Vélelmezhetően a túlsúlyos róka 2010-es (ezredik) bőrének (a Monty Python: Nem a messiás - Csak egy nagyon haszontalan fiú c. produkció DVD-kiadása) farvizén, de voltaképpen tök lényegtelen is, miért, az idei ősz első felében kijött egy újabb (ezredik) válogatás Magyarországon a "fiúk" munkásságából. Alig egy-két éve volt utoljára ilyesmihez szerencsénk - eléggé nem dicsérhető praxis ez. Ahogy az is tagadhatatlanul örömteli, ha mindezt nem a kiadók népművelői hevületének köszönhetjük, hanem csupán annak, hogy a banda még mindig - így negyven év elteltével is - jó üzlet.
A - nyilván az egyszerűség kedvéért - Monty Python-válogatásnak nevezett mostani pakkban a Monty Python Repülő Cirkusza; 4 évad - 45 epizód (1969-1974), a Gyalog galopp (1975), a Brian élete (1979), a Monty Python Amerikában (1982), illetve a Münchausen báró kalandjai (1988) és A halászkirály legendája (1991) található.
Most erre mit mondjunk? Mindegyik fantasztikusan jó film, különösen a Gyalog galopp és a Repülő Cirkusz. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy bárhonnan is nézzük, ez egy rosszul összeszedett válogatás - az a legkevesebb, hogy esetleges. Ha valóban Monty Python-csomag lenne, akkor itt lenne Az élet értelme (1983), és nem lenne itt Terry Gilliam két önálló munkája (igaz, a Münchausenben mondjuk még szerepel Eric Idle), melyek közül az egyik (a Halászkirály) ráadásul Graham Chapman halála után készült. Márpedig épp Eric Idle mondta: "Csak akkor állunk ismét össze, ha Graham visszatér a halálból. Egyelőre tárgyalásokat folytatunk az ügynökével." Viszont ha ez nem Monty Python-, hanem Terry Gilliam-válogatás, akkor hol a Brazil (1985) vagy a 12 majom (1995)? Ám ahogy említettük már, egymás sarkára hágnak térben és időben az efféle kiadványok, így ez sem egy nagy tragédia: ki-ki olyan irányba egészíti ki új szerzeményeit, ahová jólesik.
Egyébként az egésznek apropóul szolgáló Monty Python: Nem a messiás - Csak egy nagyon haszontalan fiú (2010) - amiről itt, mint a címe ellenére sem igazi, maradéktalan Monty-produkcióról (lásd még egyszer az előbbi Idle-idézetet) nem beszélünk - egy előadássorozat londoni állomását megörökítő felvétel; konkrétan a Brian életének megzenésítése: a film cselekménye dalokban előadva. Ilyesmi a Spamalot is (az a Gyalog galoppal művel hasonlót). Mindkét művet Eric Idle (szöveg) és John Du Prez (zene) jegyzik, közösen. A Nem messiásban részt vett még a régiek közül Michael Palin, Terry Jones és Terry Gilliam is (meg persze Idle); ez a londoni "koncert" (a DVD) nagyjából egybeesett a Monty Python 40. (szerintük 400.) születésnapjával.
*
Amikor a bohócdoktorokról szóló cikkünkben az élet értelmét keressük, van miből gazdálkodnunk. Itt van mindjárt két olyan premissza, amelyek ugyan tökéletesen ellentmondanak egymásnak, mégis oly simán csusszan ki közülük a szillogizmus, mintha hetekig olajoztuk volna őket.
1. Abszurdnak lenni a legkönynyebb a világon. Még csak szellemesnek sem kell hozzá lenni, elég, ha bizonyos időközönként valamit brutálisan másként mondunk, mint beidegződéseink diktálnák.
2. Nincs az emberiség történetében olyan abszurditás, amit ne próbáltunk volna megvalósítani - általában sikeresen, nézzenek csak körül. Aki tehát abszurd, az egyszersmind vátesz, látja a jövőt, zsebében a bölcsek köve. Neki áll a világ.
