Magyar Narancs: Mindig erre készült?
Omri Givon: Világéletemben vonzott a mozi, főként az amerikai filmek. Tizennégy évesen egy sötét moziban határoztam el, hogy filmrendező leszek. A gimnáziumi évek alatt már egy filmes szakkörbe jártam. Olyan rendezők filmjein csüggtem, mint Martin Scorsese, Francis Ford Coppola, David Lynch vagy a Coen fivérek. A Tel-avivi Filmfőiskolán végeztem. New Yorkban szerettem volna továbbképezni magam, de nem kaptam vízumot.
MN: Honnan a Hét perc a mennyországban ötlete?
OG: Van egy barátnőm, akinek a haverja balesetet szenvedett, és utána különböző hallucinációk gyötörték. Másrészt egy jeruzsálemi buszmerényletből merítettem. Láttam róla egy televíziós riportot. A kettőt elegyítettem. Három évembe telt.
MN: Az érdekelte, milyen lelki traumákon megy keresztül egy merénylet áldozata?
OG: Annak ellenére, hogy speciálisan Izraelhez kötődik a történet, nem politikai filmről van szó. Egy kollektív emberi tragédia személyes vetületére helyeztem a hangsúlyt egy nő sorsán keresztül. Az én hazámban a mindennapjaink része az erőszak, a terrortámadások, a bombamerényletek. Egészen más jelentése van Izraelben az életnek és a halálnak. Gyakran hallottam embereket beszélni az utcán a halál utáni életről vagy arról, hogy vajon választhatunk-e más sorsot magunknak. Én magam nem vagyok vallásos, de ezek a kérdések ugyanúgy izgatnak.
MN: A lélektani megközelítésre tette a fő hangsúlyt.
OG: Az volt a célom, hogy megelevenítsem a hősnő lelkét, mindazt, ami lezajlik benne gondolati, érzelmi érzékelések síkján. Emellett maximálisan törekedtünk arra, hogy kizárjunk mindent, ami külső hatásként beszűrődhet. Nem hiszek a műfaji besorolásokban, inkább a műfajok vegyítésében. Szerintem az a jó, ha egy film modell nélkül képes funkcionálni. Szeretek realista témákat fantáziaként előadni. Nem is magának a filmnek kell a valósághoz igazodnia, inkább a közönség reakcióinak.
MN: A hősnője, Galia komatikus állapotával mintha kaput nyitna egy rejtélyes, titokzatos világ, mondhatni, a másvilág felé.
OG: Az álomhoz tudnám leginkább hasonlítani azt az állapotot, amikor olyan dolgokat látunk, amiket éber állapotban soha. Mindenki a saját vízióit vetíti mindarra, amit érzékel, tapasztal, megél. A filmben ez a komatikus állapot rémálommá változik. Galia a barátja halálát vizionálja újra meg újra, és ez bűntudatot ébreszt benne.
MN: Mennyit merített a fantáziafilmekből?
OG: Nem tagadom a vonzalmaimat a fantasyk, a lélektani sci-fik vagy akár a pszichothrillerek iránt. Rendezőként az átjárhatóságot keresem a valóságként érzékelt világ és a lélek teremtette univerzum között.
MN: Honnan szedte a hét perc ötletét, ami alatt a léleknek szabad döntése van arról, hogy bepillantást nyerjen a jövőjébe, és megválassza a további sorsát?
OG: Ez valamelyest az én találmányom, másfelől a kabbalában és a zsidó vallás misztikus műveiben éppúgy megtalálható, hogy a léleknek van döntési joga arról, hogy újra inkarnálódik, vagy visszatér az egységbe. Galiának is meghagyom a választást, eldöntheti, hogy halott férjével marad, vagy pedig az ismeretlen férfival kezd új életet.
MN: Elég szabadon kezeli a filmidőt: folyamatosan összemossa a múltat a jelennel, a valóságot a képzelettel. Nem félt attól, hogy ez elbizonytalanítja a nézőket?
OG: Pontosan erre törekedtem. Inkább vagyok kissé "zavaros", tévelygő, mint demonstratív. A tisztánlátás mindenkor a nézőre van bízva. Még azon az áron is, hogy kétszer nézi meg a filmet.
MN: Jeruzsálem is álomszerűen jelenik meg.
OG: Szerettem volna megfosztani ezt a gyönyörű várost a normális jellegétől. Én magam is úgy tekintek rá, mint a mítoszok földjére, egy mélyen spirituális városra. Ezért helyeztem a materiális valóság fölé.
MN: Optimistának vagy inkább szomorúnak szánta a történet végkimenetelét?
OG: Az amerikai közönség a vetítés végén azzal állt fel, hogy "hurrá, happy end!". Én úgy hiszem, hogy legalább annyira keserű is ez a finálé. Szerintem minden attól függ, hogy te magad személyesen milyen élményeken, tapasztalatokon estél át. Mint ahogy az életben sincsenek tökéletes választások, valahol mindig az ég és a föld, a pokol és a mennyország között ingázunk. Az élet meglátásom szerint senkinek sehol nem kerek. Csak pillanatokra "érinthetjük" a mennyet. Mindig ára van annak, hogy boldognak érezd magad.
MN: Van izraeli új hullám?
OG: Sok korombeli izraeli rendezőt ismerek, akik hozzám hasonlóan elrugaszkodási pontnak tekintik a valóságot a személyes világuk megteremtéséhez. Sokan közülük nem a hagyományos utat járják, a reklám, a képzőművészet vagy éppen az építészet világából jönnek.
