"Elég népszerű király lett" - Colin Firth színész

  • Kriston László
  • 2011. február 3.

Film

A király beszéde című filmben nyújtott alakításáért a minap kapott Golden Globe-díjat, s immár Oscar-díjra is jelölték - a filmet megjelenésünk napjától vetítik a magyar mozik. Mister Darcyval, a Bridget Jones naplója vagy épp a Szerelmes Shakespeare 50 éves sztárjával a taorminai filmfesztiválon beszéltünk, ahol Arany Taurus-díjat kapott életműve elismeréséül.
A király beszéde című filmben nyújtott alakításáért a minap kapott Golden Globe-díjat, s immár Oscar-díjra is jelölték - a filmet megjelenésünk napjától vetítik a magyar mozik. Mister Darcyval, a Bridget Jones naplója vagy épp a Szerelmes Shakespeare 50 éves sztárjával a taorminai filmfesztiválon beszéltünk, ahol Arany Taurus-díjat kapott életműve elismeréséül.

Magyar Narancs: Mit tudott VI. György trónra lépésének körülményeiről?

Colin Firth: Szinte semmit. Azt tudtam, hogy Edward herceg választottja, Wallis Simpson mint kétszeresen elvált amerikai hölgy az udvar és a társadalom szemében nem tűnt megfelelő "királyné-alapanyagnak" - ezért kellett Edwardnak választania közte és a trón között. Anyám mesélt nekem egy keveset VI. Györgyről, amikor gyerek voltam, hogy ő II. Erzsébet apja és elődje a trónon. Tőle hallottam, hogy a király nem tudott rendesen beszélni. Ez akkoriban nagy probléma volt, mert az uralkodók egyetlen feladata az volt, hogy rádióbeszédeket tartsanak. Élőben. És elég nagy volt a tét: egy nemzetet kellett a háborúba vezetni.

MN: Könnyen tud beszédhibát imitálni?

CF: Kétszer játszottam már dadogós szerepet. Gondoltam, hű, de könnyű lesz ezek után! De nem lehet a fiókból előhúzni egy korábbi hebegésedet. Mert minden embernél másmilyen. Mint egy zeneművet, gondosan meg kellett komponálni, hol tart a beszédkészsége rendbetételében a főszereplő a film egyes pontjain. A terapeuta nem "gyógyította meg" egészen, de odáig javította a beszédét, hogy nyilvánosan is képes legyen megszólalni és meggyőzően szónokolni. Végül elég népszerű király lett belőle.

MN: Találkozott dadogó emberekkel?

CF: A film írója, David Seidler egész életén át küszködött vele. ' mondta, hogy a félelem behálózza a dadogó ember egész életét. Minden áldott nap csak erre tud gondolni, csak azon agyal, ki tudja-e mondani, amit akar. A király egyik nagy beszédét megkönnyeztem. Látni az arcán, hogy rájött: a következő szó nem fog kijönni az ajkán, mégis megpróbálja, belebukik, újra nekikezd, és süt a lényéből a rémület. Közben pedig próbálja türtőztetni magát.

MN: Belegondolt, hogyan fogadja majd II. Erzsébet, hogy az apja káromkodik a filmben?

CF: Megfordult a fejemben. De nem hinném, hogy ezek a királyi udvar előtt ismeretlen szavak lennének. Nekem nemcsak a királyi család tagjai iránt kell felelősséggel viseltetnem egy ilyen szerepnél, hanem minden emberért, aki beszédhibával él. A káromkodási jelenet igenis fontos: fordulópont a király gyógyulásában, mert amikor szembekerül a fivérével, visszaesik az összes régi (beszéd)hibájába, de aztán már-már katartikus erővel ereszti ki a haragját - szavakban! Nem hiszem, hogy bárki cáfolni tudná a jelenet hitelességét. A forgatáson pedig nagyon odavoltak a producerek: "Ezt és ezt a szót nem mondhatod ki, ha azt akarod, hogy a világon mindenütt bemutassák a filmet." Ugyan!