A filmművészet, a filmkészítés mércéjének mindezt én úgy képzelem el, hogy hivatalba lépésem másnapjától minden moziban "a nagyfilm előtt" kötelező lesz lenyomni félórányi Monty Pythont. Amit utána bírnak úgy nézni az egybegyűltek, hogy nem azt lesik, melyik pillanatban jelenik meg a tévébemondónak öltözött John Cleese (háttérben tó, esetleg erdő), s mondja a képükbe, hogy "And now for something completely different..." (És most valami egészen más...), vagy történik valami hasonló marhaság (oda nem illő dolog), nos, az maradhat. Az jó film, a többi mehet a levesbe. A módszer ki van próbálva; bombabiztos. Híres filmművek tűnnek képtelen ostobaságnak, válnak védhetetlenül a röhögés martalékává egy szolid Monty Python-kör után.
S ez a könyörtelen hatékonyság tökéletesen független attól, hogy most akkor jó-e a Monty Python, vagy sem. Igaz, annyit már elárultunk (mekkora nóvum!), hogy "mindegyik fantasztikusan jó film, különösen a Gyalog galopp és a Repülő Cirkusz" - csakhogy ez nem (teljesen) igaz. Hiszen egyik sem film a szó klasszikus értelmében (de legfőként dramaturgiai szempontból).
*
A Repülő Cirkusz persze hogy nem film: a félórás epizódokból álló tévésorozat 1969-ben indult a BBC-n. Rövid (max. 4-5 perces) szkeccsek követik egymást benne, amiket animációs betétek (minden animáció - a főcímet is beleértve - Terry Gilliam műve) kötnek össze. Egyedüli kivétel a 3. évad The Cycling Tour (Biciklitúra) című része, az egy összefüggő történetet mesél el (ettől sem lesz azonban rosszabb). A jelenetekben általában csak egy-két Python-tag szerepel, ritka az, ahol mind az öten ott vannak. Az meg még ritkább, hogy mind a hatan, hisz Gilliam csak elvétve kapott élő szerepet. Egy szkeccsben általában az viszi a főszerepet, aki kitalálta. Az írás is valamennyire szeparáltan működött: Cleese és Chapman, illetve Jones és Palin írt közösen; Idle egyedül írt; Gilliam, ugye, rajzolt. A sorozat 45 epizódot élt meg, 3 teljes és egy 4., csonka évaddal (az első három 13, a 4. csupán 6 részes). Történt ugyanis, hogy a 3. évad közben John Cleese úgy döntött, hogy kiszáll, mondván, a dolog már nem annyira eredeti, mint a kezdetekben, és a poénok is ellaposodtak. Van is a folyamban egy csomó önkritikus poén, amikor egy jelenet után valami járókelő szereplő azt mondja, "hát ez kiszámítható volt", vagy "ez nem is volt vicces". Az ilyen és ehhez hasonló mondatok pedig legtöbbször Cleese szájából hangzottak el...
Ez volt az első tévés vagy filmes produkció, ahol variáltak a főcímmel és a stáblistával. Valamikor a főcím a rész közepén vagy végén jelent meg; és időnként a stáblista vagy a vége felirat is rossz helyre került (volt olyan, hogy egy rész a főcímmel kezdődött, utána rögtön jött a vége és csak aztán jött maga az epizód).
*
Kedves jó olvasóim, köszöntelek benneteket e cikk közepén: a trupp tagjainak pályája a Monty Python feloszlása után valahogy így alakult.
Graham Chapman: 1989-es halála és hosszú betegeskedése miatt neki jutott a legrövidebb karrier az utolsó film, Az élet értelme (1983) után. Abban az évben került színpadra a Sárgaszakáll c. vígjáték, amit részben ő írt, és ő is volt a főszereplő. Később szerepelt egy Iron Maiden-klipben, kiadott két önéletrajzi könyvet. Az egyikben megemlít egy történetet: miután egy tévéműsorban (a 70-es évek elején) vallott homoszexualitásáról (és még ivott is! - a szerk.), valaki írt a csapatnak egy levelet, hogy azt hallotta, hogy a társulat egyik tagja meleg, és a Biblia szerint azt a férfit, aki más férfival hál, meg kell kövezni. A trupp nevében Eric Idle válaszolt: "Megtudtuk, ki az, és lelövettük."
