Interjú

„Csak egy film a szerelemről”

Langston Uibel színész

Film

A kortárs európai film egyik legismertebb alakja, Christian Petzold legfrissebb filmjében egy csapat fiatal művészt mutat be. A Tűzvörös égbolt hősei egy vidéki nyaralóhelyre vonulnak el a világ elől, hogy magukra és az alkotásra koncentráljanak. A film főszereplőjével saját alkotói válságáról és a híres rendező filmőrületéről is beszélgettünk a Szemrevaló fesztiválon.

Magyar Narancs: Első szerepét tízévesen játszotta a The String Pupper című rövidfilmben, amelyet a Berlini Filmfesztiválon mutattak be. Tizenöt évvel később tért vissza a seregszemlére a Tűzvörös égbolttal, amely el is nyerte a zsűri nagydíjával járó Ezüst Medvét.

Langston Uibel: Hihetetlen volt ismét részt venni a fesztiválon: ott voltak a szüleim, a családom, valamennyi barátom. Tősgyökeres berlini vagyok, ez a szülővárosom, nem is álmodhattam volna szebb premierről, olyan volt, mintha hazatértem volna. Ráadásul teljesen azonosulni tudtam a film mondandójával és a szereppel is.

MN: Amennyiben?

LU: A Tűzvörös égbolt nézőpontja nagyon szubjektív. Miután felkértek, egy teljes évem volt a forgatás előtt. Nekem az volt szerepben a legérdekesebb, hogy csak egy bizonyos pontig hűséges a barátjához: amikor elege lesz, felszabadítja magát és eltávolodik, s később sem tér vissza, inkább keres egy új barátot. Az volt a fő célom, hogy ezt a függetlenséget bemutassam. Nem túl gyakori ugyanis az ilyen figura: a legtöbb filmben a „jó barát” végig az marad, vagy ha el is távozik, a végén mindig visszatér. Ő nem ilyen.

MN: A film egyik fő témája az alkotói válság. Színészként előfordul, hogy nem tud felnőni egy előző sikeréhez?

LU: Szerintem ettől minden művész szenved, az írók, a színészek, a rendezők is – Christian a saját élményei alapján írta a forgatókönyvet, a Belső biztonság sikere őt is sokáig nyomasztotta. Ez velem is előfordul, legutóbb például azután, hogy szerepeltem A másik út című Netflix-sorozatban. Az a műsor nagy sikert aratott, de nem állhatsz meg, keresned kell egy másik projektet. Legtöbbször nem is mások felől érkezik a nyomás, hanem mi tesszük saját magunkra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.