Interjú

„Asszonyok, akiket mindennap látok”

Susana Morales Cañas színész

Film

Pályáját táncosként kezdte, a magyar néző viszont a Buendía família matriarchájaként, Úrsula Iguaránként ismerhette meg a Száz év magányból készített tévésorozatban. A kolumbiai művésszel Gabriel García Márquez könyvéről, a szereplőválogatásról, a tetoválások eltüntetéséről és az ágyjelenetekről beszélgettünk, de a latin-amerikai kultúra nőképe is szóba került.

Magyar Narancs: Érezhető népszerűséget hozott a Száz év magány adaptációjának de­cemberi bemutatója?

Susana Morales Cañas: Még alakulófélben van az egész. Az biztos, hogy nagyon furcsa a helyzet, mert én például ugyanaz a személy vagyok, mint két évvel ezelőtt, de az emberek másképp néznek rám. Persze, öröm a siker, hiszen a művészt az hajtja, hogy megpróbáljon utat találni az emberek szívéhez.

MN: Eredetileg táncos vagy. Voltak már színészi tapasztalataid korábban is?

SMC: Nem, nem voltak. Rám leginkább a spanyol „actriz natural” kifejezés illik, ami valami olyasmit tesz, hogy az embernek nem tanult, hanem hozott, természetes képessége van a szerepek eljátszására. Éppen megszereztem a táncművészeti diplomámat, amikor megkezdődött a Száz év magány szereplőválogatása. Az alkotók összesen tízezer embert néztek meg a huszonöt kiemelt szerepre. Nekem eszem ágában sem volt jelentkezni.

MN: Akkor miért mentél el a szereplőválogatásra?

SMC: Az egyik barátomat kísértem el. Szegény nagyon izgult, elkélt a támogatásom. Aztán ott mondták, hogy megnéznének engem is, megcsinálhatnám a castingot. Oké, megcsinálhatnám, de minek, úgysincs semmi értelme, gondoltam.

MN: Egy ilyen produkciónál minimum öt-hat rostán kellett átmenni…

SMC: Az első alkalom olyan interjú volt, mint a mostani beszélgetésünk, de inkább olyan általános kérdésekkel, hogy mi a nevem, ki vagyok, mivel foglalkozom. Ezután kétszer visszahívtak. Mivel nem vagyok képzett színésznő, nem hagyományos módon jártak el velem. A második visszahívásnál például azt kérdezte tőlem az interjúzó, hogy mikor volt utoljára nézeteltérésem valakivel. Elmondtam. Mire ő: beszéljünk róla! És akkor úgy tett, mintha ő lenne az, akivel összevesztem. „Sok mindent fogok mondani neked. Nem szeretném, hogy magadra vedd, de állj ki magadért!” – fordult felém. Három hasonló szituációs feladat következett, az utolsó fordulóknál pedig már párbeszédek is voltak.

MN: Kisfilmekben sem játszottál?

SMC: Szerepeltem néhány videóklipben Medellínben, a szülővárosomban, ahol most is élek, de csak táncoltam. Körülbelül két évig modellkedtem is. Elvégeztem egy akadémiát, volt néhány fotózásom kisebb medellíni márkákkal. De leginkább személyes projektekről volt szó, alapvetően fotós és sminkes barátokkal dolgoztam. Szó sincs modellkarrierről, csak kísérleteztem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.