Valaki el mert már menni annak a gondolatnak a végéig, hogy tulajdonképpen sosem az számított, hogy igazunk van-e, hanem az, hogy ebből mások mennyit hittek el? S ha az ember még vallási okokból sem számít végső elszámolásra, semmilyen felsőbb, objektív hatalom nem vizsgálja a valóságot, ilyeténképpen megehetjük az igazunkat. Ez esetben nem számít, hogy kik vagyunk valójában, csak az, hogy ebből mások mit és mennyit látnak, azt pedig zavarba ejtően könnyű befolyásolni. (Egy félhangokkal teletűzdelt aláfestő zenével vagy alulról felvett jelenettel például nyomban el lehet hitetni, hogy a gyilkost látjuk épp a vásznon, Sharon Stone-nak viszont egyetlen stratégiai lábmozdulat is elég volt, hogy elfeledtesse ugyanezt.) Kínos lenne belátni, hogy itt falba ütközik az individualizmus szabadságharca: hiába vagy az, aminek érzed magad, ha akként kezelnek, aminek hisznek. Az e kettő között tátongó szakadék talán még sosem volt akkora, mint napjainkban, amikor a véleményformálás a legnagyobb alakítója a világnak, a vád pedig a legélesebb fegyver. Csehovi lelkesedéssel sütik el a filmekben is, a bátrabbak akár saját magukra fogva.
Komoly kognitív disszonanciát okozott például A vadászat, amely már 2012-ben előre jelzett egy olyan világot – amelyre a #metoo mozgalom később ránevelt –, ahol nem hinni egy vádnak a bűnrészesség határát súrolja. Hisz’ nagyon nehéz ellenkezni egy gyerekkel, aki azt állítja, hogy a tanára molesztálta. De mi van akkor, ha a gyerek nem egy felnőttet, hanem egy másik gyereket vádol ugyanezzel? Az egyre táguló társadalmi progresszió magába omlása elkerülhetetlennek tűnik. Az október 31-én a mozikba kerülő Armand főszerepében egy anya áll, akit a leírás szerint behívnak egy elbeszélgetésre, mert a kisfiát barátja molesztálásával gyanúsítják, ám – a trailerből ítélve – az iskola részéről eléggé eldöntöttnek tűnik a kérdés, mire a vita elkezdődne. A dráma, mint számos más „iskolás film” az utóbbi időben, nyilván rávilágít majd a kialakult rendszerünk korlátaira, amelyekkel még úgy is dühítő lesz szembenézni, hogy Renate Reinsve vonzó „szomszédlány arca” vezet majd minket végig rajta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