Terry Jones: Az MP után többnyire csak hangját adta rajzfilmekhez, itt-ott narrátor is volt; inkább a rendezés foglalkoztatta; 1989-ben csinálta az Erik, a viking című vígjátékot Tim Robbinsszal és John Cleese-zel. Az ő nevéhez fűződik tán a legkomolyabb Monty Python-reunion, az 1996-os Békavári uraság című lendületes gyermekfilm, szerepelt is benne, akárcsak John Cleese, Eric Idle és Michael Palin.
Eric Idle: Jobbára Monty Python-tagok későbbi munkáiban játszott, például a Sárgaszakállban, a Békavári uraságban és a Münchausen báró kalandjaiban. ' is sokszor adta a hangját rajzfilmekhez (például három Simpsons-epizód, de szerepel a South Park filmváltozatában is). Az ő bábasága alatt valósult meg a Spamalot című musical, és a Not the Messiah... című előadás Londonban. Valószínűleg ő szakad le legkevésbé a Monty Pythonról.
Michael Palin: ' kicsinyt viszszább vonult, kevés filmben szerepelt, például Terry Gilliam korai dolgaiban (Időbanditák, Jabberwocky, Brazil), továbbá két, részben John Cleese által írt filmben, a Hal neve Wandában és a Fészkes fenevadakban. Máshol inkább csak epizódszerepeket vállalt, s volt az az utazós műsora a Discoveryn.
John Cleese: Poszt-Python-karrierje tulajdonképpen már 1974-ben elkezdődött, amikor otthagyta a Repülő cirkuszt. 1975-ben debütál a Waczak szálló című sorozata (akkori feleségével, Connie Booth-szal írta, rendezte, és mindketten szerepeltek benne), ami ugyan csak 12 részt élt meg, de például a Brit Filmintézet 2000-ben megválasztotta minden idők legjobb brit tévésorozatának (a Repülő Cirkusz 5. e listán). Később szerepelt olyan tök komoly amerikai és brit filmekben, mint az első két Harry Potter-film, vagy a Shrek-sorozat. Arról nem is beszélve, hogy Desmond Llewelyn 1999-es halála után ő lett Q.
Terry Gilliam: Messze a legkomolyabb karrier. Már 1977-ben elkészült első önálló nagyjátékfilmje, a Jabberwocky, amelyben Dennis Coopernek (Michael Palin) le kell győznie a címbeli sárkányszerű szörnyet. Az 1981-es Időbanditákban már Sean Conneryvel dolgozott (+ Cleese és Palin), de az igazi áttörést az 1985-ös Brazil c. fantasy hozta, melyben többek közt Jonathan Pryce és Robert De Niro szerepelt. Híres filmje még a 12 majom, a Münchausen báró kalandjai és a Dr. Parnassus és a képzelet birodalma.
*
Legtöbbjüknek volt előélete is, arról nem írok. Most megy a tévében (Izing Róbert kitűnő munkája a Filmmúzeumon) az Élet a Monty Python előtt című film, abból megtudhatják, hogy Mesut Özil apjával, Marty Feldmannal is zúzták, mielőtt nagy csávók lettek. A gülüszemű 1967-ben egy közös tévéműsorban (At Last the 1948 Show, ez is ilyen szkeccses egyveleg volt) szerepelt John Cleese-zel, Graham Chapmannel és Tim Brooke-Taylorral. 'k együtt írták a Four Yorkshiremen című szösszenetet, amit később a Monty Python is gyakran előadott élő fellépései során, mindannyiszor Feldman nélkül, a saját tagságával (bár egyszer Rowan Atkinson szállt be Eric Idle helyett).
