Interjú

„Az én hangom is erősebb”

Jay Rosenblatt dokumentumfilm-rendező

Film

Két egymást követő évben jelölték a filmjeit Oscar-díjra. A talált szalagokra és kollázstechnikára alapozott, személyes hangvételű rövid dokumentumfilmjeiről ismert rendezővel sikerről, múzsáiról és magyar ismerőséről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A 80-as évek óta készít dokumentumfilmeket, több alkotását mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, de független mozikban és olyan kiállítóhelyeken is vetítették műveit, mint a New York-i MoMA. A két Oscar-jelölés hozott valamilyen változást az életébe? Betört a mainstreambe?

Jay Rosenblatt: Elismerést érzek, egy nagyobb kör elismerését, hiszen az Oscart a világon mindenhol ismerik. A jelölések előtt legfeljebb filmes, dokumentumfilmes berkekben ismerték a munkáimat, meglehetősen jóleső dolog, hogy immár ilyen szinten is értékelnek. Bizonyos szempontból úgy érzem, a nominációk nemcsak annak a két filmemnek, hanem az egész pályafutásomnak szólnak. Azért különösen megtisztelő mindez, mert a jelölésekről a díjat odaítélő amerikai filmakadémia dokumentumfilmes tagozata döntött, tehát az elismerés a filmkészítő társaimtól érkezett. Magára a győztesre már a teljes tagság szavaz, így az inkább egyfajta népszerűségi verseny, amelyhez rengeteg pénz kell, de az én filmjeimnek nem igazán kampányoltunk.

MN: A tavaly Oscarra jelölt Zaklatásom történetének előzménye az 1994-es The Smell of Burning Ants című rövid dokuja volt. Ebben azt vizsgálta, hogy a fiúgyerekek felnövése hogyan fonódik össze az erőszakkal. Az ilyesmi elkerülhetetlen?

JR: Talán sikerült már némi fejlődést elérnünk, de még közel sem oldottuk meg a problémát. Leginkább az oktatás és a tudatosság fokozása segíthet. Akkor törhetünk ki az erőszak köréből, ha az emberek nagyon gondosan vizsgálni kezdik a saját életüket. Ha odafigyelés nélkül élünk, ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra, és nem csak a fiúk és férfiak, de mindenki. A filmemben azt igyekeztem bemutatni, hogy a fiúgyerekeknek nincs igazi modelljük arra, hogyan legyenek férfiak. Egyedül arra tanítják meg őket, hogyan ne legyenek nők, ez pedig egy nagyon torz fejlődési minta. Negatív példa a pozitív helyett. Ennek köszönhetően a fiúk igyekeznek kimetszeni magukból saját feminin oldalukat, azt, amelyik gyengéd és érzelmes. Ezeket a tulajdonságaikat egyszerűen blokkolják, ez vezet végül erőszakhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.