Ég és föld között - Omri Givon filmrendező

Film

A harminchárom éves izraeli alkotó 2008-ban bemutatott első nagyjátékfilmje, a Hét perc a mennyországban hazájában díjat díjra halmozott, s megjelenésünk napjától Magyarországon is látható.
A harminchárom éves izraeli alkotó 2008-ban bemutatott első nagyjátékfilmje, a Hét perc a mennyországban hazájában díjat díjra halmozott, s megjelenésünk napjától Magyarországon is látható.

Magyar Narancs: Mindig erre készült?

Omri Givon: Világéletemben vonzott a mozi, főként az amerikai filmek. Tizennégy évesen egy sötét moziban határoztam el, hogy filmrendező leszek. A gimnáziumi évek alatt már egy filmes szakkörbe jártam. Olyan rendezők filmjein csüggtem, mint Martin Scorsese, Francis Ford Coppola, David Lynch vagy a Coen fivérek. A Tel-avivi Filmfőiskolán végeztem. New Yorkban szerettem volna továbbképezni magam, de nem kaptam vízumot.

MN: Honnan a Hét perc a mennyországban ötlete?

OG: Van egy barátnőm, akinek a haverja balesetet szenvedett, és utána különböző hallucinációk gyötörték. Másrészt egy jeruzsálemi buszmerényletből merítettem. Láttam róla egy televíziós riportot. A kettőt elegyítettem. Három évembe telt.

MN: Az érdekelte, milyen lelki traumákon megy keresztül egy merénylet áldozata?

OG: Annak ellenére, hogy speciálisan Izraelhez kötődik a történet, nem politikai filmről van szó. Egy kollektív emberi tragédia személyes vetületére helyeztem a hangsúlyt egy nő sorsán keresztül. Az én hazámban a mindennapjaink része az erőszak, a terrortámadások, a bombamerényletek. Egészen más jelentése van Izraelben az életnek és a halálnak. Gyakran hallottam embereket beszélni az utcán a halál utáni életről vagy arról, hogy vajon választhatunk-e más sorsot magunknak. Én magam nem vagyok vallásos, de ezek a kérdések ugyanúgy izgatnak.

MN: A lélektani megközelítésre tette a fő hangsúlyt.

OG: Az volt a célom, hogy megelevenítsem a hősnő lelkét, mindazt, ami lezajlik benne gondolati, érzelmi érzékelések síkján. Emellett maximálisan törekedtünk arra, hogy kizárjunk mindent, ami külső hatásként beszűrődhet. Nem hiszek a műfaji besorolásokban, inkább a műfajok vegyítésében. Szerintem az a jó, ha egy film modell nélkül képes funkcionálni. Szeretek realista témákat fantáziaként előadni. Nem is magának a filmnek kell a valósághoz igazodnia, inkább a közönség reakcióinak.

MN: A hősnője, Galia komatikus állapotával mintha kaput nyitna egy rejtélyes, titokzatos világ, mondhatni, a másvilág felé.

OG: Az álomhoz tudnám leginkább hasonlítani azt az állapotot, amikor olyan dolgokat látunk, amiket éber állapotban soha. Mindenki a saját vízióit vetíti mindarra, amit érzékel, tapasztal, megél. A filmben ez a komatikus állapot rémálommá változik. Galia a barátja halálát vizionálja újra meg újra, és ez bűntudatot ébreszt benne.

MN: Mennyit merített a fantáziafilmekből?

OG: Nem tagadom a vonzalmaimat a fantasyk, a lélektani sci-fik vagy akár a pszichothrillerek iránt. Rendezőként az átjárhatóságot keresem a valóságként érzékelt világ és a lélek teremtette univerzum között.

MN: Honnan szedte a hét perc ötletét, ami alatt a léleknek szabad döntése van arról, hogy bepillantást nyerjen a jövőjébe, és megválassza a további sorsát?

OG: Ez valamelyest az én találmányom, másfelől a kabbalában és a zsidó vallás misztikus műveiben éppúgy megtalálható, hogy a léleknek van döntési joga arról, hogy újra inkarnálódik, vagy visszatér az egységbe. Galiának is meghagyom a választást, eldöntheti, hogy halott férjével marad, vagy pedig az ismeretlen férfival kezd új életet.

MN: Elég szabadon kezeli a filmidőt: folyamatosan összemossa a múltat a jelennel, a valóságot a képzelettel. Nem félt attól, hogy ez elbizonytalanítja a nézőket?

OG: Pontosan erre törekedtem. Inkább vagyok kissé "zavaros", tévelygő, mint demonstratív. A tisztánlátás mindenkor a nézőre van bízva. Még azon az áron is, hogy kétszer nézi meg a filmet.

MN: Jeruzsálem is álomszerűen jelenik meg.

OG: Szerettem volna megfosztani ezt a gyönyörű várost a normális jellegétől. Én magam is úgy tekintek rá, mint a mítoszok földjére, egy mélyen spirituális városra. Ezért helyeztem a materiális valóság fölé.

MN: Optimistának vagy inkább szomorúnak szánta a történet végkimenetelét?

OG: Az amerikai közönség a vetítés végén azzal állt fel, hogy "hurrá, happy end!". Én úgy hiszem, hogy legalább annyira keserű is ez a finálé. Szerintem minden attól függ, hogy te magad személyesen milyen élményeken, tapasztalatokon estél át. Mint ahogy az életben sincsenek tökéletes választások, valahol mindig az ég és a föld, a pokol és a mennyország között ingázunk. Az élet meglátásom szerint senkinek sehol nem kerek. Csak pillanatokra "érinthetjük" a mennyet. Mindig ára van annak, hogy boldognak érezd magad.

MN: Van izraeli új hullám?

OG: Sok korombeli izraeli rendezőt ismerek, akik hozzám hasonlóan elrugaszkodási pontnak tekintik a valóságot a személyes világuk megteremtéséhez. Sokan közülük nem a hagyományos utat járják, a reklám, a képzőművészet vagy éppen az építészet világából jönnek.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.