*
Ha mindenáron summázni akarnánk a világ talán leghatékonyabb bohóctruppjának művét, egy nem is túl szigorú rostálás után csak a szkeccsek maradnának meg. Ne legyintsenek, keresve sem találni ennél nagyobb dobást: 4-5 percben elintézni (mindenestül) az egész életet, mindenki másnak, aki eljutott ilyen messzire, vaskos kötetek polcnyi hosszú sora kellett hozzá, a glóbuszt százszor körbeérő celluloidszalagok. Mert nem is kell különösebben figyelmesen megnézni - bár valahogy, ha csak épp a vállunk fölött mindig meg kell újra nézni - a Monty Python főművét, a minden körülmények között elsőként beugró opus magnumot, a Gyalog galoppot, s a napnál is világosabb: az összefüggő történet ellenére itt is arietták könnyű csokrát kapjuk - szkeccs az egész világ: boldogság, fillérekből. Adott esetben szó szerint is, hiszen a csodacsapat első filmjére mindössze 200 ezer fontot dobtak össze ugyancsak jövőbe látó műpártolók, köztük a Pink Floyd és a Led Zeppelin. Nos, ebből még lóra sem tellett, mint tudjuk, két fél kókuszdiót ütögettek egymáshoz, lódobogást imitálva, mint anno a BBC rádiós műsoraiban... Ezt mindig elmeséli az ember, mármint a lódobogást.
*
De mert ebben a csomagban Az élet értelme nem szerepel (értsd: másik polcról veszi le a videotékás, ha kérjük), így nincsen nagyon más választásunk, mint azt mesélni. Végső soron magunk is azért jöttünk itt össze, hogy e nagy ívű bohócfesztiválból kihámozzuk, mi is az élet értelme. Így vannak ezzel a halak is, akik egy akváriumban élnek, s ha találkoznak, köszönnek egymásnak, és megkérdezik, hogy mi újság; mind a hat Python egy halnak a hangja, és a filmről értekeznek, pontosabban arról, hogy valóban megmondják-e benne az élet értelmét. És igen, végül megmondják: "Próbálj meg kedves lenni az emberekhez, kerüld a zsíros ételeket, időnként olvass el egy jó könyvet, igyekezz sokat sétálni, igyekezz békében és harmóniában élni minden vallással és nemzettel."
Anyám, add el a házat - ezért ez a nagy cécó? Én kérem vissza a pénzemet, nem ezért jöttem (világra). De hál' istennek, akármilyen szépen is hangzik, annyira irreleváns közlés ez az egész filmet tekintve, amit a tagok saját bevallásuk szerint is részben azzal a szándékkal készítettek, hogy mindent és mindenkit megsértsenek. Elsősorban talán a keresztényeket (a napkeleti bölcsek megrakott bevásárlókocsikkal énekelnek a sivatagban, a protestáns iskolában a tanár saját feleségén tart szexuális felvilágosítást a gyerekeknek, és a yorkshire-i katolikus apuka arról énekel, hogy minden sperma szent). Annyi biztos, hogy ez a díszes társulat legkevésbé vidám darabja, és valljuk be, a legkevésbé közkedvelt is - ugye, megértjük, miért?
Lehet, hogy nem is a bohóckodás az élet értelme?
Tudja a fene, a halálé egész biztosan az: Graham Chapman 1989-ben halt meg - rákban, egy nappal a Repülő Cirkusz bemutatásának 20. évfordulója előtt. "Ilyen borzalmas módon még soha senki nem tett tönkre egy partit" - jegyezte meg a szomorú eset kapcsán Terry Jones. A temetésen pedig Michael Palin találta azt mondani: "Graham ma itt van velünk... vagy legalábbis 25 percen belül itt lesz" - híres és notórius késő volt a megboldogult. Amivel persze nem volt annyira egyedül, amikor például - a hetvenes évek elején - a Monty Python Németországba érkezett turnéra, helyi kísérőik a müncheni reptérről egyenest Dachauba vitték őket. Azonban csak zárásra értek oda, és nem akarták beengedni őket. Chapman csak annyit mondott: "Mondd, hogy zsidók vagyunk!"
Forgalmazó: InterCom
