Film

Demóna

  • - kg -
  • 2014. július 5.

Film

Ez is valami ultraliberális izé lehet, akárcsak a szólásszabadság, hogy mostanában a mesék főgonoszait is meg kell érteni; pfuj, minő luciferi megdicsőülés ez, arcpirító deviancia, jöjjenek a buszok vidékről, tüntessünk a Demóna ellen, vagy ha nem megy, B tervként ráküldhetnénk a harci turulokat.

Hát, kell ez nekünk, hogy kiderüljön: a Csipkerózsika gonosz boszorkányának (elnézést: tündérének) nemhogy volt gyerekszobája, de az olyan szép volt, hogy azt az Avatar Oscar-díjas art directora rendezte be - ezúttal rendezőként? És szíve is volt Demónának, de hisz' épp ez a baj, mert a tündérszív egy arra érdemtelen férfiúért kezd hevesebben verni. Hogy ezek sosem tanulnak! Állandóan ez van, ha tündér emberrel kezd! Nem is folytatnánk a dolgot, bosszú, átok, rokka & roll, királyfi - ám ez mind csak ürügy, mert a Demóna nem szól másról, mint a casting csodájáról, és ez nem más, mint Angelina Jolie, akiért a Grimm testvérek is ölre mentek volna, ha megpillanthatják szarvként meredező frizurával és minden elmúlt és eljövendő macskanőt (téged is, kedves Michelle) megszégyenítő pózokban. Ja, hát így könnyű, Jolie-val bosziként minden mesébe oltott fantasy rögtön magasabb élvezeti osztályba lép - megértjük, ha Az óriásölő (Singer) vagy az Óz, a hatalmas (Riami) producerei azonnal óvnának. Minden, ami átlagon felüli a Demónában, az Angelina Jolie nevű special effektnek köszönhető. A boszi-Jolie páros legalább akkora telitalálat, mint Glenn Close Szörnyella De Frászként, Johnny Depp Ollókezű Edwardként vagy Shrek Shrekként.

A Fórum Hungary filmje

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.