Fiatalok szelik át Párizst gyalog és metróval, semmibe meredő szemmel, látszólag szervezetten, sehová sem tartva. Metróvonalból 14 is van a francia fővárosban, fiatalból elég hét darab is a felszínes korképhez: akad köztük jól szituált és közmunkát végző, arab és francia, anarchista és nekemmindegyista. Bertrand Bonello filmjében e válogatott csapat összehangolt terrorakciót hajt végre, felrobbantanak két épületet és felgyújtanak egy köztéri szobrot – hogy aztán egy plázában húzzák meg magukat. A fogyasztói társadalom fellegvárában divatos ruhákba bújnak, karaoke-előadást rendeznek, a lét elviselhetetlen könnyűségéről beszélgetnek; közben van, aki szerelembe esik, s van, aki a nemiségét fedezi fel, más pedig prófétának áll. Épp az utolsó nagy zabálás lett szegényesebb a kelleténél, de ekkora utalást a hetvenes évek csömörfilmjeire már a rendező is nyilván túlzásnak érzett. Lassan és szaggatottan építkező, idősíkokat keverő filmjében egy kalap alá vesz mindent és mindenkit, aki érintett lehet az elmúlt évek terrorcselekményei és társadalmi feszültségei által: harmadik generációs bevándorló, aki nem találja a helyét; unatkozó tini, akinek a valóság közel sem annyira izgalmas, mint a tévében látott akció-pornó; önérzetes francia, neki elégedettnek kellene lennie az életével, de mégsem az. A szereplők egyik pillanatban teljes elánnal dolgoznak a maguk sem értette forradalmon, a másikban saját vágyaik és félelmeik bénítják meg őket.
Ám a film eközben elmúlik a szimbolikusnak szánt pepecseléssel, túltolt suspense-momentumokkal.
Forgalmazza a Vertigo Média
