Magyar Narancs: Hajdu Szabolcs retrospektív volt nemrég a Toldiban. Nincs ennek egy kis gyászhangulata?
Hajdu Szabolcs: Évekkel ezelőtt is voltak a filmjeimből retrospektív vetítések. Ha van rá igény, miért ne vetítenék a korábbi filmjeimet? Nincs ebben semmi tragikus.
MN: Lehet, hogy csak annak fényében érződött a gyászhangulat, hogy a filmalapot bíráló nyilatkozataidban utaltál rá: belátható időn belül nem csinálsz több filmet itthon.
HSZ: Azzal, hogy én kritikai véleményt fogalmaztam meg a filmalappal szemben, eldőlt, hogy én Magyarországon a közeljövőben ebben a struktúrában nem fogok filmet csinálni. Abban a pillanatban, hogy ezek az interjúk megjelentek, jött az e-mail, hogy a Magyar Filmunió nem gondozza tovább a Délibáb fesztiváloztatását. Sajnálom. Jó kapcsolatban voltunk a filmunió munkatársaival, éveken keresztül dolgoztunk együtt. Nyilván nem az ő döntésük volt. De most már legalább világos: ha kinyitod a szádat, büntibe kerülsz.
| ||
MN: A filmalap 350 millió forinttal támogatta a Délibábot. Felmerült, hogy ha neked ennyire elfogadhatatlan a rendszer, visszamondjátok a támogatást?
HSZ: Az is felmerült, hogy ne pályázzunk, és az is, hogy visszavonjuk a pályázatot. Mire eljutottunk a filmalaphoz, már elindultak a film előkészületei, sok pénzt költöttünk rá, hiszen már a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMKA) zöld utat kaptunk. Csakhogy az a rendszer bedőlt, és újra kellett kezdeni mindent.
MN: Az MMKA-nak volt fejlesztési javaslata?
HSZ: Nem volt. Úgy ment ez éveken keresztül, hogy beadtuk a könyvet, és vártuk a döntést.
MN: Jó volt ez így?
HSZ: Ez a része mindenképpen tisztább volt. Egyáltalán nem veszi jól ki magát, ami most van, hogy bemegyünk, és jópofáskodunk. És azt gondoljuk, hogy azon is múlik a döntés, hogy mennyire vagyunk jópofák. Ez már eleve felveti a mutyizás lehetőségét.
MN: Korábban nem volt jópofi, haverkodás?
HSZ: Az én részemről nem volt. És ők sem jelezték, hogy igényük lenne rá. Most viszont jön egy levél, hogy elbeszélgetésre hívjuk az alkotókat. Ha nem mész el, akkor máris úgy érezheted, hogy ez rossz pont. Egyébként nem teheted meg, hogy nem mész el, mert a levélben az áll, hogy „beszélgetésre hívjuk az alkotókat”. Van ennek valami lekáderezéses hangulata. Szerintem egy kuratóriumnak teljesen tárgyilagosnak kéne lennie. És viszonylag sűrűn kéne rotálódnia.
MN: Elmentél elbeszélgetni. Mi történt?
HSZ: Azzal kezdődött, hogy az egyik kuratóriumi tag elmondta, miért nem jók az eddigi filmjeim. Mindennek az oka a forgatókönyv – mondta –, és hát a Délibábbal is az a helyzet, hogy bár tetszik, de vannak hibái. Hajlandó vagyok-e együttműködni a forgatókönyv-fejlesztő csapattal? Bizalmatlan légkör volt. Eleve nem tartottam jónak, hogy egy kuratóriumi tagnak köze van a forgatókönyv-fejlesztéshez. Teljesen meghasonlott szituáció. Annak az iránymutatásai szerint fejlesztesz, aki majd eldönti, támogat-e vagy sem.
MN: Maga a fejlesztés azért nem ördögtől való…
HSZ: Persze, de miért az fejleszt, aki dönt? És miért minden magyar filmet ugyanazok az emberek fejlesztenek? Ez teljesen abszurd. Ez azt jelentené, hogy minden hangszeren tudnak játszani, ami képtelenség. Ha beadok egy pályázatot, vagy hajtsanak el minél gyorsabban, vagy támogassák. De az nem megy, hogy éveken át megy a huzavona meg az alkudozás. Ahogy például a Toldival történt éveken keresztül, hogy lesz, lesz, a végén meg jön a csönd, és aztán, hogy ja, bocs, nem. Vagy csak ilyen-olyan feltételekkel.
| ||
MN: Megtörtént a kuratóriumi elbeszélgetés. És aztán?
HSZ: Kijöttünk. És megfogalmazódott, hogy vonjuk vissza a pályázatot. Hatan szavaztunk: 4 igen, 2 nem. Bent tartottuk a pályázatot, én meg elmentem a forgatókönyv-fejlesztő beszélgetésre.
MN: Mennyit fejlődött a forgatókönyv?
HSZ: Semennyit. Feljegyeztem a javaslatokat, átírtam a könyvet. Az jött vissza pár hétre rá, hogy ez most micsoda. Merthogy ez senkinek sem tetszik. Pedig semmi mást nem változtattam, mint amit javasoltak. Végül megegyeztünk, hogy abból a könyvből forgatok, amit eredetileg is beadtam. Ennek mi értelme? Nem kétlem, hogy segítő szándék vezette őket, de a vége valami rosszízű csuklóztatás lett.
MN: Miért vártál a filmalap kritikájával a Délibáb premierjéig?
HSZ: Forgatás közben is adtam egy interjút. Elmondtam, hogy attól tartok, ha bemutatjuk a filmet, és véletlenül sikeres lesz, a filmalap lobogójára lesz tűzve, mintha ez az ő termékük lenne. Jöttek is a telefonok, hogy óriási a felháborodás a filmalapban. Ezek után abban állapodtam meg a producereimmel, hogy jobb, ha nem adok interjút a film elkészültéig. Nem tudtam felfogni, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe, rendkívül frusztrálttá tett, hogy vissza kell tartanom a véleményemet, igazából elviselhetetlenül fullasztó volt.
MN: Lehet pályázati procedúra nélkül, gerilla módon is filmezni: Reisz Gábor filmje, a Van valami… kis pénzből készült, nagy sikerrel megy.
HSZ: Igen. Gábor filmje példaértékű. Nagyon szeretem, nagyon közel áll hozzám. De ezt egyszer és első filmesként lehet megcsinálni. Azt hiszem, ezzel ők is tisztában vannak. 7 millióból készült, de ha nincsenek az ingyenszívességek, kábé 50-60 millió forintra jött volna ki.
MN: Visszamennél gerillába?
HSZ: Nemcsak az új magyar filmfinanszírozási struktúra miatt, hanem egyébként is teljesen más formában szeretnék a jövőben filmet csinálni. Kis költségvetésből, szűk baráti körben, meghatározott értékrend szerint.
