tévésmaci

A pék galambja

  • tévésmaci
  • 2023. május 10.

Film

Amikor Sztupa és Troché vendégségbe mentek, a csapat otthon játszott.

S ha a csapat otthon játszott, Mátrai ott volt a nézőtéren. Nem ismertek a vasgyáriaknak hűségesebb szurkolót! Ha a csapat otthon játszott, pontban tizenkettőkor már tálalva volt a vasárnapi ebéd. Mátrai megadta a módját, de a lelke már távolodott. Mindenki ismerte a kerületben, valaha ő volt a legfiatalabb brigádvezető a gyárban, s az nagy szó volt. Többszörös újító is volt, amikor a minisztériumból lejött valaki, hogy a mozgalom körmére nézzen, hozott magával egy táska pénzt, s abból fizetett a neki tetsző újításokért, még aláírni sem kellett. Ilyenkor mindig Mátrai vitte haza a legtöbb pénzt, egész szép összegeket. A minisztérium újítási előadói mind ismerték: na, Mátrai elvtárs, ebben a negyedévben mit újított? A többiek ilyenkor egymás karját bökdösték, s vigyorogtak, de nem is vittek haza egy kanyit sem. Ilyenkor a műszak után fizetett egy kört a brigádnak, de sietett haza, nem lumpolt soha, csak a vasárnap délutánjához ragaszkodott. A nagyok meccse 15.30-kor kezdődött, de ő már kint volt az ifin is, a salakpálya szélén támasztotta a korlátot, a legszűkebb körben vitatva meg, hogy kinek lesz majd keresnivalója a felnőttek között. Aztán a második félidő közepe táján, amikor a földes pályára kijött az ellenfél melegíteni, átballagott megnézni őket. Ismerték azok is, még a legjobb csapatok menői is kijöttek az oldalvonalhoz kezelni vele, s mondtak neki valami vicceset arról, hogy mennyire kitömik majd a hazaiakat. Nevettek. Mátrainak igyenbérlete volt, még akkor kapta, amikor ő volt kerület híres ifjúmunkása, s azóta minden évben meghosszabbította a klub. Volt egy zászlója is, szépen varrott, piros-kék, egyesületi címerrel, szintén tőlük kapta, még amikor feljutott a csapat. Nem volt rúdja, csak egy darab selyem vagy valami ilyesmi volt, ha szépen összehajtotta, pont befért a kabátja zsebébe, nem maradhatott otthon, bár a meccsek többségén elő sem vette – nem volt az a harsány szurkoló. Néha izgalmában felkiáltott, a pokolba küldte a bírót, de nem kiabált rigmusokat, nem ugrált, nem is köpködte a tökmagot, csak figyelt, erősen figyelt. Együtt élt a játékkal, ahogy mondani szokás. A végén fennmaradt az öregekkel a lelátón, megvárták, hogy mindenki elmenjen, aztán bementek a klubházba, volt egy fenntartott asztaluk. Az öregek között még mindig ő volt a legfiatalabb. Sztupával és Trochéval mindig épp a meccsre indulva találkozott, ő a buszmegálló felé tartott, azok meg jöttek szembe, köszöntek, de soha egyikük sem kérdezte, hogy ki hova megy éppen. Lehet, hogy nem is tudták, de ez nem valószínű.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.