Míg az Ernelláék Farkaséknál a gyereknevelés kihívásairól, az idén moziba került Kálmán-nap pedig az intimitás hiányáról és a szexualitás nehézségeiről beszélt, az Egy százalék indián a nemi szerepekről, az örökölt viselkedési mintákról és transzgenerációs traumákról szól. A „lakástrilógia” mindhárom darabja állami támogatás nélkül készült, és mindegyik a középkorú emberek identitásválságát, széteső kapcsolatait mutatja be. Gelányi Imre a színdarabok mellett a filmekben is visszatérő szereplő, ám míg az első két részben mellékszerepekben tűnik fel, az Egy százalék indián agresszív, részeges Rajmundjaként immár övé a főszerep.
*
Magyar Narancs: Az Egy százalék indián története szerint három pár gyűlik össze egyikük lakásán a férfiak közös barátjának temetése alkalmából, az eltérő szociális körülmények és nézetek hatására pedig egy idő után mindenkinek elege lesz a másikból. Hajdu Szabolcs a lapunknak adott legutóbbi interjújában (lásd: Nincs bizalom, nem hiszek nekik, Magyar Narancs, 2024. február 28.) mesélt arról, hogyan alakítják ki együtt a filmek történetét és a szerepeket. Hogyan állt össze Rajmund figurája?
Gelányi Imre: Sokat nem kellett rajta agyalnunk, már eleve megvolt: egy közös ismerősünk ihlette. Aztán megtaláltuk a hozzá illő nevet, majd ráaggattuk a többi jellemzőt: van egy csaja, akivel, mint a filmben is látható, nem bánik túl szépen; annyira lecsúszott, hogy gyógyszerkísérletekből él; majd szép lassan jöttek a hozzá illő mondatok és kifejezések. Tudatos vállalás volt, hogy megmutassuk a lehető legdurvább megnyilvánulásait, a legszélsőségesebb személyiségjegyeit. Eleinte annyira triviális volt számunkra, hogy vannak ilyen agresszív emberek, hogy egyszerűen nem vettünk tudomást róluk, mintha eltemettük volna magunkban őket. Aztán ahogy a jelleme mélyére ástunk, egyre több figura jelent meg az emlékeink, a közös ismerőseink között. Kiderült, hogy mind ismerünk ilyeneket. Volt például egy általános iskolai tornatanárom, aki a 25 éves jubileumi pecsétgyűrűjével osztogatta a kokikat. Később a gimnáziumban pedig egy Domával (Szabó Domonkos, a trilógia egyik főszereplője, Hajdu Szabolcs állandó színésze – Sz. Á.) közös fizikatanárom, aki már a harmadik órára olyan részeg volt, hogy csak úgy ült magába révedve és pityergett, aztán az ötödik órára már összekapta magát és őrjöngeni kezdett, kulcscsomóval verte a fejünket. De nem is kell a végletekig menni példáért: a minap a dohányboltban akartam venni egy kávét, de nem tudtam hogyan működik a gép, ezért megkérdeztem az eladót, alá kell-e tenni a poharat. Az eladónő egy pillanatra felnézett a telefonjából, és ennyit felelt: nem árt. Ez a fajta hozzáállás körülvesz minket, mindenhol ott van a magyar társadalomban. Szinte nincs is olyan közönségtalálkozó, ahol ne akadna ember, aki elmondja, hogy pont ilyen volt az apja, nagyapja vagy épp a szomszédja.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
