Kétéves késéssel teljessé vált a kollekció, a német-magyar után megjelent az új generációs magyar-német kéziszótár. Az évtizedes munkáról, a reform nüanszairól és az idegen nyelvű lexikográfia lehetőségeiről a szótár főszerkesztőjét kérdeztük.
Hessky Regina: Már a 80-as években beszélgettünk erről, de reális esélyét igazából nem láttuk. A rendszerváltást követően viszont olyan változások zajlottak körülöttünk, amelyek a nyelvünket is teljesen átírták. Kiderült, a régi szótárakkal már nem lehet dolgozni, viszont a megszokott alkotóműhelyek az Akadémiai Kiadó tulajdonosi szerkezetének megváltozásával a 90-es évek elején ellehetetlenültek.
MN: Hogyan látták a német középszótárak állományát, amikor nekifogtak a munkának?
HR: Egy heidelbergi nyelvész, Herbert Ernst Wiegand készített ezzel kapcsolatos felmérést. A Halász-féle nagy német-magyar szótárból kiemelt egy részt, és kimutatta, hogy a címszavak durván negyven százaléka nincs benne a legfrissebb kiadású német egynyelvű szótárban, vagy csak azzal a megjelöléssel, hogy elavult. A "Halász"-nak születtek olyan kiadásai a 70-es, 80-as években, amelyek a függelékben tartalmaztak kiegészítést, de az anyagban rengeteg fölöslegessé vált címszó maradt, és soknak az évtizedek alatt megváltozott a stiláris minősítése és a jelentésszerkezete is. A régi szótárban már szerepeltek példák a címszó használatára, emellett közölt kötött szókapcsolatokat is, de tipográfiailag ömlesztve jelent meg az egész. Így a használó vagy rájött, hogy a kettő nem ugyanaz, vagy észre sem vette. De amikor sokan úgy használják a szótárt, hogy megtalálják a magyar szót, mellette a németet, és ezzel a dolog el van intézve, akkor bizony jobban oda kell figyelni a szócikkek szerkezetére, hogy bárki kibogarászhassa a megfelelő jelentést, és adott esetben a szót helyesen is használja.
MN: Tehát nem a Halász-féle szótárt porolták le, hanem teljesen új koncepció alapján dolgoztak?
HR: Eleve kézbe se vettük az előző német-magyar szótárakat, a címszólista összeállításánál kizárólag a legújabb német szinkronszótárt használtuk. Egyszerre törekedtünk tartalmi és tipográfiai megújulásra. Mivel a névszói és különösen az igei vonzatok mondatszerkesztésre gyakorolt hatása (valencia) egyértelmű, és ezzel kapcsolatos német-magyar összehasonlító kutatások már korábban is folytak, a nemzetközi szótárgyakorlattól eltérően a valencia-központúságot érvényesítettük a címszavak ábrázolásában. Következetesen sok példával próbáltuk illusztrálni a szavak használatát, és többé-kevésbé a szókapcsolatokat is elkülönítettük. Tipográfiailag ez szellősebb, átláthatóbb formát eredményezett.
MN: Ezzel az erővel nagyszótárt is tervezhettek volna.
HR: Elsősorban a nyelvtanulókon akartunk segíteni, a nagyszótár pedig rengeteg szakszót, régies vagy választékos kifejezést tartalmaz, amire az átlagos felhasználónak nincs szüksége. A szakirodalom szerint visszafordító szótár esetében, ha jól van összeválogatva, 40 ezres szókészlet kielégíti a normál igényeket. Az aktív szótárunk ennél még vékonyabb: ha közölni akarunk valamit, 25 ezer szónál nemigen használunk többet. A magyar-német szótárba így is 20-25 százalékkal több címszót vettünk bele. A nehézséget az okozta, hogy míg a német-magyar szótárnál jó minőségű német szótárakra tudtunk támaszkodni, addig a Magyar Értelmező Kéziszótárnak enyhén szólva is időszerű lenne az átdolgozása. Jó pár olyan kérdést nekünk kellett megoldani, amire a magyar lexikográfia lett volna hivatott.
MN: Nem sürgette önöket kiadó vagy szponzor, miközben a piacon sorba jelentek meg a konkurens német szótárak? (1998-ban a Halász-féle nagyszótár Földes Csaba és Uzonyi Pál átdolgozásában, 1999-ben pedig Hollós Zita Suliszótára - B. Zs.)
HR: Szándékosan nem köteleztük el magunkat túl korán, mert nem akartuk, hogy a határidővel nyomást gyakoroljanak ránk, vagy beleszóljanak a koncepcióba. Az ELTE BTK Germanisztikai Intézete befogadott minket, a munka német és magyar alapítványi pénzekből folyt. Csak amikor a kézirat 60-70 százalékig készen volt, akkor próbáltuk elhelyezni valahol. Végül 1998-99 fordulóján dőlt el, hogy a Grimm és a Nemzeti Tankönyvkiadó közösen adja ki.
MN: Mit szóltak a nyelvészek ahhoz, hogy önök éveken át a középszótárak módszeres megújításán dolgoztak, és erre egy másik munkacsoport rekordgyorsasággal kijött a nagyszótár átdolgozott változatával?
HR: Szakmai fórumokon nem igazán zajlottak erről beszélgetések. Önmagában véve helyesnek tartom, hogy jól kvalifikált emberek vállalkoztak erre a feladatra, az eredményről pedig mindenki kialakítja majd a véleményét. A lényeg tulajdonképpen az, hogy már nem csak egyetlen szótár van, és az is örvendetes, hogy a szaktanszékeken több fiatal is ráharapott a lexikográfiára. Szinonima- és különböző szakszótárak megírását tervezik, elképzelések születnek, hogyan lehetne folytatni a munkát. Szokatlan, hiszen a lexikográfikusokat általában a szakma perifériáján tartják számon.
MN: A könyvkiadók is vevők a szótárírási ambíciókra?
HR: Hosszú távon megéri nekik, hiszen rövidesen EU-tagok leszünk, és nem lehet nem foglalkozni a nyelvekkel: aki jól beszél egy idegen nyelvet és egy másikat alapfokon, megfelelő szótárkultúrával elboldogulhat. A nyelvészeknél közhelynek számít, hogy a kis népek lexikográfiája magasabb szintű, mint a nagyoké. Nem véletlen, hiszen a kicsiknek kell csinálni.
Bogár Zsolt
