Határozottan nem volt ellenükre! A likőr édes és finom, van egy kis ereje is, de főként elvész az ember abban az aranybarna színben, amilyen csak a likőrnek lehet. Történetesen annak a likőrnek, amelyikbe beleakadtak. Sztupa világfi volt, tudta, hogy van zöld likőr is meg sokkal sárgább is ennél, de ez Trochét nem érdekelte, ő csak inni akart. Nagyszerűnek tartotta a felfedezést, remek likőr ez, mondta hangosan, pedig még nem is kóstolta, csak méregette azt a metszett falú hasas üveget, a likőr szintjét benne, hogy mennyi iható le különösebb következmények nélkül. Hangosan mondta, remek likőr ez, pedig lábujjhegyen, loppal jöttek, Sztupa ujja pisszt jelezve folyton a szája előtt, amikor a terveket szőtték, még azt is felvetette, hogy jobb lenne valami rongyba csavarni a cipőjüket, hogy ne üssenek semmi neszt. Ebéd utáni bóbiskolását fekszi a ház, ilyenkor a legkisebb zajra is felneszel a nép, és az kész lebukás. Pedig még csak a cukorról volt szó, bumfordi téglaformában préselt cukor, nem annyira szabályos, mint az igazi kockacukor, inkább széles és lapos, de attól még kockacukor ez is, például ugyanolyan édes. Szép ólomkristály bonbonierben lakott, mindenki tudta, hogy hol van, máskor ott likőr nem volt, most is csak véletlenül keveredhetett oda, vagy valaki ugyancsak tilosban járt és megzavarták, vagy rendkívüli esemény történt, s más irányt vett az élet. Nappali volt, esetleg szimplán nagyszoba, középen kerek asztal és négy fotel, a fal mellett diófa szekrény, volt akasztós meg polcos része is, a kettő között díner, a végén meg félkörívben egymás mellett sorakozó, hosszú üveglapokkal védett vitrin. Lófaszt ólomkristály, gondolta Troché, lófaszt diófa, csak jó vastag üveg és lakkozott cseresznye vagy valami, de nem mondta, csak azt mondta, hogy remek likőr ez, s Sztupa beleizzadt, ő is még mielőtt kóstolta volna. Troché feledte a cukrot, Sztupa észben tartotta, aztán már kézben. Jaj, csak el ne ejtse. Jobbjával megfogta ügyesen a tetőzet közepén kiemelkedő gombot, afféle fület, bár az ujjad nem dughattad át alatta, szóval csak fogót, és letette a vékony üvegpolcra, majd az így felszabadult kezének két ujjával felcsippentett három darab kockacukrot. A bombonier szája nem volt akkora, hogy markolni engedjen. Troché oda sem figyelt, csak kicsit odébb taszította Sztupát, hogy odaférjen a likőrhöz, Sztupa kiejtette a kezéből a cukrokat, utánuk kapott, s kettőt még elért a levegőben, szerencsére a harmadik is csak a lába elé esett, lehajolt, felvette, s nagyokat szusszantva igyekezett lefújni róla a port. Por pedig volt, látszottak is a levegőben a szemcséi, ahogy az ablakrésen besütött a délutáni nap.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
