Film

Amikor Sztupa és Troché magas vendégükkel besétáltak a Fővárosi Állatkertbe, Szorkin első kérdése az volt, hogy hol vannak a gorillák. Sztupa kissé megütődött: ez azt feltételezi, hogy nem ügyelnek kellőképp a biztonságra? Igaz, ami igaz, Sztupa nem csinált nagy faksznit a dologból; jó messzire elkerülve a hivatalos fórumokat, egyenest a szakemberekhez fordult.

Csecsen kislány érvényes papírok nélkül; francia kisfiú és az ő segítőkész anyukája; külvárosi iskola Párizsban és az azt övező, folytonos razziáktól, illegális bevándorlók elleni erőszakos rendőri fellépésektől nyugtalan közeg - ebből indít Romain Goupil filmje.

Bebotorkálunk a kertből a krumplibogarak és lótetűk és egyéb kártevők közül, azzal az idétlen kérdéssel, hogy ezekkel mi a fene legyen?! Előttünk álomszerűen jelennek meg az elegánsnak nem nevezhető gyerekkori képek, amikor a kicsik gilisztát és százlábút és tücsköt meg pókot nyeltek, általában fogadásból, valamicske profit esélyével, így aztán szinte egyetlen pillanat alatt abbahagytuk az amúgy is csak megjátszott borzongást, és bámultuk a reményhez vezető közönyt és hülyeséggel egyenlő bátorságot.

Ez itt egy egyötletes, erősen B kategóriás francia vígjátékocska. Ami addig, amíg meg nem szoktuk, hogy miben is áll az az egy szem árva ötlet (van egy pasas, aki akaratán kívül mindig kellemetlen élethelyzetekbe sodorja a vele - szerfelett ritkán - kapcsolatba kerülő hölgyeket), s fel nem mértük, hogy másik ötlet már egészen biztosan nem lesz, egészen jól működik.

Amikor Sztupa és Troché Budapestre várták Szorkint (Szergej Mihajlovics; az NKVD ezredesi rangú osztályvezetője), mindenféle mulatságokon törték a fejüket, de elsősorban is girlöket akartak szerződtetni, egy csapatnyit. Troché felvette a kapcsolatot a Savoy és Halló bárokkal, s épp az Astoriában érte utol a telefon: hagyd a fenébe az egészet, nem lesz rá szükség.

Volt színész a bukaresti jiddis színházban, disszidens Franciaországban és rendezőasszisztens Marco Ferrerinél. Lassan két évtizede főállású filmrendező: nyert a Sundance-en és Velencében, sőt kis híján műfajt is teremtett: ha kicsit előbb mutatják be Életvonat című filmjét, mint Roberto Benignitől Az élet szépet, akkor ma őt ismerné a világ az abszurd holokausztkomédia megteremtőjeként. A peches direktorral legújabb filmje, az Asszonyok kútja apropóján beszélgettünk Párizsban.