vaklárma

Papok, fiúk és a többiek

Film

Olykor nem is az ítélet, hanem az odáig vezető út számít igazán (vagy hogy is mondaná ezt Móricka). 

Valaki el mert már menni annak a gondolatnak a végéig, hogy tulajdonképpen sosem az számított, hogy igazunk van-e, hanem az, hogy ebből mások mennyit hittek el? S ha az ember még vallási okokból sem számít végső elszámolásra, semmilyen felsőbb, objektív hatalom nem vizsgálja a valóságot, ilyeténképpen megehetjük az igazunkat. Ez esetben nem számít, hogy kik vagyunk valójában, csak az, hogy ebből mások mit és mennyit látnak, azt pedig zavarba ejtően könnyű befolyásolni. (Egy félhangokkal teletűzdelt aláfestő zenével vagy alulról felvett jelenettel például nyomban el lehet hitetni, hogy a gyilkost látjuk épp a vásznon, Sharon Stone-nak viszont egyetlen stratégiai lábmozdulat is elég volt, hogy elfeledtesse ugyanezt.) Kínos lenne belátni, hogy itt falba ütközik az individualizmus szabadságharca: hiába vagy az, aminek érzed magad, ha akként kezelnek, aminek hisznek. Az e kettő között tátongó szakadék talán még sosem volt akkora, mint napjainkban, amikor a véleményformálás a legnagyobb alakítója a világnak, a vád pedig a legélesebb fegyver. Csehovi lelkesedéssel sütik el a filmekben is, a bátrabbak akár saját magukra fogva.

Komoly kognitív disszonanciát okozott például A vadászat, amely már 2012-ben előre jelzett egy olyan világot – amelyre a #metoo mozgalom később ránevelt –, ahol nem hinni egy vádnak a bűnrészesség határát súrolja. Hisz’ nagyon nehéz ellenkezni egy gyerekkel, aki azt állítja, hogy a tanára molesztálta. De mi van akkor, ha a gyerek nem egy felnőttet, hanem egy másik gyereket vádol ugyanezzel? Az egyre táguló társadalmi progresszió magába omlása elkerülhetetlennek tűnik. Az október 31-én a mozikba kerülő Armand főszerepében egy anya áll, akit a leírás szerint behívnak egy elbeszélgetésre, mert a kisfiát barátja molesztálásával gyanúsítják, ám – a trailerből ítélve – az iskola részéről eléggé eldöntöttnek tűnik a kérdés, mire a vita elkezdődne. A dráma, mint számos más „iskolás film” az utóbbi időben, nyilván rávilágít majd a kialakult rendszerünk korlátaira, amelyekkel még úgy is dühítő lesz szembenézni, hogy Renate Reinsve vonzó „szomszédlány arca” vezet majd minket végig rajta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.