisfiú akart visszaváltani egy telefonérmét meg egy húszfilléres bélyeget, de a trafikos persze elhajtotta. Láthatóan a gyerek sem számított nagyon másra, tán csak azért jött, hogy elmondhassa magának, ő azért megpróbálta, s lépett is tovább, de Troché még időben elkapta a vállát, egytíz a kettő együtt, de oda’dom egy forintért. Troché adott egy bélást meg egy taslit, s szidta magát, mert vagy három tantuszt akart venni, de ezek után aligha állhat szóba a trafikossal. Kivárta a sorát, Sztupa a harmadik csengetésre vette fel, s csak ennyit kérdezett: a gyémántok? Itt, bazmeg… csak a rozsda.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
