Interjú

"Amilyennek kinéz" - Aki Kaurismäki filmrendező

  • Kriston László
  • 2013. február 8.

Film

A Leningrad Cowboys menni Amerika, A múlt nélküli ember, a Bérgyilkost fogadtam, a Kikötői történet 55 éves rendezője oldott hangon adott interjút lapunknak a thesszaloniki filmfesztiválon, ahol retrospektív sorozatot vetítettek életművéből.

Aki Kaurismäki: Egész Szegedre! A magyar kiejtésem tán nem a legjobb, de hát elég távoli rokonok vagyunk, nemde.

MN: Ezt valamelyik filmjében is mondhatta volna.

AK: Akarhatok én vicces filmet csinálni, ha az előadás nem sikerül mulatságosra; ilyenkor gyorsan és határozottan korrigálom a színészek játékát. Tehát: egészségedre!

MN: Tényleg ilyen sodródónak és ügyetlennek látja az embereket, mint amilyenek a hősei?

AK: Ha lemegyek az utcára, azt látom, hogy megverik az embereket. Bár azt sem mondhatnám, hogy pesszimista vagyok - még nem döntöttem el; optimizmusra hajlok. Csak úgy lehet életben maradni. Igaz, csak reménykedni tudok, hogy az emberiség nem olyan hülye, mint amilyennek kinéz.

MN: Filmjei a munkásosztályról szólnak, őket sokan vélik jól ismerhetni. Csak nem együtt lóg velük?


 

AK: Régen magam is közéjük tartoztam. Ma már nem lófrálok senkivel. De ez az osztálykérdés körüli polemizálás mindig is untatott. Szeretem a munkájukból élő embereket, mert a munka az ember alapvető szükséglete. Értelmes életet, méltóságot ad. Mindegy, hogy mi a meló, csak legyen.

MN: Igaz, hogy kastélyban él? Évekkel ezelőtt hallottam finn kollégáktól.

AK: Kastélyban?! Dehogy.

MN: Iszákosnak ismerik világszerte.

AK: Mesebeszéd!

MN: A piálás nélkül is ugyanilyen lenne az életműve?

AK: Kezdjük ott, hogy pia nélkül nem lenne életművem sem. Az alkohol azt műveli velem, amit mindenki mással. Megöl. Szépen, fokozatosan. Az öngyilkosság lassú módja, mint tudjuk. De például egy olyan fickóra, mint Fassbinder, másként hatott a pia.

MN: Ő drogozott is.

AK: Amitől gyors tempóra tudott kapcsolni. Engem lelassítanak a drogok. Csakhogy én is gyorsan akarok dolgozni. Olyan fürgén forgatok, ahogy csak tudok: nem próbálunk, általában egyszer veszünk fel minden beállítást, és már lépünk is tovább.

MN: A Bérgyilkost fogadtam című filmjét Michael Powellnek ajánlotta, az ő társrendezője a magyar Emeric Pressburger volt. Mesélt róla?

AK: Powell a barátom volt. Sokat tanultam tőle, bár a filmjeimet elnézve úgy tűnik, semmit. Az ő közös műveikben jól látni, hogy egy film igenis lehet tökéletes. Nem csak egy, az összes filmjük az. Mesélt Pressburgerről, de főleg privát dolgokat. Életük végén húsz éven át nem beszéltek egymással. Egyszer csak Powell úgy érezte, hogy fel kell keresnie Pressburgert. Beült a kocsiba, elment a házához. A kertben volt egy pad. Leültek, és nézték a naplementét. Megetetnéd a csirkéimet? - kérdezte Pressburger. Powell így tett. Mire visszatért, Pressburger halott volt. Remek lezárása egy életen át tartó barátságnak. (Pressburger valójában egy idősek otthonában halt meg, derül ki unokája, Kevin MacDonald könyvéből - K. L.)

MN: Vannak közeli barátai?

AK: Ja, voltak. Már mind meghaltak.

MN: Filmjei a némafilmekre emlékeztetnek; kevés a dialóg, sok a burleszkes ügyetlenkedés, a hősök Buster Keaton fapofájával bámulnak a világra.

AK: Tudja, mit csinált Buster Keaton, amikor bejött a hangosfilm és kirúgták Hollywoodból?

MN: Erősen alkoholizált?

AK: Csirkefarmot üzemeltetett. És tudja, mit építek most én is?

MN: Csak nem?

AK: De. Csirkeólat. Szépet. Szép csirkéknek.

MN: Mi az életfilozófiája?

AK: A kegyelem. Mindegy, hogy adják vagy kapják, csak legyen belőle.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.