Magyar Narancs: Érezhető népszerűséget hozott a Száz év magány adaptációjának decemberi bemutatója?
Susana Morales Cañas: Még alakulófélben van az egész. Az biztos, hogy nagyon furcsa a helyzet, mert én például ugyanaz a személy vagyok, mint két évvel ezelőtt, de az emberek másképp néznek rám. Persze, öröm a siker, hiszen a művészt az hajtja, hogy megpróbáljon utat találni az emberek szívéhez.
MN: Eredetileg táncos vagy. Voltak már színészi tapasztalataid korábban is?
SMC: Nem, nem voltak. Rám leginkább a spanyol „actriz natural” kifejezés illik, ami valami olyasmit tesz, hogy az embernek nem tanult, hanem hozott, természetes képessége van a szerepek eljátszására. Éppen megszereztem a táncművészeti diplomámat, amikor megkezdődött a Száz év magány szereplőválogatása. Az alkotók összesen tízezer embert néztek meg a huszonöt kiemelt szerepre. Nekem eszem ágában sem volt jelentkezni.
MN: Akkor miért mentél el a szereplőválogatásra?
SMC: Az egyik barátomat kísértem el. Szegény nagyon izgult, elkélt a támogatásom. Aztán ott mondták, hogy megnéznének engem is, megcsinálhatnám a castingot. Oké, megcsinálhatnám, de minek, úgysincs semmi értelme, gondoltam.
MN: Egy ilyen produkciónál minimum öt-hat rostán kellett átmenni…
SMC: Az első alkalom olyan interjú volt, mint a mostani beszélgetésünk, de inkább olyan általános kérdésekkel, hogy mi a nevem, ki vagyok, mivel foglalkozom. Ezután kétszer visszahívtak. Mivel nem vagyok képzett színésznő, nem hagyományos módon jártak el velem. A második visszahívásnál például azt kérdezte tőlem az interjúzó, hogy mikor volt utoljára nézeteltérésem valakivel. Elmondtam. Mire ő: beszéljünk róla! És akkor úgy tett, mintha ő lenne az, akivel összevesztem. „Sok mindent fogok mondani neked. Nem szeretném, hogy magadra vedd, de állj ki magadért!” – fordult felém. Három hasonló szituációs feladat következett, az utolsó fordulóknál pedig már párbeszédek is voltak.
MN: Kisfilmekben sem játszottál?
SMC: Szerepeltem néhány videóklipben Medellínben, a szülővárosomban, ahol most is élek, de csak táncoltam. Körülbelül két évig modellkedtem is. Elvégeztem egy akadémiát, volt néhány fotózásom kisebb medellíni márkákkal. De leginkább személyes projektekről volt szó, alapvetően fotós és sminkes barátokkal dolgoztam. Szó sincs modellkarrierről, csak kísérleteztem.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
