Csak mentek. Nem számított az időjárás, eshetett és fúhatott, tombolhattak az elemek, de akár lustálkodhattak is, senkit nem érdekelt, hogy kúszik fel vagy éppen mivé zsugorodik a hőmérő higanyszála, az eső lehetett ónos vagy zivataros, a felhőzet felszakadozó vagy bárányos, a szél lehetett lágy zefír vagy alattomos yugo, misztrál vagy böjti éppen, ha mentek, mentek. S ha nekieredtek, mentek. Nem volt megállás, legfeljebb csak ha terv szerint. Nem akadályozta őket egyéb külső erő sem, úgy voltak vele, hogy adj, király, katonát, ha nem adsz, majd szakítunk, és mentek, csak mentek, ha nekivágtak. Persze nem sűrűn indultak neki, csak ha a szükség úgy kívánta. De ha kellett, nem sokat tétováztak, vagy inkább semennyit sem, nem a végső kigázolás, nem az utolsó lehetőség volt, hogy nekivágjanak, hanem minden esetben egy nagyon is lehetséges opció. Megoldható-e úgy a fölmerült probléma, ha nekieredünk? S ha az tűnt helyesnek, nem tették a sor végére, nem próbáltak provizorikus megoldásokban gondolkodni, nem akarták lerendezni kéz alatt, nem várták, hogy maguktól behegedjenek a sebek, s az sem számított, ha tátongnak a zsebek, ha menni kellett, mentek. Nem verték nagydobra, nem csináltak belőle sem túl nagy ügyet, sem különösebb színházat, kapták magukat és mentek. Arra volt gondjuk, hogy mi lesz, ha nem lesznek itt (vagyis ott, ahol voltak), rendbe tettek mindent, levitték a szemetet, beágyaztak, kisepertek, csak aztán mentek. Amikor már valóban nem tartóztathatta őket semmi. És senki sem. Se barát, se rokon, se üzletfél, se hatalom, se karambol, se lakodalom. Nekivágtak frissen borotválva, és nem álltak meg, haladtak. No, haladjunk mi is sasolni erőst a tévét.
Szombaton (6-án) a nemzet gyásznapjának megfelelő műsort adnak a tévék, valamiért azonban az eddig március 15-én nyomott anyag egy része is átcsusszant ide, például a Szirmok, virágok, koszorúk, de ennek nincs különösebb jelentősége, lévén az efféle művek többsége az áthallásosságával aratta ritkás babérjait a maga idejében, így nem túl sok örömöt szereznek manapság. Lehet persze azt mondani erre, hogy manapság áthallás csak igazán az áthallás, felőlem nyugodtan. Itt jegyezném meg, hogy a film+ Sherlock Holmest ad Christopher Lee-vel délután (s holnap folytatja is a Bűntény a Viktória-vízesésnél második felével). A művet Billy Corcoran rendezte, a jó öreg Corky, tényleg, nézik a Coppert? Nézzék, szerintem. Este tizenegykor A guardista lesz az HBO-n, ha már így szóba jöttek ír felebarátaink.
Vasárnap Török Ferenc Isztambul című filmjét adja este nyolckor a Cinemax, s az ember beleborzong, hogy milyen szerencsés, hiszen ha valamelyik rendezőnket például Russz Bélának hívnák, nyilván Minszk címmel csinálna filmet, az meg ugye kinek hiányzik. Délben volt az isteni Lollo meg a magyar Tony Curtis a rózsák háborújából nyilván mindenkinek ismerős Burttel a Trapézon és az MGM-en, de épp ebédeltem.
Hétfőn a híres Jules és Jim szintén este nyolckor, szintén a Cinemaxon, amit a szintén híres Francois Truffaut rendezett, s arról szól, hogy két kerékpáros pasas bele van zúgva ugyanabba a csajba, ami annál is érthetetlenebb, mert nevezettet, miszerint Catherine-t Jeanne Moreau adta. Ha a szakágban akarunk maradni, nekem a Butch Cassidy és a Sundance kölyök jobban tetszett, bár ők speciel Katharinébe voltak belezúgva (Ross) - ennyit a kis különbségekről, meg még annyit, hogy mind a kettőnél jobb a Kalandorok, amiben Ventura Lino és Delon Alain veszkődnek ugyanazon fehérnépért, aki viszont, no, fütyüljék velem, Laetitia volt - ennyit a csajokról.
Szerdán jön, aki Buddy Hollyval halt, ugyancsak nyolckor, ugyancsak a Cinemaxon: La Bamba. Éjfél után meg a Hurrikán, az MGM-re. A héten tehát be sem érdemes kapcsolni a tévét.
