Sokan a szemére vetették, hogy behódolt Hollywoodnak, mások elégedetten nyugtázták, hogy elismert filmművész létére csavaros krimit rendez. A kárbecslő, az Exotica és az Eljövendő szép napok kanadai rendezőjével legújabb filmje, Az igazság fogságában budapesti premierjén beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Korábbi alkotásai közül Az igazság fogságában talán a Felícia utazásához áll a legközelebb. Sajátos hangvételű műfaji film mindkettő.
Atom Egoyan: Furcsa módon az utolsó három filmem mind beleillik egy-egy műfaji kategóriába. Ha akarjuk, a Felícia utazását nevezhetjük thrillernek, az Ararátot epikus történelmi filmnek, a legújabb munkámat pedig krimibe ágyazott film-noirnak. Való igaz, hogy ezekben a műveimben jóval erőteljesebben jelen vannak bizonyos műfaji sajátosságok, mint az ezeket megelőző hét munkámban. Számomra egyébként a kötelező műfaji elemek jóval többet jelentenek látványos külsőségeknél: kölcsönhatásban állnak a szereplők karakterével, segítenek elhelyezni őket térben és időben. Vegyük például Bob Hoskins figuráját a Felícia utazásában. Ez az alak egy régi tévéshow megszállottja. A múlt rabja, az ötvenes éveké, melyek jellegzetes brit thrillereiből mi is sokat merítettünk.
MN: Említette a korai filmjeit. Ha zsánerekhez nem is köthetők, bizonyos hatások mégiscsak fellelhetők bennük.
AE: Létezett az európai művészfilmeknek egy válfaja, és itt elsősorban persze Bergman alkotásaira gondolok, amelyek nagy hatással voltak rám. Mindig is fontosnak éreztem, hogy olyan filmeket készítsek, amelyek igénylik a néző közreműködését. Egy olyan világot próbáltam teremteni, melyben az amerikai hagyományoknak ellentmondva a néző megőrizheti a függetlenségét, és kialakíthatja a saját viszonyát a látottakhoz. Jó példa erre Bergman, Antonioni, Bresson és bizonyos fokig Fellini munkássága. Az ő filmjeiket nézve mindvégig tudatában vagyok kukkoló mivoltomnak. Az is igaz, hogy ugyanez érezhető Hitchcocknál is, és még jó néhány amerikai klasszikusban, például Wilder Alkony sugárútjában.
MN: Egyesek szerint az amerikai film a probléma megoldásával, míg az európai elsősorban a probléma feltárásával foglalkozik.
AE: Az igazság fogságában ebben a tekintetben egy köztes állapotot jelenít meg, a megoldás ugyanis, amire a film végére a hősnő rájön, nem több puszta feltételezésnél. Ezért is tartottam fontosnak, hogy a film kulcsjelenete a Universal stúdió díszletvárosában játszódjék, egy olyan helyen, ahol a mítoszok sorozatgyártása folyik. Szeretem olyan helyekre vinni a nézőket, ahol kénytelenek a saját képzelőerejükre támaszkodni. Ami pedig a megoldásokat illeti, úgy gondolom, ha van is valamifajta végső igazság, az nem lehet más, mint a pozitív változás lehetősége.
MN: Ha így van, mi lehet az Ararát és a Felícia utazása "igazsága"?
AE: Az Ararát a történelemmel való szembenézés, az a szerintem mindenkiben meglévő szükséglet, hogy a magunk módján meghatározzuk a múltunkhoz, a történelmünkhöz való viszonyunkat. Ha másoktól várjuk, hogy ezt megtegye helyettünk, kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. A Felícia utazása is hasonló kérdést boncolgat, lényegében azt, hogy sosem bízhatjuk másra a sorsunk alakítását. A filmjeim olyanokról szólnak, akik kénytelenek felismerni és végül elfogadni a rájuk váró felelősségeket. Ez lehet egy konkrét, egyértelmű dolog vagy - mint a Felícia utazása esetében - csupán egy érzés. Felícia úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik mindazokért, akik a Hoskins által játszott gyilkos áldozatául estek, és kötelessége megőrizni az emléküket. Azt hiszem, valamennyi filmem az elveszett lelkekről szól, és azokról, akik a feladatuknak tekintik, hogy az elveszettekre emlékezzenek.
MN: Bár Kairóban született, és kora gyermekkorától Kanadában él, az Ararát tanúsága szerint szorosan kötődik ősei örmény kultúrá-jához. Úgy tudom, egyik kedvenc filmje A gránátalma színe Szergej Paradzsanovtól.
AE: Így van, Paradzsanov filmje egyike a kedvenceimnek. "riási ajándék ez a mű az örmény kultúrának. Paradzsanov tulajdonképpen egy katalógust készített; egy nagyon személyes filmet, ami nem más, mint az örmény kultúra lenyűgöző gazdagságú enciklopédiája. Valószínűleg minden kultúrának megvan a maga nemzetifilm-költője, akit az adott kultúrkörön kívül nyilván nehéz megérteni.
Az igazság fogságában
Egy próbát nyilván megért, hogy kiderüljön, mi marad egy hagyományos zsánerfilmből, ha azt Atom Egoyan rendezi, és Atom Egoyanból, ha Hitchcockot idéző thrillert rendez. Örömmel jelenthetjük, hogy egészséges műalkotást sikerült a világra segíteni, amelyért egyik szülőjének sem kell szégyenkeznie. Mert már megint minden megvan: halott a kádban, s mindaz a dráma, amit a bűnös férfilélek és a feketével szedett noir szócska csak elbír. Hiába azonban minden finomság és furfang, merész pucérkodás és pajkos stílusgyakorlat, a drága díszletek a végén mégiscsak megbosszulják magukat. Mert ha van holttest, gyilkost is kell keríteni mindenáron, s bár látszik nagyon, hogy Egoyan szívesebben mesélne még a showbiznisz és a történetmondás kétarcúságáról, ő is érzi, hogy ha már elkezdett egy krimit, úgy illik, hogy be is fejezze. Ha filmművészek közt nem is, úriemberek közt legalábbis így szokás.
A Mokép bemutatója
