Interjú

Hős és antihős

Soleen Yusef és Sarah Blaßkiewitz filmrendezők

Film

Született német és egy bevándorló gyermeke, színes bőrű és szász, rendőr és bűnöző: Samuel Meffire ellentmondásokkal teli életét mutatja be a Disney+ új sorozata. A Sam – Egy szász két rendezőjével egy online kerek­asztal keretei közt beszélgettünk a valódi Samről, a német történelemről és arról, hogy a műben ábrázolt rasszizmus mennyire van jelen napjainkban.

Magyar Narancs: Samuel Meffire Kelet-Németország első fekete rendőréből vált a rasszizmus elleni harc poszterarcává, médiasztárrá, majd elítélt bűnözővé. Életének melyik aspektusát tartották a legfontosabbnak?

Soleen Yusef: Az lebegett előttünk, hogy újraírjuk a történelmet. Sam történetével ugyanis egy olyan aspektusból igyekszünk bemutatni az 1989 utáni időszakot, ahonnan még nem láthattuk. Reményeink szerint ez nem csak azt változtathatja meg, ahogy ma tekintünk a múltra, de azt is, holnap milyen szemmel nézünk rá. Fontosnak tartom, hogy a hozzá hasonlók történeteit megismerjük, a történelem ugyanis nagyon mostohán bánt a színes bőrűekkel, főleg Németországban. Beszélnünk és vitáznunk kell a sokszínűségről, az inkluzivitásról, arról, hogy ezek a témák milyen változásokat idéztek elő a közelmúltban.

MN: Sarah 1986-ban született Kelet-Németországban, Soleen pedig 1996-ban költözött Németországba Kurdisztánból – a sorozatban bemutatott szászországi állapotokból tapasztaltak még valamit?

Sarah Blaßkiewitz: A koromból adódóan akár Sam gyereke is lehetnék: három évvel a berlini fal leomlása előtt születtem. Hiába egyesült azonban az NDK és az NSZK, Kelet-Németország még sokáig mintha külön ország maradt volna. Gyerekkori emlékeim vannak arról, amit a sorozatban láthatunk: nácikról és szélsőjobboldali emberekről, bomber­kabátos rasszistákról.

Soleen Yusef: Irakból érkeztem Európába, ez valamelyest összeköt Sammel, tudom, hogy milyen az, amikor idegen környezetben kell új életet kezdeni. Amikor Németországba költöztem, minden újdonságnak számított, bizonyos mértékig még mindig ezt érzem, pedig 27 éve itt élek. Az volt a legérdekesebb, hogy legyen szó Kelet- vagy Nyugat-Németországról, a berlini falról, mindent ugyanabból a nézőpontból tanítottak, szemléletformáló erővel bírt, hogy a sorozat készítése közben Sam szemszögéből is rátekinthettem erre a korszakra. Remélem, másra is ilyen hatással lesz. Semmit nem tudtam például az afrikai bevándorlók helyzetéről, csupán annyit, hogy sokan érkeztek tanulni vagy dolgozni Németországba, és volt, aki végleg itt maradt – ez a mai napig jellemző.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.