Film
És most merre?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy isten háta mögötti kis falu, amit egyetlen, vékonyka híd kötött össze a külvilággal. Ebben a libanoni falucskában békében és viszonylagos nyugalomban éltek, éldegéltek egymás mellett keresztények és muszlimok, (látszólag) rá se hederítve, hogy a világ vagy legalábbis az ország többi muszlimja és kereszténye miket művel egymással.
A négy páncélos és a kutya
Alighanem megfeledkezhettünk a világvége beharangozásáról, vagy egyszerűen nem vettünk tudomást róla, mert ma meglepetésszerű bárgyúsággal arra kapjuk fel a fejünk, hogy 2012 az apokalipszis éve. Lehet, hogy a decembert megérjük, de akkor aztán tényleg nincs tovább.
Fogadom
Korrekt darab - abból a szempontból biztosan, hogy nem akar másnak látszani, mint ami. S bár néha kifejezetten örülnénk, ha legalább pár percre megpróbálna másnak - mondjuk ötletesnek, izgalmasnak vagy épp szórakoztatónak - tűnni, végül is értékelhetjük azt a rendíthetetlen közlési vágyat, amivel a film készítői tuszkolják előre történetüket.
Jönnek a majmok
Amikor Sztupa és Troché irodát nyitottak a közeli világvárosban, a fogadó- és kiszolgálóhelyiség és a hivatali szoba mellett egy termet fenntartottak könyvtárnak is, olyan volt az, mint egy londoni klub. Mélységes mély fotelok, s gyanúsan szép kötésű könyvek a plafonig. Most is itt időztek mind a ketten, elmerülve egyik kedvenc témájukban, az Arthus-mondakörben.
Védhetetlen
23000000, 33 000000, 23000000. Denzel Washington termelőerejének fokmérői ezek a dollárban értendő összegek. Elmúlt három filmje statisztikái alapján ennyit ér ma az 57 éves színész a premier hetében, az amerikai mozikban, ha akciófilmben keménykedik.
A szakállügy
A neves spanyol művész a Haywire - A bűn hálójában című vadonatúj Soderbergh-mozi Berlinalén tartott premierje után válaszolt a kérdéseinkre.
A 250 millió dolláros kérdés
Lucas is, Cameron is sokat lopott/kölcsönzött Edgar Rice Burroughs marsbéli történeteiből. A Disney 250 millió dollárt áldozott John Carter Marsra menesztésére.