MN: Gyerekkorától kezdve olyan elegánsan beszélt, mint manapság?

CF: Nem, meg kellett tanulnom. Amíg nem iratkoztam be a színiiskolába, nekem is épp olyan középosztálybeli beszédem volt, mint legtöbbünknek.

MN: Nem érzi olykor, hogy beskatulyázták az arisztokrata szerepkörbe?

CF: Az angol filmművészetet nagyon erős osztály-előítéletek jellemezték. Mintha egy mai történetnek csakis szegényekről kellene szólnia, hogy hitelesnek hasson. Engem világéletemben jelmezbe öltöztettek. Nem tűntem a kitchen sink realizmus tipikus figurájának. Attól tartok, erre a következő életemben lennék csak alkalmas. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az elegáns ruhákban virító, érzelmeit elnyomó angol úriember sztereotípiája hozzátartozik az "imázsomhoz", de azért a negyvenes évei közepére ezt jócskán túl kell lépnie egy színésznek. Vagyis rendhagyóbb szerepeket kell vállalnia. Ha mindig azon filóztam volna, vajon Mr. Darcy rajongói mit gondolnak rólam az aktuális szerepemben, hibát követtem volna el. Miles Davis sokat idézett mondása volt: "Ne azt játszd, amit tudsz, hanem azt, amit nem!" Nincs unalmasabb és elkeserítőbb dolog az önismétlésnél. Ha nem veszek részt kis független filmekben, valóban elég nyomorultul alakult volna a pályám.

MN: Hogyan építi fel a szerepeit?

CF: A színészet nem intellektuális folyamat. Kiszámíthatatlan emberi kölcsönhatások függvénye. Minden rendezőhöz másmilyen viszony fűz, és a rendezők is eléggé eltérőek. Rengeteg autoriter rendezővel találkoztam a pályámon - nos, ők voltak a mezőny gyengébbik fele. Megmondták, hogy hova álljak, hogy emeljem föl a kezemet, s közben rám küldték a fodrászt, hogy igazítsa meg valamelyik tincsem - semmi jó nem sült ki soha az ilyesmiből. A jók tudták, hogy mit akarnak, de avval együtt megbíztak bennem.

MN: Időnként színpadon is játszik. Lámpalázas?

CF: Nemrég a londoni Dunmar Theatre-ben volt premierem, amit kétoldalas monológgal nyitottam. Csak két hétig tudtunk próbálni, egy tisztességes jelmezes összpróbánk sem volt. Súgónk sem. Annyira izgultam, hogy bezárkóztam a vécébe. Végül a portás jött, hogy másszak már elő.

MN: Fontosak a díjak?

CF: Egyszer díjaznak, máskor paradicsommal dobálnak, nem lehet fellebbezni. A közönség nem tartozik hálával azért, mert minden erőddel megpróbáltál jó alakítást nyújtani. Az Oscar-jelölés azért roppant hasznos, mert nagy figyelmet generál az adott filmnek. De nem látom, milyen mérce szerint lehetne összevetni különböző színészi alakításokat. A művészetet nem lehet méricskélni.

MN: Szokott irigykedni kollégái játékára?

CF: Heath Ledger Jokerként teljesen lenyűgözött. Egy akciófilmtől nem várnánk ilyen intenzitású alakítást. Minden a helyén van benne, a legapróbb gesztus és arckifejezés is.

MN: Hogyan hatott a személyiségére, hogy gyerekkorát Afrikában és Ázsiában töltötte?

CF: Gazdag élményanyagomból dolgozom, és az én szememben teljesen érdektelen, hogy kinek milyen útlevele van. Mindig úgy gondoltam, ha valaki hangoztatja nemzeti hovatartozását, azzal csak kompenzál valamit. Én például az Arsenal szurkolója vagyok, tavaly volt is bérletem, eljártam a mecscsekre. De ha veszítenek, az körülbelül három percig képes lelombozni. Egy közösség létezik: mindannyian az emberi fajba tartozunk, és mindannyian azonos megítélés alá esünk. Ez nem morális alapú kijelentés, hanem az élettapasztalataim diktálták.

