magyarnarancs.hu: Miért állt neki felülvizsgálni az amerikai történelmet?
Oliver Stone: Miután készítettem egy filmet George Bushról (W., 2008), elkezdtem továbbszőni a gondolatmenetemet. Tizenhét játékfilmet készítettem, végre ideje volt megállni, és eltűnődni az életem során végbement politikai változásokon. Bár anyám francia, én is javarészt tudatlan amerikaiként nőttem fel. Amikor Vietnamba küldtek harcolni, vajmi keveset tudtam a világról. Végre meg akartam érteni, mi hozta létre ezt a hódító, birodalmi magatartást, amit az Egyesült Államok tanúsít. Nem George Bush ennek az oka. Nem aberrált figura ő, csupán egy rossz példa. Az imperialista politikát jóval előtte alakították ki, a második világháború végén, amikor ledobtuk az atombombát Japánban. Ott kezdődik Amerika mint szuperhatalom mítosza. 1944-ben is erős ország voltunk, de a terveink még korlátozottak. Harry Trumannel és Eisenhowerrel indult az egész, náluk értheti meg az ember a hatalomvágy természetét. Öt évem ment rá erre a sorozatra. Ezt tartom életem legfontosabb teljesítményének. Talán inspirálni fogja a fiatalokat. Ne csak a birodalmi kánont hallják az iskolákban, hanem mutassák meg nekik az alternatív olvasatot is!
| ||
magyarnarancs.hu: Milyen nézettsége volt a sorozatnak az USA-ban?
OS: Előfizetéses kábelcsatornán sugározták, a Showtime-on, ahol 1,1 millió ember látta minden héten. Ez jó nézettség, főleg egy dokumentumfilmnek. Persze a progresszív gondolkodásúak nézték. A hirdetők által uralt nagy tévécsatornák széles közönségéhez nincs hozzáférésünk, mert a fősodor túl kommersz. A hirdetők nem szeretik a botrányt, az ellentétes megítélésű tartalmakat. Nem kedvelik, ha túl sokat gondolkodnak a nézők. Inkább vásároljanak. Emlékszik szeptember 11-e után mit mondott Bush a jónépnek? Hogy menjenek vásárolni! Furcsa, hogy egy államelnöknek mindössze ennyi tanácsra telik.
magyarnarancs.hu: Tudatosan választ olyan témákat, amik ellentmondásosak és ezért botrányt keltenek?
OS: Ugyan, utálom a botrányt! De húzónév lettem, mitológia, és mindenki azt olvas bele a filmjeimbe, amit akar. Ezzel sajnos valóban a film és a néző közé áll a személyem. Túlságosan is. Nem keresem nagyítóval a botrányszagú témákat. Mégis úgy érzem, egy művész annyira jó, amennyire izgalmas tud lenni a közönség számára. Az emberek szeretik a jól elmesélt történeteket. És ezekből nincs túltermelés a világban. Én is mindössze jó mozikat akarok készíteni.
magyarnarancs.hu: Azért ennél többről lehet szó. Különben miért dolgozná fel a 60-as, 70-es évek Amerikájának fontos politikai sztorijait játékfilmekben?
OS: Hiszek abban, hogy egy filmnek mondania kell valamit. Nincs kedvem olyan műfaji filmeket gyártani, amik nem szólnak semmiről. Ha bugyuta komédiákat vagy agyatlan háborús filmeket rendeznék, amik a szokványos Amerika-képet erőltetik, egy imázst, aminek semmi realitása, azzal milyen szolgálatot teszek magamnak és másoknak? A dráma műfajában utazom, történetmesélő vagyok, de egy történész lelke munkál bennem.
magyarnarancs.hu: Tekinthetjük művészi alkotópályáját kísérletnek arra, hogy feloldozást találjon arra a lelkiismereti teherre: katonaként embereket ölt?
