Interjú

„Így alakult”

Gelányi Imre színész

Színház

Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiája a színházi előadások után a vásznon is teljessé válik.

Míg az Ernelláék Farkaséknál a gyerek­nevelés kihívásairól, az idén moziba került Kálmán-nap pedig az intimitás hiányáról és a szexualitás nehézségeiről beszélt, az Egy százalék indián a nemi szerepekről, az örökölt viselkedési mintákról és transzgenerációs traumákról szól. A „lakástrilógia” mindhárom darabja állami támogatás nélkül készült, és mindegyik a középkorú emberek identitásválságát, széteső kapcsolatait mutatja be. Gelányi Imre a színdarabok mellett a filmekben is visszatérő szereplő, ám míg az első két részben mellékszerepekben tűnik fel, az Egy százalék indián agresszív, részeges Rajmundjaként immár övé a főszerep.

*

Magyar Narancs: Az Egy százalék indián története szerint három pár gyűlik össze egyikük lakásán a férfiak közös barátjának temetése alkalmából, az eltérő szociális körülmények és nézetek hatására pedig egy idő után mindenkinek elege lesz a másikból. Hajdu Szabolcs a lapunknak adott legutóbbi interjújában (lásd: Nincs bizalom, nem hiszek nekik, Magyar Narancs, 2024. február 28.) mesélt arról, hogyan alakítják ki együtt a filmek történetét és a szerepeket. Hogyan állt össze Rajmund figurája?

Gelányi Imre: Sokat nem kellett rajta agyalnunk, már eleve megvolt: egy közös ismerősünk ihlette. Aztán megtaláltuk a hozzá illő nevet, majd ráaggattuk a többi jellemzőt: van egy csaja, akivel, mint a filmben is látható, nem bánik túl szépen; annyira lecsúszott, hogy gyógyszerkísérletekből él; majd szép lassan jöttek a hozzá illő mondatok és kifejezések. Tudatos vállalás volt, hogy megmutassuk a lehető legdurvább megnyilvánulásait, a legszélsőségesebb személyiségjegyeit. Eleinte annyira triviális volt számunkra, hogy vannak ilyen agresszív emberek, hogy egyszerűen nem vettünk tudomást róluk, mintha eltemettük volna magunkban őket. Aztán ahogy a jelleme mélyére ástunk, egyre több figura jelent meg az emlékeink, a közös ismerőseink között. Kiderült, hogy mind ismerünk ilyeneket. Volt például egy általános iskolai tornatanárom, aki a 25 éves jubileumi pecsétgyűrűjével osztogatta a kokikat. Később a gimnáziumban pedig egy Domával (Szabó Domonkos, a trilógia egyik főszereplője, Hajdu Szabolcs állandó színésze – Sz. Á.) közös fizikatanárom, aki már a harmadik órára olyan részeg volt, hogy csak úgy ült magába révedve és pityergett, aztán az ötödik órára már összekapta magát és őrjöngeni kezdett, kulcscsomóval verte a fejünket. De nem is kell a végletekig menni példáért: a minap a dohányboltban akartam venni egy kávét, de nem tudtam hogyan működik a gép, ezért megkérdeztem az eladót, alá kell-e tenni a poharat. Az eladónő egy pillanatra felnézett a telefonjából, és ennyit felelt: nem árt. Ez a fajta hozzáállás körülvesz minket, mindenhol ott van a magyar társadalomban. Szinte nincs is olyan közönségtalálkozó, ahol ne akadna ember, aki elmondja, hogy pont ilyen volt az apja, nagyapja vagy épp a szomszédja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.