Tévésorozat

Egy sima fordítás

Terápia

  • - izs -
  • 2012. november 4.

Film

Kicsit félve ülök le a tévé elé - az HBO ritkán nyúl mellé sorozatok terén, de a korábbi (és eleddig az egyetlen) magyar szériája, a meglehetősen haloványra sikeredett Társas játék után ki tudja, mit hoznak ki egy olyan produkcióból, aminek minden epizódja egyetlen szobában, két (párterápia esetén három) ember részvételével játszódik, és bárminemű akciót nélkülöz - már amennyiben a szájtépést és lélekboncolgatást nem tekintjük akciónak persze. Hamar kiderül, hogy nincs mitől félni: a Terápia hosszú idő óta a legjobban sikerült honi tévés (és nem mellékesen filmes) vállalkozás, ami megkíméli nézőjét a magyar produkciók túlnyomó többségéből áradó bénázás és véletlenszerűség érzetétől, az "ahogy esik, úgy puffan" alapú munkarend benyomásától. Végre úgy találkozhatunk remek színészi alakításokkal, hogy nem kell közben sajnálnunk őket a szájukba adott suta dialógok, a mögöttük széteső díszlet vagy a mérhetetlenül kínos dramaturgiai bakik miatt, hisz' minden vérprofin működik körülöttük - tiszta Hollywood.


És valóban: az eredetileg izraeli, majd az amerikaiak által újrahasznosított, a tengerentúlon In Treatment címen futott sorozatot a figuráktól kezdve a sztorin és a díszleten át az utolsó szögig lekopírozta a magyar stáb. Ez persze nem baj, bár miután tényleg szó szerint ugyanaz hangzik el a hazai epizódokban, mint az amerikaiakban (ez alól egyedül a Nagy Ervin által amúgy zseniálisan játszott arrogáns seggfej esete kivétel, aki a tengerentúlon is egy arrogáns seggfej, de ott vadászpilóta, nálunk meg cégvezető), kicsit furcsa, hogy nem egy fordítót, hanem több forgatókönyvírót is feltüntetnek a stáblistán. A nagyon nem magyar és így kissé mesterkéltnek ható díszletet (a tágas, ízlésesen összeválogatott bútorokkal és roskadozó könyvespolcokkal felszerelt nappali bármelyik WA-filmben megállná a helyét, mint a tipikus manhattani neurotikus otthona) egyértelműen a jobbnál jobb alakítások töltik meg élettel, és teszik kifejezetten izgalmas hellyé. Mácsai Pál egyszerre szimpatikus és elveszett pszichológusa pedig simán lenyomja az amerikai változat főszereplőjét, a szexisen gondterhelt entellektüelek megformálásában szintén nem kispályás Gabriel Byrne-t.

Október 22-től az HBO műsorán


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.