„Bátornak lenni!”

Ujvári Csaba vágó, színész

rés a présen: Színészként kihagytál pár évet, melyik volt az utolsó előadásod a Radnótiban?

Ujvári Csaba: Egy négyperces monológ Molnár Ferenc A jó tündér című előadásában. Este 10-kor hívott az ügyelő a színpadra, és 10.14-kor már az öltözőben voltam. Abban az évben ez volt az egyetlen bemutatóm. Ettől függetlenül három csodálatos és boldog évet köszönhetek a színháznak. Úgy szerettem a Radnóti auráját, hogy a 7-kor kezdődő előadások előtt már fél 5-kor bent voltam. Kicsit egyedül éreztem magam, mert az osztálytársaim – Schell Judit, Kéri Kitty, Gregor Bernadett, Marozsán Erika, Német Mónika, Anger Zsolt, Fekete Ernő, Hajdu Steve, Kamarás Iván, Keszég László, Széles Tamás – a Vígszínházba vagy az Új Színházba mentek gyakorlatra. Én meg akkor egy éve jöttem ki a zárt osztályról, tele szorongással. Gyáva színész voltam. Nem mertem próbálni. Kapaszkodtam a példányba és jeleztem, hogy majd itt ezt, meg azt fogom csinálni. Aztán a főpróbahéten észre kellett vennem, hogy létrejött egy előadás. Nélkülem. Általában volt három napom, hogy „gatyába rázzam” magam. Mindig sikerült. Persze előfordult, hogy ismert és elismert kolléga odajött hozzám a premier után és gratulált, de őszinte szavakkal megkért, hogy legközelebb őt is avassam be, hogy mit fogok csinálni, mert akkor lehet, hogy neki mást kell játszani.

rap: Gyerekkori álom volt a színészet?

UCS: Akkor még nem tudtam, hogy mit fogok csinálni. Autószerelő-szakközépbe jártam. Abban biztos voltam, hogy az nem leszek. Nem értettem hozzá, és nem is engedtek volna autó közelébe. Aztán szerelmes lettem egy megszállott diákszínjátszós lányba, és mentem vele. Még bátor voltam. Kiderült, hogy sok Shakespeare-t és Csehovot is el kell olvasnom. A Családi kör című tévéműsor egyik epizódjába kerestek kamasz fiút, és engem választottak. Elvarázsolt a forgatás közege. A továbbtanulás egyesélyes volt. A színművészetis felvételiken az esélytelenek nyugalmával gurultam előre. Felvettek.