OS: Szerintem ez behatároló értelmezése lenne a munkásságomnak. Vietnami élményeim kétségtelenül nagyban formálták az egyéniségemet, de a Vietnam előtti és utáni tapasztalataim szintén fontosak, hiszen láthattam a társadalom változásait Amerikában, ami módosította világképemet. Konzervatívnak születtem, ilyennek nevelt apám. Apám Nixon-párti volt, én idővel Kennedy-rajongójává váltam. Ezért vagyok roppant büszke az első két elnökfilmemre (Nixon, JFK), ifjúságom két pólusát testesítik meg. Mindig úgy láttam, a művész szerepe az, hogy összeterelje a törzset: A szakasz esetében a vietnami veteránokat akartam összehozni. A szakasz ’86-ban rátapintott valami kollektív idegre. Tizenhárom évvel azután, hogy véget ért a háború, a film létrehozott egyfajta szimpátiát az amerikai népben a vietnami veteránok iránt, miután éveken át az ment, hogy akinek Vietnam-szindrómája van, az nyavalygó semmirekellő és nem hazafi!
| ||
magyarnarancs.hu: Mit gondol a szeptember 11-i támadásokat övező, Bush-kormányzatot érintő összeesküvés-elméletekről?
OS: Nem nagyon izgat ez a teória, mert sokkal nagyobb a kár, amit Amerika okozott magának szeptember 11. után. Irak megtámadásának következményei sokkal fontosabbak, minthogy ki szervezte meg a szeptember 11-i támadásokat. És hát őszintén szólva nem igazán hiszek benne, hogy valaha megtudhatjuk az igazságot a szeptember 11-i misztériumról. Ezt a képletet sosem fogjuk megoldani. Amerika gyakran feküdt ágyba szélsőségesekkel, valahányszor ez szolgálta az érdekeit. Indonéziában, Egyiptomban, a Közel-Keleten. Főleg azért, hogy kommunistákat gyilkolgassanak. A 80-as években, amikor William Cayce került a CIA élére, készséggel szövetkeztek a fundamentalistákkal Afganisztánban a Szovjetunió ellen. Vannak elemzők, akik szeptember 11-ét a visszacsapásként (blow back) magyarázzák. Hogy a szélsőségesekkel üzletelés egy nap visszaüt. Bush nem hitt ebben, ő azt mondja, azért támadtak meg minket szeptember 11-én, mert utálnak minket a szabadságközpontú elveinkért. Pedig a blow back nagyon jól mérhető és kimutatható. Irak lerohanásában nagyon is benne volt az első George Bush, az apa döntése, hogy csapatokat küldjön Szaúd-Arábiába, ahonnan bevonulhattak Kuvaitba. Ami katasztrófa volt.
magyarnarancs.hu: Iskolatársa volt George W. Bushnak az egyetemen. Mintha egymás ellenpontjai lennének.
OS: Évfolyamtársak voltunk 1965 táján. Parallel figurák vagyunk. Én kétszer is leléptem a Yale-ről, ő maradt. Már akkor tudtam, hogy egy nap ő lesz az amerikai elnök! Ismeri az Ómen című filmet? Ahhoz volt hasonló az élmény. Egy privilegizált csoport tagja volt az egyetemen, ahova nők sem kaptak bebocsátást. Nem hiszem, hogy sokat változott volna azóta. Az idő múlásával sem vetkőzte le a kiváltságosok mentalitását. Egyébként úgy tudom, Bushnak tetszett Josh Brolin alakítása a Bush-filmemben. Valószínűleg azért, mert valamivel jobb fényben tüntethette fel, mint amilyen a valóságban.
magyarnarancs.hu: Milyen mérleget vonna Obama elnökségéről?
OS: Amikor John McCain és Sarah Palin a 2008-as elnökválasztási versenyben ringbe szálltak, izolációs hangot ütöttek meg. Fújták a régi baromságokat, hogy Amerika egy nagy erőd és Alaszka az utolsó bástya. Obama meg nem. Sajnálom, hogy a gazdasági válság elnyomta azt, hogy igazában ezen dőlt el a választás. Amikor Obamát megválasztották, attól tartottam, hogy azt tartja majd szem előtt, mit tud elfogadtatni a médiával és az establishmenttel.
| ||
magyarnarancs.hu: Establishment alatt pontosan mit ért?
