Magyar Narancs: Az SZFE-n végeztél televízió- és filmrendező szakon, de utána elég hosszú idő telt el az első nagyjátékfilmedig, az Egy napig. Miért alakult így?
Szilágyi Zsófia: Alkati és strukturális okai is vannak. Nem vagyok termékeny alkotó, aki dúskál az ötletekben. Magabiztos sem vagyok, könnyen elmegy a kedvem dolgoktól, és akkor még ismeretlennek tűnt a filmes közeg, nem beszélve arról, hogy valamiből meg is kellett élni. Szerencsére van saját lakásom, ahova vissza tudok húzódni, de van, akinek nincs, nem is tudom, hogy ők hogyan tudnak nekiállni annak, hogy valamit létrehozzanak. A strukturális oka pedig az volt, hogy akkoriban dőlt be az MMK és érkezett az Andy Vajna-féle rendszer. Úgy éreztem, semmi esélyem nem lenne a Filmalapnál. A szabadúszásban vannak ugyan szünetek, amikor épp nincs munka, de akkor meg azon aggódik az ember, hogy vajon lesz-e valaha, hogy annak a pénznek, amit addig keresett, meddig kell kitartania. Hogy egy ilyen légüres térben nekiállj forgatókönyvet írni, ahhoz nagy bátorság és eltökéltség kell. Az Egy napnál is pont volt három olyan hónapom, amikor nem volt munkám. Mindenhova jelentkeztem, de sehová nem vettek fel, és egy idő után nem bír ki több nemet az ember. Behúzódtam, és kezdtem írni az Egy nap treatmentjét, aztán egyszer csak lett az inkubátorprogram, amely biztató feltételrendszernek tűnt, és passzolt hozzá a tervem is.
MN: Azt mondod, hogy bizonytalan és nem túl termékeny alkotó vagy. Ennek inkább az az oka, hogy meg kell élni valamiből és mindig valami mást kell csinálni, vagy az, hogy ha rengeteg pénzed és időd lenne alkotni, akkor sem lenne igényed több filmet készíteni?
SZZS: A pályaelhagyás nagyon komoly veszély minden művészettel foglalkozó ember számára. Magyarországon sincs művészeti alapjövedelem, amelyet a magyar állam valószínűleg minden gond nélkül ki tudna köhögni, ez azt jelenti, hogy nincs biztos megélhetésed, negyvenévesen is abban a helyzetben vagy, hogy residencyken veszel részt, és ilyen-olyan pályázatokból próbálsz megélni. Nem tudsz lakást vásárolni, mert nem tudod kifizetni a hiteltörlesztőt, nem tudsz életet tervezni magadnak, hacsak a szüleid nem segítenek vagy nem mész férjhez valakihez, akinek sok pénze van és támogat. Iszonyú nehéz a pályán maradni, és ettől nem lehet eltekinteni, amikor azon gondolkozunk, hogy kinek vannak ötletei és ki ér rá megírni egy forgatókönyvet.
MN: Gondolkoztál a pályaelhagyáson?
SZZS: Állandóan ezen gondolkodom, most is. Sokáig úgy voltam vele, ha már nem tudok filmet készíteni, akkor legalább maradjak a filmkészítés közelében. Akkor jó ötlet volt, mert sok olyan kollégával ismerkedtem meg, akiket később, amikor lehetőségem volt filmet csinálni, hívni tudtam. Mostanában inkább azt gondolom, szívesen élnék meg valami másból.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
