Mi tagadás, jóleső érzés volt az első Bosszúállókat dicsérni: nagyokat csettintettünk, hogy hát igen, így kell képregényfilmet csinálni, s örömmel nyugtáztuk, hogy van ember (Joss Whedon), aki képes ezt a telefonkönyvnyi figurát tisztességesen összehozni. Nem lehettünk elég hálásak azért sem, hogy egy pillanatra Budapest is említve lett a nagy zúzásban, s lám, benne vagyunk a második részben is, ha nem is név szerint, de legalább lélekben: a megmentésre váró Sokovia tipikus balkáni kistérség, ahol a hegytetőn őrült vezér szövi megalomán terveit, míg a völgyben békésen megfér egymás mellett a Lada a Volvóval. Ennyit a Disney geopolitikai finomságairól. Különben a második rész tipikus business as usual termék, melyben a rutinos világmegmentők (ez a Marvel 11. filmje) újfent elmerengenek arról, hogy honnan jöttek és hová tartanak, s míg így tépelődnek, megmentenek néhány kis kedvencet és az emberiséget. A megkövetelt emelkedettségnek némileg keresztbe tesz, hogy mind Sokovia, mind a csodatévő vibránium sűrű felemlegetése inkább komikus, mintsem drámai hatást kelt, de ez alighanem helyi sajátosság. Ami viszont nem az, hogy pusztán gazdaságossági alapon (kiből lehet a legkevesebb bábut eladni) ki lehet sakkozni, kit áldoznak be ezúttal a dráma kedvéért. Mint tizenegyedik rész, az Ultron kora még így is átlagon felül van: legalább három olyan beállítása van, amit így még nem láthattunk más Marvel-filmekben. Távlatilag azonban nem Ultron, hanem az Unalom a fiúk-lányok legfenyegetőbb ellensége.
A Fórum Hungary filmje
