Reszkető kézzel pisztolyt ragad, leóvakodik a nappaliba, és amikor a csuklyás behatoló az arcába világít, elsül a mutatóujja. Az ismerős rendőrök nem csapnak nagy hűhót, eggyel kevesebb körözött bűnöző, eggyel kevesebb gond. De hősünket igenis megrázza, hogy embert ölt. Elmegy a temetésre, ahol a hivatalból megjelenteken kívül ő az egyetlen gyászoló. És még valaki: az áldozat szintén börtöntöltelék, feltételesen szabadlábra bocsátott marcona apja, aki a szemet szemért régimódi elvét vallja. És Richardnak is van egy fia…
Jim Mickle filmje végig két síkon mozog. Nézhető westernnel felütött sima akcióthrillerként: ez esetben erős közepes, „egy estére jó lesz” mozidarabot kapunk. Nézhető stílusbravúrként és filmes idézetgyűjteményként, a sztoritól és a figuráktól elvonatkoztatva: így is kellemesen eltelik az a 109 perc. A kettő együtt meg eszméletlenül jó: rendesen kitalált és összerakott, okos, vicces, leleményes. Körülbelül arra az élményre hajaz, mint amikor a nagy Tarantino-láz után elvonási tünetektől szenvedőknek megérkezett a Get Shorty (Szóljatok a köpcösnek!).
Igazi nosztalgiamozi: egyrészt minden elemében ismerős, nem mutat semmit, amit ne láttunk volna már valahol, másrészt nagyon retró, a fényképezéstől, a színvilágtól a zenén át a kellékekig (kocsik és az akkori idők nagy durranása, a kocsitelefon!; a hajviselet, a videotéka, az autós mozi, ahol Az élőhalottak éjszakáját nyomják; a Silver Spurs Gun and Ammo). Harmadrészt, ami talán lényegesebb, azt a korszakunkat idézi vissza, amikor még lelkesedni tudtunk filmekért, olyan kedvenceinkből idézve, mint Az amerikai barát. Kisvárosi kisemberünk (Michael C. Hall a Dexterből és a Sírhant Művekből) ugyanis képkeretező – mint Bruno Ganz –, éli a maga szabályos, egyhangú életét, míg színre nem lép a nagy barát, egy szabálytalan apafigura, egyszerre rosszember és hallgatag cowboy, hogy véres kalandokba sodorja, hogy majd legyen mit mesélni az unokáknak. Harmadikként csatlakozik még az öreg hajdani koreai harcostársa, a disznófarmot üzemeltető exzsaru, texasi értelemben vett nagymenő. Ők hárman – és egy egész arzenál – indulnak el számlát rendezni. A két kultikus vénség (Sam Shepard és – kapaszkodjanak meg – Don Johnson) felléptetése az Expendablest idézi, a film egészének fílingje Coenék emlékezetes bemutatkozását, a Véresen egyszerűt. És akkor a westernutalásokról még nem is beszéltünk.
A Rideg világ nem paródia. A rendező biztos kézzel és arányérzékkel adagolja a komikumot és az abszurdot, nem visz túlzásba semmit (na jó, Don Johnson westernbelépőjét egy kicsit talán igen). A legjobb „jó kis film”, amit az utóbbi időben láttam.
A szinkronizált változat az indavideón érhető el.
