„Ebben az országban mindenkivel történt valami drámai”

  • Iványi Zsófia
  • 2015. november 10.

Film

Nemrég került a mozikba Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmje. Hősiességről, a múlttal való szembenézésről és filmes macsókról is beszélgettünk vele.

magyarnarancs.hu: Van valami terápiás jellege annak, ha az ember a saját anyjáról készít filmet.

Fekete Ibolya: Biztosan, bár nem így éltem meg: mire elkezdtem írni a forgatókönyvet, addigra túl voltam a nehezén. Akkor már jó pár éve meghalt a mama. Én úgy emlékszem, hogy az érzelmi részét letudtam a forgatókönyvírással, de a munkatársaim szerint ez nem így volt: gyönyörűen berendezett helyszínen képes voltam fennakadni egy apróságon, amit az anyám nem úgy csinált volna. Rémes.

Fekete Ibolya

Fekete Ibolya

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Ezek szerint a történet teljesen a valóságon alapszik?

FI: Csak részben. Leginkább az öregkori jelenetek, azok szinte szó szerint így zajlottak. Annak idején leírtam, amiket az anyám mondott, mert annyira abszurd szövegek voltak, hogy nem akartam őket elfelejteni, habár akkor még nem merült fel, hogy filmet csináljak belőle. A múltbeli történetek jó része családi anekdota, saját és másoké is, a többi kitaláció, mese.

magyarnarancs.hu: Egy film, ami a múlt század eseményeit a kisember szemszögéből meséli el, sokaknál beindítja az emlékezést, nem? Legalábbis nekem jó pár családi történet beugrott közben.

FI: Pontosan ezért csináltam ezt a filmet. Olyan emberrel még nem találkoztam, aki a film után ne azzal kezdte volna, hogy „nálunk ez úgy volt…”.

magyarnarancs.hu: Bármelyik magyar családról lehetne ilyen filmet készíteni?

FI: Egészen biztos. Ebben az országban mindenkivel történt valami drámai vagy képtelen dolog a múlt században. Kevés olyan embert ismerek, aki ott élte le az életét, ahol megszületett: nem ennyire extrém módon, mint nálunk, de több-kevesebb jövés-menés minden családban volt.

magyarnarancs.hu: Ezt a történetet sokkal sötétebben is be lehetett volna mutatni. Miért döntöttél úgy, hogy könnyed filmet készítesz, ami hemzseg a vicces jelenetektől?

FI: Egyrészt, mert ilyenek voltak a szüleim és a barátaik: ez egy halálosan jó kedélyű társaság volt, a legnagyobb bajok közepette is. Másrészt el akartam kicsit röptetni, mert a puszta nyomasztást alkalmatlan eszköznek tartom arra, hogy odataláljunk magunkhoz. Így sose fogjuk tudni rendbe tenni a tisztázatlan ügyeinket, mert sokkal színesebb, ellentmondásosabb és sűrűbb szövésű az életanyag, ami kinek-kinek a saját élménye. A fontos kérdéseket nem lehet megkerülni, de ahhoz, hogy közelebb jussunk hozzájuk, kell az ismerősség, ami a nagymama lekvárjaival kezdődik a spájzban. Valaki azt mondta a vetítés után, hogy „úristen, az apámnak pont ilyen fényképezőgépe volt”. Természetesen nem a fényképezőgép, hanem a karakter hasonlatossága ütötte meg, de ezek azok a kapcsolódási pontok, amik révén visszatalálsz a saját múltadba.

Jelenet a filmből

Jelenet a filmből

 

magyarnarancs.hu: Ugyanakkor a múlttal, például a második világháborús szerepével való szembenézés a magyar társadalomból teljesen hiányzik.

FI: Nem is fogunk közelebb jutni kölcsönösen indulatos, dühödt vádaskodásokkal. Amíg olyasmivel vádolnak valakit, amit nem követett el, addig azzal se fog szembenézni, ami valóban az ő felelőssége. Bőven lenne mivel szembe nézni, a háború alatt, meg előtte, meg utána, de azért megkockáztatom, hogy a magyar társadalom jó része mégiscsak több-kevesebb tisztességgel élte túl a huszadik század hányattatásait. Kellene egy higgadtabb számvetés, csak türelem kell hozzá, mint a halevéshez. Úgy vélem, a családtörténetek elősorolása például segíthetne ebben. Nekem könnyű dolgom volt, az én hőseim rendes emberek. Nem mintha valami rettentő hősiesek lettek volna, ez csak jámbor tisztesség volt. És persze semmilyen realitásérzékük nem volt – ezért is „futóbolondok” –, nem mérlegelték a veszélyt, csak tették, amit ép erkölcsi érzékű ember tesz, tekintet nélkül a körülményekre.

magyarnarancs.hu: A Chicóban Eduardo Rózsa Floresról mintáztad az általa játszott karaktert. Azt mondtad, valóságos személyből úgy lehet egy film főszereplője, ha meghúzzuk a szálakat, egyszerűbb, koherensebb személyiséget hozunk létre. Hogy húzza meg az ember ezeket a szálakat, ha az anyjáról készít filmet?

FI: Ugyanígy. Az anyám lényegében ilyen volt, de persze komplikáltabb, meg el van kicsit tolva a groteszkbe: ennyire azért nem volt széllelbélelt, időnként aggodalmasabb és erőszakosabb is volt – mindig nagyon bájos, csak meg kellett bolondulni tőle.

magyarnarancs.hu: Az anya bolondosságával szemben az apa idealizált férfiként jelenik meg a vásznon.

FI: Hát, mert úgy emlékszem, hogy csodás volt – lányok szoktak így emlékezni az apjukra. Ő olyan volt, amilyen a filmben: régi vágású, jó svádájú, és pont leszarta az egészet. Egyszerűen nem volt kedve megkötni azokat a kompromisszumokat, amik révén talpon lehetett volna maradni. Egyébként Gáspár Tibi nagyon hasonlít rá: amikor először megláttam a forgatáson abban a felöltőben, akkor azért meg kellett kapaszkodnom. És mese ide vagy oda, az ténykérdés, hogy 1957-ben, amikor a legbeborultabb volt minden, az apám egy nyomorúságos szocreál lakótelepen felkötötte a görkorcsolyát, és végigrepült a flaszteren, miközben az egész telep tapsolt neki.

Jelenet a filmből

Jelenet a filmből

 

magyarnarancs.hu: Amikor filmezéssel kezdtél foglalkozni, a rendezés még nagyon férfiszakmaként volt számon tartva.

FI: Ma is az. De a magyar filmben már akkor is sok női rendező volt: Mészáros Márta, Gyarmathy Lívia, Elek Judit, Ember Judit, Szabó Ildikó és mások. Vannak macsók a szakmában, akik kóstolgatják az embert és próbálják hülyének nézni, de ezektől a kivételektől eltekintve én nagyon sok gáláns segítséget kaptam a férfi kollégáktól. Néha kifejezetten lovagiasak. De attól még elég keménynek kell lenni, a forgatást le kell tudni vezényelni, és ha a fene fenét eszik is, meg kell oldani a helyzeteket. Mondjuk, elég erőszakos vagyok. Ezt meg némi talpraesettséget az anyámtól örököltem. Meg azt is, hogy bármi van, megyek előre, mint a gőzmozdony.

Meghallgattuk a másik felet is: a film főszereplőjével, Ónodi Eszterrel a nyomtatott Narancsban olvashatnak remek interjút, ha ma vagy holnap magukhoz veszik az aktuális számot.

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.