Interjú

„Ahogy lassan felforr”

James Watkins rendező, forgatókönyvíró

Film

Két évvel azután, hogy nálunk is bemutatták az A látogatás című dán pszichothrillert, amerikai remake készült a filmből. A Szádra ne veddben egy amerikai család látogat el egy brithez, miután olaszországi nyaralásukon rövid barátságot kötöttek. Az angol rendezővel az eltérő szociális normákról beszélgettünk és arról, hogy miért félelmetesebb bármelyik szörnynél az emberi társadalom.

Magyar Narancs: Mikor találkozott először Christian Tafdrup filmjével, A látogatással?

James Watkins: Nem ismertem a filmet. A Blumhouse (főleg horrorfilmekre szakosodott, független amerikai filmstúdió – SZ. Á.) küldte el a linkjét e-mailben azzal, hogy mit gondolok róla. Évek óta terveztünk együtt dolgozni, oda-vissza küldözgettük egymásnak az ötleteket, mégsem jött még össze a dolog. Aztán megnéztem A látogatást! Elképesztően erős és könyörtelen film, odáig voltam az alapötletétől, ahogy bemutatja a szociális interakciókban rejlő horrort. Korábban is ajánlottak már fel remake-eket, de mindig nemet mondtam. Nem akartam két évet rááldozni az életemből pusztán arra, hogy az amerikai piacra készítsek valamit. Christian filmje ott van, létezik, bárki megnézheti. Ezúttal mégis úgy éreztem, hozzá tudnék tenni, ki tudnám terjeszteni annak üzenetét. Az volt az első kérdésem a Blumhouse-hoz, hogy áthelyezhetem-e az egészet Angliába – ha igen, érdekelne a dolog. Igyekeztem olyan filmet rendezni, mely párbeszédet folytat az eredetivel: mások a zenei megoldások, változott a befejezés, és egyáltalán, azzal, hogy a főszereplők amerikaiak és britek lettek, minden kicsit más lett, kicsit több humort vihettem bele.

MN: Ha a főszereplő házaspárok mexikóiak és kolumbiaiak, vagy mondjuk spanyolok és portugálok lennének, máshogy viselkednének?

JW: A társadalmi dinamikák univerzálisak, de vannak apró különbségek, engem épp ezek érdekeltek. Amikor például amerikai vendégeink vannak, úgy érzem, mintha az angol otthonunk koszosabb vagy rendezetlenebb volna. Bejönnek a parasztházunkba, én pedig azon töprengek, hogy most azt gondolják-e, hogy milyen elbűvölő kis rozoga ház, vagy azt, hogy milyen rongyos és mocskos, biztos a lepedőik is piszkosak. Egészen máshogy olvassák a szociális jelzéseket. Az A látogatásban Christian egyfajta szatírát csinált a dán megfelelési kényszerből. Amerika más: az ő kultúrájuk része a durva individualizmus, a vadnyugat, a határvidék-szellemiség, hogy azt gondolják, mindenre képesek. Egészen máshogy viselkednek egy olyan helyzetben, mint ami a dán eredetiben látható, rájuk más szabályok érvényesek. A film pedig egy ponton túl már nem a szociális megfelelésről szól, arról, hogyan élünk egy udvarias társadalomban, hanem a túlélésről. Az addigi hátsó gondolatok előtérbe kerülnek, már senki sem takargat semmit. Érdekelt, mi történik, ha levetjük ezeket a kedvességeket, és visszakerülünk az ősemberek ösztönvilágába. Legtöbbünk, így a főszereplő amerikai házaspár sem áll erre készen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.