Ne okozz csalódást a szüleidnek, mert alaposan helybenhagynak, fejedet veszik vagy lekaszabolnak, elevenen elégetnek, vagy autó mögé kötöznek, és addig húznak, míg meg nem halsz. Ilyen következményekkel járhat, ha az indiai fiatal szerelmes lesz, és szülei tanácsának, ajánlatának, fenyegetésének ellenére is azzal akar házasságot kötni, akibe szerelmes lett.

Ám ahogy mindenhol, ott is vannak olyan emberek, akik érzelmi felindultságuk vakító fényében úgy vélik, helyesen cselekszenek, amikor közösségük erkölcsi normáinak nem kívánnak megfelelni, és menekülőre fogják. Nekik segít a Love Commando. Már a nevük is bizakodással tölt el, és mosolyogni kezdünk azon nyomban, ahogy meglátjuk őket; mint valami különös és egzotikus Valentin-napi ajándék, annyira vicces és meglepően egyszerű és nyomorúságos egyszerre.

A Love Commando úgynevezett irodájára, a vezető kicsike lakására Újdelhi egyik szűk sikátorában akadnak rá a mi híres és sikeres televíziósaink, Cseke Eszter és S. Takács András; a Harcosok széria legelső filmje ez, a becsületgyilkosságok ellen küzdő Love Commandóról! A love commandósok igencsak joviális, tréfálkozó kedvű színészeknek tűnnek, kik annyit mondanak két felvonás (akció) közt, hogy "éljen a szerelem!". Vagy hogy "mi minden szerelmest megmentünk és biztonságba helyezünk", és annyit még, hogy el vannak adósodva, és hogy az egyik legnagyobb indiai tévéshow-ban váltak igazán ismertté, és azóta nincs megállás, érkeznek a telefonhívások. Ennél többet nem tudunk meg arról, miből és hogy működnek, azon túl, hogy egyikőjük egy nem túl elegánsan berendezett szoba ágyában ilyen meg olyan pozíciókban fekszik, és valamelyik mobilján beszél. Majd azt is megtudjuk és meglátjuk, hogy a konyhájából fölvezető vaslétra egy menedékhelyre vezet, ahol jelenleg négy szerelmespár tartózkodik. Azért ez is eléggé húzós lehet, hallomásból ismerve az indiai apparátusok szervezettségét, hogy itt hosszú hónapokat várjanak, amíg valami történik. Ám a fiatalok arcán mosoly és vidámság látszik inkább, némi könny az emlékek miatt, meg némi szükségszerű apátia a jövőt illetően. Mindenesetre az újságíróink velük vannak, a kamera nem szándékozik borzalmat kelteni képeivel, és túlzott optimizmusra sem lelhetünk bennük, a kérdések majdhogynem tárgyilagosak, ám nem távolságtartók.

Azt mondják a filmben, hogy ezer gyilkosság történik évente, a fennálló erkölcsi szabályok szerint eljárva - a becsület elvesztése és a szégyen okán "teljes kirekesztés vár azokra a családokra, ahonnan megszökött egy lány. Kaszton kívül házasodni: szégyen, klánon belül házasodni: szégyen, valláson kívül házasodni: szégyen, szerelemből házasodni: szégyen." A rendkívül finoman felrajzolt szerelmi történetek és sorsok után végtelenül izgalmasra és ugyanakkor bájosra sikerült Eszter és a falutanács jelenete, valójában ez volt az egyetlen adódó alkalom, hogy a két abszolút más kultúrából érkező emberek szemtől szembe kerülve beszéljenek egymással a becsületgyilkosságokról és házassági szokásaikról, így a szerelemről is. Úgy festett a helyzet, hogy sikerült előítéletektől mentesen figyelni az egymás szavába vágó férfiakra, akik szerettek szerepelni a kamerák előtt. Azt állítják, megfelelő környezetben a megfelelő szex meghozza a szerelmet, esetleg príma környezetben a príma szexet, ezt játékosan, vidám huncutsággal mondják el, de teljesen komolyan. A mi filmeseink szeme hunyorít, optikájuk tágra nyit, egyszerűen kíváncsiak; meglepődnek, de nem nézik és nem becsülik le a becsületükben megbántottakat, a gyilkolni szándékozókat (ezt különben is okosan teszik); föltesznek még egy kérdést, aztán továbbmennek. Lehet ebben valami szemérmesen korrekt (felületes), ami a mi ízlésünknek halovány, de ezt most hagyjuk.

Nem tesznek igazságot, nem hajlanak arra, hogy megítéljék azt, amit a kultúrák közötti alapvető eltérések miatt lehetetlen is meg illetlen is volna. Annyit viszont látunk, hogy az élet és az élet szeretete mellett állnak, plusz a szerelmesek mellett törnek lándzsát, ahogy a Love Commando, amelynek azért, tegyük hozzá, szerelmeseket mentő menete gyerekcipőben jár, nem úgy, mint a dokumentumfilm készítői. Annyi elragadóan kedveset és felmagasztalót hallottunk már az On The Spotról, na, meg a két elbűvölő fehér bőrű filmkészítőnkről, hogy eleve kitaláltuk, írunk valami ősziesen aranyló fényben fürdőző hízelgő jegyzetet (egy kicsit bugyutát, ahogy tőlünk telik), és tessék.

M1, szeptember 26. (Cseke Eszterrel készített interjúnkat lásd: Micsoda baromság lenne felrobbanni!)