A világon bárhol (WOMUFE, július 11-12.)

  • 2000. július 13.

Film

Szegény WOMUFE. Hogy negyedév aszály után majdnem elmosta az eső, azt túl lehet élni, mi több, annak e rendezvény történetében már-már hagyománya van. Inkább az a hír ütött, hogy a Matáv kiszáll a buliból; nem nagyon tudni, meddig nyújtózkodhatunk jövőre, ha egyáltalán. Szar ügy: egy nyolcéves, egészen megbízható WOrld MUsic FEsztivál kezdheti gründolni magát, elölről.
Szegény WOMUFE. Hogy negyedév aszály után majdnem elmosta az eső, azt túl lehet élni, mi több, annak e rendezvény történetében már-már hagyománya van. Inkább az a hír ütött, hogy a Matáv kiszáll a buliból; nem nagyon tudni, meddig nyújtózkodhatunk jövőre, ha egyáltalán. Szar ügy: egy nyolcéves, egészen megbízható WOrld MUsic FEsztivál kezdheti gründolni magát, elölről.

A Matávnak persze szíve joga azt nem támogatni, akit nem akar; bizonyára meg fogja találni a maga terepét, csak körül kell nézni. Majd meglátjuk, részemről ennyi, engem már nem hoz különösebben lázba a marketing. Másfelől meg egy olyan szabadtéri fesztivál, amely ronda, hideg nyirokban is fél házat vonz, magáért beszél.

Más kérdés, hogy a két keddi koncert kevesebbet tartogatott, mint amire számítani lehetett. A Fanfare Ciocarlia járt már ugyan itt tavaly, de akkor nem fújhatták ki magukat: a megcsúszott program és a szigorúan vett zárás közé csak negyven perc szorult. Így került sor e repetára, s eddig rendben is van, csak. Ezt a moldovai rezesbandát három évvel ezelőtt fedezte fel egy német ügynökség, azóta kijött két albuma, és tökre befutott. Benne csudajó muzsikusok: ahogy ők darálják a kötelező román és balkáni repertoárt, az több, mint tempó, az maga a pacsirta. Meg volt kajálva tollastul-bőröstül, csak csendben jegyezzük meg, hogy jóval, hogy még ennél is elragadóbbnak bizonyult tavaly. Tiszta sor, a mindennapos fellépésekből adódó rutin megtépázhatja egy produkció lelkét, ugyan szimplán is belefér, hogy ne jöjjön össze újra és újra ugyanazon a hőfokon.

A Brave Old Worldöt megint csak jól ismerjük: többször megfordult már az Almássy téren és a PeCsában. Ez a klezmer szupergroup az utóbbi négy-öt évben jócskán elrugaszkodott a tradicionális jiddis menyegzőtől azon külön bejáratú, kifinomult kamarazene felé, amelyet utolsó lemezén "új zsidó zeneként" jelez. Amit Piazzolla tett a tangóval, azt követte el a Brave Old World a klezmerrel, és ez idáig tényleg klassz, csak az a gond, hogy ez az intim mélység nem nagyon konveniál egy szabadtéri fesztiválon - kivált rézfúvósok után, szemerkélő esőben.

Másnap nem kellett áznunk, a fél házból telt lett, és teljesen összeszedték magukat a koncertek is. Cakompakk az egész felsztiválból a Romano Kokalót élveztem a legjobban. Ezt a társaságot Balogh Kálmán hozta össze úgy két éve, azzal a szándékkal, hogy a különféle európai énekes és instrumentális cigányzenei stílusokat közös nevezőre vonja. Tavalyi, Gipsy Colours című lemezükön a Romanyi Rotából Balogh Ferenc és Nagy István, a Gipsy Cimbalom Bandből pedig Balogh Kálmán, Budai Sándor, Berki Károly és Novák Csaba állt fel, de csak a koncepció jött át, hiányzott az a felszabadultság, érzelmi telítettség és humor, ami most a koncertjüket rendkívülivé tette. Időközben kétszeresére bővült a zenekar: egy az egyben egymás mellett a Romanyi Rota és a Cimbalom Band, bizonyára több az otthonosság, a biztonság így... nem tudom. De az egészen biztos: a világon bárhol szenzációképes Balogh Kálmánék attrakciója.

A fesztivál fénypontja, a havannai !Cubanismo! majdnem elfeledtette, hogy nem az Atlanti-óceán, hanem a Feneketlen-tó partján ülünk. A trombitás Jesús Alema–y tizenöt éves volt, amikor az egyik vezető kubai együttes, a Sierra Maestra tagja lett, majd tizenhárom év múltán szólókarrierbe kezdett - Angliában. Kérdeztem, volt-e politikai indítéka a távozásának, de hevesen nemelt, londoni házasságára hivatkozva. Így lehetett biztosan, nem is feszegettem, hiszen új csapata, a !Cubanismo! - a Sierra Maestrához hasonlóképp - egyelőre a kiváltságosok közül való: járhatja a világot, jöhetnek lemezei. Jesús azt a salsát játssza, amelyben a kubai népzene hatása erősebb, mint a dzsesszé, s erre még rápakolt egy lapáttal. Míg a lemezeken a trombita "énekel", ezúttal vele tartott egy veterán énekes - puritánabbá és populárisabbá téve a számokat. Ez a popularitás alkalmasint a showbusiness bevett gesztusaival párosult, szóval inkább professzionális tánczenei szolgáltatásról, mintsem mélyreható érintésekről esett szó. Persze semmi baj. A járatok, a sorok közt táncolók talpalatnyi karneválja már-már engem is beszippantott, igazán bosszantó, hogy az Atlanti-óceán előtt ott volt az a "majdnem".

Hát így. Majd legközelebb - mondanám, de a fentiekre való tekintettel ez most nem hangzana illendően.

Marton László Távolodó

WOMUFE, július 11-12.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.