OS: Azt, amit Nixon a Nagy Bestiának nevezett. Wall Street, washingtoni bennfentesek, lobbisták és a média együttvéve. Amikor a JFK megjelent ’91-ben, még azt hangoztattam: ha a 60-as években változást akartál elérni, kinyírtak. Ma már ez nem szükséges. A média simán taccsra tesz bárkit. A Született gyilkosokban ezt próbáltam megmutatni. Mint tudjuk, a rendszer, Amerika szerkezeti felépítése rendkívül korrupt. És a rendszer átveszi az irányítást. Nem a vezető vezet. Nincs az az ember, aki az amerikai politika célkitűzéseit képes lenne igazán mélyrehatóan befolyásolni. A két utolsó igazán bátor elnök, akik megpróbáltak új irányvonalakat kijelölni és reformokat bevezetni, Roosevelt és Kennedy voltak. De amint JFK elkezdett békéről beszélni, a Szovjetunióval, Kubával és Vietnammal való együttműködésről, eltűnt a színről. Jimmy Carter is megpróbált reformálni, nem sikerült neki. Clintonra is ráküldték a buldózert párszor. Obama a reform embereként indult elnökjelöltként, de azóta csalódást okozott követőinek. Sőt, hozzájárult a Bush-rezsim törvényszegéseinek folytatásához. Az USA fütyült az ENSZ-re, törvényellenesen kezdett háborút Irakban, és a mai napig törvényellenesen hallgatja le állampolgárait. Obama ráadásul alkotmányjogász, ami mindezt még megdöbbentőbbé teszi. Ő is hisz a dokumentumsorozatunk fő ideájában, hogy az Egyesült Államoknak semmilyen oka nem volt rá, hogy ledobja a két atombombát Japánban. Ez óriási hiba volt, és létrehozta az Amerikai Birodalom alapító mítoszát. Mégis Mr. Obama az említett folyamatok végterméke. Elvesztette a képességét, hogy legitimálni tudja a kormányt. Úgy érzem, törvényen kívüli kormányunk van, amely nem felel senkinek. Mert mi vagyunk a szuperhatalom és a legerősebbek a világban. Fennhatóságunk alatt van a tenger, a légtér, az űr és a cyberspace.
magyarnarancs.hu: Ha az Eisenhower utolsó, leköszönő beszédében említett hadiipari gépezetnek nevezett lobbi sokkal erősebb, mint az amerikai elnök, elképzelhetőnek tartja, hogy egy nap zendülésre adja fejét a hadsereg, és ellenszegül az ország első emberének?
OS: Ebben a dokumentumfilm-sorozatban ugyan rengeteg képsort szentelünk annak, mennyire agresszív, militarista társadalom vagyunk, mégsem történt nálunk zendülés, pedig John Kennedy számolt ennek eshetőségével. Vietnam idején úgy éreztem, küszöbön van egy zendülés. Mert szó volt róla, beszéltünk róla. Bizonyos dokumentumok 1971-ben valóban elemezték a hadseregben végbemenő destabilizáló erőket, s párhuzamokat vontak azzal, mi történt az első világháború végén a francia, illetve 1916–17-ben az orosz hadsereggel, melyek rémes feljebbvalói kivéreztették és demoralizálták az alakulatokat. Nem hiszem, hogy az Egyesült Államokban várható ilyesmi, ahhoz a hadsereg túl hierarchikus. De a labda röppályája sosem látható előre. Álmodni sem mertem volna, hogy a szovjet birodalom napja leáldozik. Sokkoltak a Gorbacsov alatt végbemenő folyamatok és a kommunizmus gyors összeomlása. 2001 meglepetésként ért. Bush megválasztása Gore helyett szintén. Azt sem gondoltam volna, hogy amikor Németországot rögtön rehabilitáltuk a második világháború után, és megerősítettük a Marshall-tervvel, tulajdonképpen ahhoz segítjük hozzá, hogy mára Európa vezetőjévé váljon gazdasági értelemben. Edward Snowden ma Oroszországba menekül, egy ilyen figura 1945-ben Amerikába disszidált volna. (Stone következő játékfilmjét Snowdenről forgatja – K. L.) Fura világban élünk. Ilyen meglepetések mindig jönnek. A történelemben szinte minden ironikusnak érződik. És valahányszor úgy érezzük, a dolgok rosszak és rosszak is maradnak, sosem tudhatjuk, milyen változás jön legközelebb. A labda más irányba száll. Ennek felismerése újfajta tiszteletet ébresztett bennem a történelem iránt.
