Interjú

„Ahogy lassan felforr”

James Watkins rendező, forgatókönyvíró

Film

Két évvel azután, hogy nálunk is bemutatták az A látogatás című dán pszichothrillert, amerikai remake készült a filmből. A Szádra ne veddben egy amerikai család látogat el egy brithez, miután olaszországi nyaralásukon rövid barátságot kötöttek. Az angol rendezővel az eltérő szociális normákról beszélgettünk és arról, hogy miért félelmetesebb bármelyik szörnynél az emberi társadalom.

Magyar Narancs: Mikor találkozott először Christian Tafdrup filmjével, A látogatással?

James Watkins: Nem ismertem a filmet. A Blumhouse (főleg horrorfilmekre szakosodott, független amerikai filmstúdió – SZ. Á.) küldte el a linkjét e-mailben azzal, hogy mit gondolok róla. Évek óta terveztünk együtt dolgozni, oda-vissza küldözgettük egymásnak az ötleteket, mégsem jött még össze a dolog. Aztán megnéztem A látogatást! Elképesztően erős és könyörtelen film, odáig voltam az alapötletétől, ahogy bemutatja a szociális interakciókban rejlő horrort. Korábban is ajánlottak már fel remake-eket, de mindig nemet mondtam. Nem akartam két évet rááldozni az életemből pusztán arra, hogy az amerikai piacra készítsek valamit. Christian filmje ott van, létezik, bárki megnézheti. Ezúttal mégis úgy éreztem, hozzá tudnék tenni, ki tudnám terjeszteni annak üzenetét. Az volt az első kérdésem a Blumhouse-hoz, hogy áthelyezhetem-e az egészet Angliába – ha igen, érdekelne a dolog. Igyekeztem olyan filmet rendezni, mely párbeszédet folytat az eredetivel: mások a zenei megoldások, változott a befejezés, és egyáltalán, azzal, hogy a főszereplők amerikaiak és britek lettek, minden kicsit más lett, kicsit több humort vihettem bele.

MN: Ha a főszereplő házaspárok mexikóiak és kolumbiaiak, vagy mondjuk spanyolok és portugálok lennének, máshogy viselkednének?

JW: A társadalmi dinamikák univerzálisak, de vannak apró különbségek, engem épp ezek érdekeltek. Amikor például amerikai vendégeink vannak, úgy érzem, mintha az angol otthonunk koszosabb vagy rendezetlenebb volna. Bejönnek a parasztházunkba, én pedig azon töprengek, hogy most azt gondolják-e, hogy milyen elbűvölő kis rozoga ház, vagy azt, hogy milyen rongyos és mocskos, biztos a lepedőik is piszkosak. Egészen máshogy olvassák a szociális jelzéseket. Az A látogatásban Christian egyfajta szatírát csinált a dán megfelelési kényszerből. Amerika más: az ő kultúrájuk része a durva individualizmus, a vadnyugat, a határvidék-szellemiség, hogy azt gondolják, mindenre képesek. Egészen máshogy viselkednek egy olyan helyzetben, mint ami a dán eredetiben látható, rájuk más szabályok érvényesek. A film pedig egy ponton túl már nem a szociális megfelelésről szól, arról, hogyan élünk egy udvarias társadalomban, hanem a túlélésről. Az addigi hátsó gondolatok előtérbe kerülnek, már senki sem takargat semmit. Érdekelt, mi történik, ha levetjük ezeket a kedvességeket, és visszakerülünk az ősemberek ösztönvilágába. Legtöbbünk, így a főszereplő amerikai házaspár sem áll erre készen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.