Amikor Sztupa és Troché megfelelő helyet kerestek az új irodájuknak, a közeli világváros sokáig nem került képbe. Budapest mindkettejüknek evidens volt, ráadásul Sztupa egyből székházban gondolkodott - amit talán itthon még meg is tudtak volna valósítani, de a közeli világváros közismerten a legdrágább hely nemcsak a régióban, de talán az univerzumban is. S egyáltalán, mi az, hogy közeli? Mivel közeli? A székház tehát a székesfővárossal együtt esett el, azért persze az új irodára így sem lehetett panasz, tágas volt, több helyiségből állt, széles erkélye, ritkaságokban is bővelkedő könyvtára és számos titkos folyosója, intimus zugolya akadt. Olyan nagy volt, hogy a földszinti traktusba - mikor már jól mentek a dolgok - simán be bírtak költöztetni egy türkmén pékséget, ami Partizán néven boltot is nyitott az utca felé. Ilyet persze közelebb is, olcsóbban is lehetett volna találni, de akadt egy szempont, aminek csak ez a város felelt meg, s ez - akár a későbbi pékség - ugyancsak összefüggött néminemű asztali élvezetekkel. Mert egy szép napon Troché azt mondta, hogy márpedig oda megyünk, ahol a közelben lehet tisztességes po' boyt kapni. Budapest egyből elesett, Pozsony szintúgy. Prága kitartott egy darabig, hiszen szerfelett erős volt tengeralattjáróban, de a Krokodil nem po' boy, az hétszentség. Aztán sorra elesett még egy csomó város, Lemberg és Bukarest, Chisinau és Szkopje - ne mondják nekem, hogy egyik sem világváros, hisz' nem a metropolis, hanem a po' boy volt a cél. S az a vicces, hogy amikor Troché elővezette ezt a dolgot a po' boyjal, Sztupa nem röhögte körbe, nem rúgta jól fenékbe, hogy gyerekkorodban bizonyára az asztal körül kergettek a Kis utca (becsületes nevén: Klapka György utca) legvégin, ha nem etted meg a napi adagodat belőle. Inkább hosszan elgondolkodott, s végül kibökte: emlékszem én egy Bourbon Street nevű bejzlire, mindjárt neked is beugrik - s elnézett valahová a távolba, mint a regényhősök. Mi viszont elnézünk ide a közelbe, egész a tévénkig.
Pénteken (27-én) egy feltehetően puszta történeti értékkel és persze magyar vonatkozással bíró (nem Bíró, Molnár), 1935-ös francia műdarab kezdődik az m2-n, 22.35-kor: a Liliom, mely persze egyenest a nagy Fritz Lang műve, és fölvonultatja régi kedvencünket, Vízmelegítő Károlyt.
Szombaton is múzeumi sétát teszünk, hasonlóképpen rövidet. 17.25-kor adja - ezredszer - a Filmmúzeum A buszon című megátalkodott angol komédiát a hetvenes évekből, de esküszöm, hogy kinéztem a szememet a rádióújság felett, és semmi mást nem találtam.
Vasárnap még ennél is soványabb lesz a menü. Napjaink globális jófejfesztiváljának egyik cégéres darabja, a Bábel lesz 0.10-kor a tv2-n, de én addig zokszó nélkül előfizetek az HBO-ra, hogy tizenegytől nyugodtan nézhessem a Rémálom az Elm utcában című remek filmet. Remek, remek, de látszik rajta, hogy a tisztelt hollywoodi filmesek nem laktak még soha az Elem utcában, pedig ott van ám a nagy élet, meg a bábel is.
Hétfőn viszont beérjük a Verona Bay benzinkútján és egyéb közterein játszódó Rómeó és Júliával, 1996-ból: az RTL Klub 23.30-kor kezdődő filmjével könnyebben telik az idő a Homeland második évadáig. Jó napot, Évada Pál vagy Leonardo di Cabriolé vagyok, Claire Danest keresem. Majdnem mindenkiben.
Kedden végre tévézhetünk, csupa finomság, például Úrvacsora (Bergmannal ezúttal szó szerint Dunát lehet rekeszteni, különösen nyolckor). Az m1 kábé ugyanekkor nyomja a Gettómilliomost - éljen a munka ünnepe! Én persze a My Fair Ladyre várok, de ő csak hajnali kettő előtt esik be, logikusan a tv2-re. Az RTL Klub eddigre már le is száll egy másik csajról, akit Jackie Brownnak hívnak.
Szerdán jön Roger Moore, és hoz egy zsák lóvét, de mint Mátyás király furfangos pórleánya, adja is meg nem is: 25 millió fontos váltságdíj a film+-on este héttől. Nekem nyilván fontos lenne, more!
Csütörtökön ugyanezen a csatornán, ugyanebben az időpontban lezárjuk a kedves trilógiánkat: Fantomas a Scotland Yard ellen. Én meg a tévézés ellen: aló, Smacimas.
