Sir Tyúk

Amikor Sztupa és Troché előkészítették Erdély visszavételét, a megrendelés nem a párttól jött, hogy’ is jöhetett volna.

A Kommunizmus Haszonélvezőinek Kisszövetkezete volt a titokzatos és szűkszavú megrendelő, annyi látszott csak tisztán, hogy jól el vannak eresztve. Sztupa és Troché az észrevétlen felvonulást követő meglepetés erejére alapozták a tervüket, ezért némi tanakodás után Ómafa közvetítésével a törpenyulakhoz fordultak, akik meglehetősen békétlen népség hírében állottak akkoriban, s persze elég drágának is számítottak. De anyagi akadály nem volt, a kisszövetkezet pénztára vidáman csilingelt, s hát a viszonylag nehézkesen kialkudott sikerdíjon túl olyan marha nagy költségek nem is ígérkeztek. A törpenyulak például állig fel voltak fegyverezve, még ha a technikájuk nem is volt kifejezetten korszerű, viszont ragaszkodtak hozzá. Hiába jelezte Sztupa, hogy lenne rá forrás, a nyulak legyintettek, s a honoráriumot kezdték emlegetni újra, arra legyen. Troché viszont ragaszkodott a mobilitási hatásfok növeléséhez, s ebbe nagy kegyesen bele is egyeztek a nagyfülűek, de kikötötték, hogy őket csak a Jeep Gladiator érdekli, abból kell sok. Troché röhögött magában, azzal nem lesz gond. A törpenyulak ugyanis annyira kicsik voltak, hogy untig elég volt nekik egy (vagyis egy csomó, mert hamar vérszemet kaptak) Matchbox is. A No. 71-es modell pont a kívánt márka volt, szép, korallpiros színű platós kis szar, pont elfért rajta a minirágcsálók géppuskaállása. A sorozat e kis ékkövét nálunk is forgalmazták, már 18 forintért hozzá lehetett jutni a Játékbolt Vállalat üzleteiben, mert a teherautókat, munkagépeket olcsóbban adták, a vajszínű, nyitott tetős Merciért 22 forintot is elkértek. Sztupa és Troché nyakukba vették a várost, hogy felvásárolják a modellt, még Ómafát is befogták. A flotta átadása ünnepélyes volt, a nyulak berúgtak. De miután elmúlt a másnaposságuk, egy „tényleg utolsó” követeléssel álltak elő. Kicsiny konföderációs zászlókat akartak minden kocsiba, a vezetőfülkét a platótól elválasztó ablakra, illetve falra. Troché me­gint kacagott, fene a gusztusukat, de Sztupa berágott jócskán, hol fogunk varratni ilyen miniáner zászlócskákat, amelyek ráadásul cifrák is, mint a veszett fene? Megmondták, hogy rajzolttal ne is próbálkozzunk, nem ragaszodnak a selyemhez, de legyen „valami rendes anyagból”. Végül persze ez is megoldódott, találtak egy KTSZ-t, amely az autók belső visszapillantó tükrére akasztható, illetve az éttermi asztalokra kirakható klub- és nemzeti zászlókat gyártotta, s ők vállalták is, csak 100 darab gyerekvarrógépre volt szükségük: Sztupa és Troché mehettek vissza a játékboltokba.