Interjú

„Az én hangom is erősebb”

Jay Rosenblatt dokumentumfilm-rendező

Film

Két egymást követő évben jelölték a filmjeit Oscar-díjra. A talált szalagokra és kollázstechnikára alapozott, személyes hangvételű rövid dokumentumfilmjeiről ismert rendezővel sikerről, múzsáiról és magyar ismerőséről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A 80-as évek óta készít dokumentumfilmeket, több alkotását mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, de független mozikban és olyan kiállítóhelyeken is vetítették műveit, mint a New York-i MoMA. A két Oscar-jelölés hozott valamilyen változást az életébe? Betört a mainstreambe?

Jay Rosenblatt: Elismerést érzek, egy nagyobb kör elismerését, hiszen az Oscart a világon mindenhol ismerik. A jelölések előtt legfeljebb filmes, dokumentumfilmes berkekben ismerték a munkáimat, meglehetősen jóleső dolog, hogy immár ilyen szinten is értékelnek. Bizonyos szempontból úgy érzem, a nominációk nemcsak annak a két filmemnek, hanem az egész pályafutásomnak szólnak. Azért különösen megtisztelő mindez, mert a jelölésekről a díjat odaítélő amerikai filmakadémia dokumentumfilmes tagozata döntött, tehát az elismerés a filmkészítő társaimtól érkezett. Magára a győztesre már a teljes tagság szavaz, így az inkább egyfajta népszerűségi verseny, amelyhez rengeteg pénz kell, de az én filmjeimnek nem igazán kampányoltunk.

MN: A tavaly Oscarra jelölt Zaklatásom történetének előzménye az 1994-es The Smell of Burning Ants című rövid dokuja volt. Ebben azt vizsgálta, hogy a fiúgyerekek felnövése hogyan fonódik össze az erőszakkal. Az ilyesmi elkerülhetetlen?

JR: Talán sikerült már némi fejlődést elérnünk, de még közel sem oldottuk meg a problémát. Leginkább az oktatás és a tudatosság fokozása segíthet. Akkor törhetünk ki az erőszak köréből, ha az emberek nagyon gondosan vizsgálni kezdik a saját életüket. Ha odafigyelés nélkül élünk, ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra, és nem csak a fiúk és férfiak, de mindenki. A filmemben azt igyekeztem bemutatni, hogy a fiúgyerekeknek nincs igazi modelljük arra, hogyan legyenek férfiak. Egyedül arra tanítják meg őket, hogyan ne legyenek nők, ez pedig egy nagyon torz fejlődési minta. Negatív példa a pozitív helyett. Ennek köszönhetően a fiúk igyekeznek kimetszeni magukból saját feminin oldalukat, azt, amelyik gyengéd és érzelmes. Ezeket a tulajdonságaikat egyszerűen blokkolják, ez vezet végül erőszakhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.