Film

anyám!

  • - kg -
  • 2017. november 26.

Film

A történet szerint… jaj, de miket is beszélünk, szóval, a rendezői vízió szerint, mely rendezői vízió a vizionárius rendező, Darren Aronofsky fejéből pattant ki, valahol a természet lágy ölén, a tudat és a tudatalatti összefolyásánál, az üveghegyen innen, de a valóságon túl, ahol Jennifer Lawrence-en és Javier Bardemen kívül csak a prücskök és metaforák ciripelése meg a kurta farkú malac túrása hallatszik, szóval, itt éldegél takaros házában a fiatalasszony (Lawrence) és költészettel foglalkozó ura (Bardem). Valami azonban nem stimmel a babaházzal, hívatlan idegenek állítanak be egyre-másra, és minél több idegen állít be, annál kevesebb dolog magyarázható ép ésszel. És minél kevesebb magyarázható, annál művészibb minden. Darren Aronofsky filmjét Darren Aronofsky tudatalattija rendezte; csak kevesen mondhatják el magukról, hogy 30 millió dollárt költhettek terápiára. Darren ezzel egy csomó kanapéidőt spórolt, miközben minden beállításon látszik a sziklaszilárd meggyőződés, hogy ami itt folyik, az magas és művészet. Egy véget érni nem akaró rémálom, egy kedvünk szerint magyarázható Rorschach-teszt, melyből persze egy csomó divatos horrorklasszikus (innen is köszöntjük Rosemary gyermekét) köszön vissza, elvégre Darren nem csak érzi, de érti is a művészetet. Lawrence pokoljárásába bármi és annak az ellenkezője is belemagyarázható, így lesz aztán teljesen tét nélkülivé az egész, akárhol áll is meg a bibliaiutalás-számláló. Persze lehet, hogy azoknak van igazuk, akik átszellemülten kiáltanak fel: Ó, Darren, felnyitottad a szememet, köszönöm!

Forgalmazza az UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.