A fiúk (Pintér és Mráz meg a többiek) azonmód belevették magukat a forgatagba, szinte látni lehetett, ahogy feloldódtak a tömegben, mely mintha először a feje fölött forgatta volna meg őket, aztán pedig inkább színesen, mint véresen, de mégiscsak bedarálta őket, kék ingük előbb lila, aztán piros, végül tán sárga lett, vagy ki tudta követni, eggyé váltak a már masszásodottakkal, égen-földön folyt a tánc, valóban. Sztupa és Troché nem tudtak egyből vegyülni, mert Ómafa sietett eléjük kipirult arccal, s még el sem érte őket, már be nem állt a szája. Hogy micsoda bál ez, körben lampionok, minden fán, ezer meg ezer, folyik a pezsgő, mindenhol pálinkás butikok és lacikonyhák, a zenepavilon pedig egészen csodálatos, húzza is a banda rendesen, vagyis fújja inkább. Mit akarsz mondani, Ómafa, kérdezte bátorítólag Sztupa, s Troché is felhúzta egy pillanatra a szemöldökét, holott az egész szóáradat alatt csak jobbra-balra tekergette a nyakát, jobbára a levegőben úszó táncos szoknyák nyomában. Itt van Jake, bökte ki Ómafa. Jake, kérdezett vissza Sztupa. Igen, Jake, a törökőriek vezére, erősítette meg Ómafa most már jól kihallható idegességgel a hangjában. A törökőriek volt vezére, szaladt ki Troché száján, már nincsenek is törökőriek. Jake meg valahol a világ túlsó oldalán tesz-vesz. Itt van Jake, ismételte meg Sztupa, és te, csúnya fiú, csak most szólsz? Drága barátom, vezess hozzá üstöllést! (Ómafa feljegyzéseiben e helyt az áll, hogy nem tudta eldönteni, hogy ez a „drága barátom” kire is vonatkozik, őrá, hogy ti. vezess hozzá, drága barátom, vagy éppenséggel Jakéra, aki a drága barátja, s én azonnal vezessem hozzá.) Nem kellett sokat vezetni Sztupát, Jake a hátát a legközelebbi italmérés pultjának vetve bámulta a tömeget, s mintha halványan mosolygott is volna, mint aki lát mindent, egyenként az összemosódó kavalkád összes aprócska elemét. Sztupa és Troché odasiettek, de Troché már csak nyaktól lefelé, a nyaka forgott mentében is, ó, azok a libbenő szoknyák, azok a búzakékek, azok a rózsaszínek. Barátságosan, de röviden üdvözölte a messze földről visszatérőt, de egyre kevesebb látszott belőle, elsodorta a tánc, egy-egy villanásra Sztupa még látta az arcát, aztán beleveszett a szivárványba. Ómafa is felszívódott, ő viszont horgonyt vetett. Mi ez, mit iszol, nézett a Jake kezében forgatott pohárra, melyben éppúgy lehetett lónyál, mint valami könnyű koktél, szóval színes volt, mint minden itt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