MN: Ebből a világlátásból fakad, hogy társadalmi kérdésekben is aktivizálja magát?

CF: Ahogy a bőrszínnek és az állampolgárságnak nem szabadna megosztania az embereket, a felelősségünk és érintettségünk sem törpül el csak azért, mert egy probléma nem a saját hazánkban égető fontosságú, hanem valahol arrébb. Amikor dokumentumfilmet készítettünk egy halálra ítélt amerikai aktivistáról (In Prison My Whole Life, 2007), aki a Fekete Párducok tagja volt és egy ember lelövéséért ült a börtönben, a vetítés után tőlünk kérdezték, mit tehetnek az ügyben, hol írjanak alá petíciót, hova menjenek tüntetni. Azt láttuk, hogy az embereket nagyon megragadta a téma, nagy szenvedélyeket keltett bennük, de huszonnégy óra múlva talán alábbhagyott ez a hevület. Nem volt semmi, ami összefogja az egyéni felbuzdulásokat. Létrehoztunk hát egy honlapot, ami sok ilyen társadalmi ügy gyűjtőhelye: itt nemcsak megnézhetők a társadalmi kérdésekkel foglalkozó filmek (amiket szigorúan, csakis művészi minőség szerint válogatunk össze), de linkek segítségével tovább lehet lépni a megfelelő szervezetek honlapjára, hogy a néző tenni is tudjon egy-egy ügyben. Megtalálhatja, hova mehet tüntetni, hol hallgathat meg egy konferenciát, hol adakozhat, hol vállalhat önkéntes munkát stb.

MN: Londonban és Rómában él. Miért nem szegődött el hollywoodi sztárnak?

CF: Nem kapkodtak annyira utánam Hollywoodban. Még a Bridget Jones után sem. Nem tartozom azok közé, akik fintorogva beszélnek Los Angelesről. Viszonylag hosszan éltem ott, s felfedeztem, hogy egykor milyen pezsgő szellemi élete volt. Aldous Huxley, Christopher Isherwood, Sztravinszkij, Thomas Mann éltek ott sok más európai emigránssal együtt. Nem hűségből maradtam Londonban. De kétségtelenül segít, könnyebben bele tudok bújni olyan emberek bőrébe, akiket nap mint nap látok magam körül. 'k pedig angolok. Minden kreatív ember valamilyen mértékben a saját környezetéből táplálkozik.

MN: Viszonylag későn, 40 évesen lett világhírű a Bridget Jones naplójában.

CF: Jót tett nekem. Sok színész érez magában bizonytalanságot; a jövőben is hívnak, keresnek, foglalkoztatnak majd? Lehet, hogy nekem is az lesz a jövőm, üzletközpontok megnyitóünnepségén fogok parókában haknizni.

MN: Ökoboltot nyitott Londonban.

CF: Nem vagyok kimondottan ökohős, de az Eco nevű üzletünkben környezetbarát termékeket árusítunk, és cégünk segít más üzletembereknek, hogy energiatakarékosan működtessék vállalkozásukat. Ha már abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy ha mondok valamit, azt egyesek meghallgatják, akkor kötelességem cselekedni is. Mert vásárlóként felelős vagyok, milyen fogyasztói szokásokkal zsigereljük ki a Földet.

MN: Hogyan viseli az öregedést?

CF: Hugh Laurie barátom mondta egyszer, hogy semmi öröm nincs az öregedésben. Később tudsz csak kikászálódni az ágyból, és akkor is nyekeregnek a végtagjaid. De ismeri a mondást: "Amitől nem halsz meg, attól erősebb leszel!"

Figyelmébe ajánljuk