Interjú

Hős és antihős

Soleen Yusef és Sarah Blaßkiewitz filmrendezők

Film

Született német és egy bevándorló gyermeke, színes bőrű és szász, rendőr és bűnöző: Samuel Meffire ellentmondásokkal teli életét mutatja be a Disney+ új sorozata. A Sam – Egy szász két rendezőjével egy online kerek­asztal keretei közt beszélgettünk a valódi Samről, a német történelemről és arról, hogy a műben ábrázolt rasszizmus mennyire van jelen napjainkban.

Magyar Narancs: Samuel Meffire Kelet-Németország első fekete rendőréből vált a rasszizmus elleni harc poszterarcává, médiasztárrá, majd elítélt bűnözővé. Életének melyik aspektusát tartották a legfontosabbnak?

Soleen Yusef: Az lebegett előttünk, hogy újraírjuk a történelmet. Sam történetével ugyanis egy olyan aspektusból igyekszünk bemutatni az 1989 utáni időszakot, ahonnan még nem láthattuk. Reményeink szerint ez nem csak azt változtathatja meg, ahogy ma tekintünk a múltra, de azt is, holnap milyen szemmel nézünk rá. Fontosnak tartom, hogy a hozzá hasonlók történeteit megismerjük, a történelem ugyanis nagyon mostohán bánt a színes bőrűekkel, főleg Németországban. Beszélnünk és vitáznunk kell a sokszínűségről, az inkluzivitásról, arról, hogy ezek a témák milyen változásokat idéztek elő a közelmúltban.

MN: Sarah 1986-ban született Kelet-Németországban, Soleen pedig 1996-ban költözött Németországba Kurdisztánból – a sorozatban bemutatott szászországi állapotokból tapasztaltak még valamit?

Sarah Blaßkiewitz: A koromból adódóan akár Sam gyereke is lehetnék: három évvel a berlini fal leomlása előtt születtem. Hiába egyesült azonban az NDK és az NSZK, Kelet-Németország még sokáig mintha külön ország maradt volna. Gyerekkori emlékeim vannak arról, amit a sorozatban láthatunk: nácikról és szélsőjobboldali emberekről, bomber­kabátos rasszistákról.

Soleen Yusef: Irakból érkeztem Európába, ez valamelyest összeköt Sammel, tudom, hogy milyen az, amikor idegen környezetben kell új életet kezdeni. Amikor Németországba költöztem, minden újdonságnak számított, bizonyos mértékig még mindig ezt érzem, pedig 27 éve itt élek. Az volt a legérdekesebb, hogy legyen szó Kelet- vagy Nyugat-Németországról, a berlini falról, mindent ugyanabból a nézőpontból tanítottak, szemléletformáló erővel bírt, hogy a sorozat készítése közben Sam szemszögéből is rátekinthettem erre a korszakra. Remélem, másra is ilyen hatással lesz. Semmit nem tudtam például az afrikai bevándorlók helyzetéről, csupán annyit, hogy sokan érkeztek tanulni vagy dolgozni Németországba, és volt, aki végleg itt maradt – ez a mai napig jellemző.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.