Film

anyám!

  • - kg -
  • 2017. november 26.

Film

A történet szerint… jaj, de miket is beszélünk, szóval, a rendezői vízió szerint, mely rendezői vízió a vizionárius rendező, Darren Aronofsky fejéből pattant ki, valahol a természet lágy ölén, a tudat és a tudatalatti összefolyásánál, az üveghegyen innen, de a valóságon túl, ahol Jennifer Lawrence-en és Javier Bardemen kívül csak a prücskök és metaforák ciripelése meg a kurta farkú malac túrása hallatszik, szóval, itt éldegél takaros házában a fiatalasszony (Lawrence) és költészettel foglalkozó ura (Bardem). Valami azonban nem stimmel a babaházzal, hívatlan idegenek állítanak be egyre-másra, és minél több idegen állít be, annál kevesebb dolog magyarázható ép ésszel. És minél kevesebb magyarázható, annál művészibb minden. Darren Aronofsky filmjét Darren Aronofsky tudatalattija rendezte; csak kevesen mondhatják el magukról, hogy 30 millió dollárt költhettek terápiára. Darren ezzel egy csomó kanapéidőt spórolt, miközben minden beállításon látszik a sziklaszilárd meggyőződés, hogy ami itt folyik, az magas és művészet. Egy véget érni nem akaró rémálom, egy kedvünk szerint magyarázható Rorschach-teszt, melyből persze egy csomó divatos horrorklasszikus (innen is köszöntjük Rosemary gyermekét) köszön vissza, elvégre Darren nem csak érzi, de érti is a művészetet. Lawrence pokoljárásába bármi és annak az ellenkezője is belemagyarázható, így lesz aztán teljesen tét nélkülivé az egész, akárhol áll is meg a bibliaiutalás-számláló. Persze lehet, hogy azoknak van igazuk, akik átszellemülten kiáltanak fel: Ó, Darren, felnyitottad a szememet, köszönöm!

Forgalmazza az UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.