Interjú

„Annyira jó minden”

Szimler Bálint filmrendező

Film

A megjelenésünk napján mozikba kerülő Fekete pont című film rendezőjével a kussoltatás helyzeteiről, az évnyitókról, az értékrendünk fontosságáról és a filmszakma csendjéről beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: A film hőse külföldről érkezik a magyar iskolarendszerbe. Te is megtapasztaltad a különbséget?

Szimler Bálint: Felhasználtam a saját élményeimet is, hogy valami nagyobb ívű dologról tudjak beszélni. Foglalkoztatott, hogy milyen hatással van ránk ez az iskolarendszer. Egy kicsit mindig kívülről szemléltem a dolgokat, outsider maradtam, így jobban ráláttam, hogy mi is történik valójában.

MN: És milyen hatással van?

SZB: Az a fajta kussoltatás, ami az általános iskolában megy, hogy nem beszéltetik a gyerekeket, hanem egyfajta megfelelési kényszert építenek beléjük, hatással van a felnőttkorunkra és a rendszerre, amelyben élünk. Párhuzamot lehet vonni a között, ahogyan az aktuális kormány a társadalommal viselkedik, amilyen felsőbbrendű helyzetbe helyezi magát, amilyen lenézően kommunikál, és ahogyan az iskolában bántak velünk. Ez válasz lehet arra, hogy miért nem csinálunk semmit az igazságtalanságok ellen, amelyeket folyamatosan elszenvedünk.

MN: Mi a különbség az amerikai és a magyar oktatási metódus között?

SZB: Amerikában szerettem iskolába járni, itt nem, és ez nem a tanárokon múlt. Hétköznapi hősöknek tartom őket, amiért ebben a rendszerben képesek megállni a helyüket, és csodálom, hogy még mindig vannak olyan elhivatott emberek, akik a körülmények ellenére felteszik erre az életüket. De az oktatási rendszerről kritikusan gondolkodni azt vonja maga után, hogy a tanárok is rossz színben tűnhetnek fel, ezért sokat foglalkoztam ezzel a forgatókönyvben, hogy ne ez legyen a konklúzió, és inkább a rendszert tegyük felelőssé. Amerikában sokkal intenzívebben foglalkoztak az identitásfejlesztéssel, újabb és újabb csoportokba raktak az osztályon belül, így arra kényszerültem, hogy mindig új emberekkel dolgozzak együtt. A főszereplő osztály esetében is, akik majdnem minden forgatási napon ott voltak velünk, azonnal kialakultak a klikkek, a „menők” a „menőkkel, a „kevésbé menők” a „kevésbé menőkkel” verődtek össze, a klikkek pedig összezártak egymás ellen, és egy kicsit ellenünk is. Ösztönösen jött a megoldás, hogy kisebb csoportokra osszuk az osztályt, és ezen belül is folyamatosan variáljuk a csoportokat. Egy diverzebb közösség jött létre, ahol jobban ismerik egymást, és nem tudnak elzárkózni se tőlünk, se egymástól. Amerikában beszéltettek, kíváncsiak voltak rám, di­csér­tek, biztattak, Magyarországon pedig én lettem a rossz gyerek, aki nem figyel, beszél az órán, szemtelen, vagyis nem azt csinálja, amit elvárnak tőle: hogy kussol és figyel. Van az a mondás, hogyha meg akarsz ismerni egy társadalmat, figyeld meg, hogyan bánik a gyerekekkel. Szerintem ez elég pontos.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.