DVD

Baromságok Shakespeare-ről

Anonymus

  • - borz -
  • 2012. április 23.

Film

Már a keretjáték rosszat sejtet. Maga a nagy Shakespeare-színész, Derek Jacobi közli velünk, hogy Vilmos analfabéta volt, kizárt, hogy ő írta azokat a tuti darabokat. De a java csak a tárgyaló részben jön. A "szokásos gyanúsítottak" közül itt Edward de Vere, Oxford grófja a nyerő, ő nemcsak hogy írni-olvasni tudott, de magas szintű képzésben részesült ógörögből, csillagászatból, történelemből és földrajzból - bár a neki tulajdonított művek tanúsága szerint utóbbi órákról sokat hiányozhatott. Ami Shakespeare-t illeti, létezett ilyen nevű személy, foglalkozására nézve csepűrágó, ennélfogva mégsem egészen illiterátus: folyékonyan olvasott, a szövegértelmezés sem okozott neki gondot, csak akkor volt meglőve, ha le kellett írnia egy "e" vagy "i" betűt, amiből elegáns levezetéssel megkapjuk, hogy a nevét sem tudta leírni, így nemcsak a műveket, de fennmaradt szignóját is vissza kell venni tőle.


Erzsébetről eddig úgy tudtuk, hogy a hatalmi-politikai okokon túl azért sem ment férjhez, mert rettegett a szüléstől. Történetünkben viszont a "szűz királynő" 16 éves kora óta csak úgy potyogtatja a gyerekeket, akiket aztán nemesi rangba csomagolva szétterítenek a birodalomban; lesz is nagy kavarodás, a végén már csak a jóisten tudja a sok fattyról, hogy kiféle, miféle, kefél-e. (Ezt értsék szó szerint.) Sir William Cecil főminiszterről is cifra dolgokat mond a nagy eszű forgatókönyvíró: puritán református volt, ami többek közt a színház és a művészet gyűlöletében nyilvánult meg, ha rajta múlik, betiltja az egész vircsaftot, ám szélsőséges protestánsként simán hazaárult, hogy a katolikus Jakabot ültesse Anglia trónjára.

A filmet Roland Emmerich rendezte, aki mindig mert nagyot álmodni, s most is lendületesen vezeti elő a vadromantikus mesét, de a sok új ismeretért a Hollywoodban született, nevelkedett, tanult és elhülyült John Orloffnak lehetünk hálásak. (Shakespeare életéről komolyan vehető dolgozatok is elérhetők itthon: vonatkozó kritikáink itt és itt olvashatók, a magyar fordításokat körbejáró interjúkötetről pedig itt írtunk.)

Forgalmazza az InterCom


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.