Az idei filmszemlén robbant be, amikor a műfaji keretek közé nehezen szorítható Hukkle című mozijával olyan rangos díjakat hozott el, mint a legjobb első filmnek járót és a külföldi kritikusokét. A mindössze 16 oldalas forgatókönyvből készített, ozorai lakosok szereplésével forgatott mozi azóta is a fesztiválok kedvence - aktuálisan a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjáért folyó verseny magyar jelöltje.Hukkle többféle filmes műfaj ötvözete, egyszerre természet- és ismeretterjesztő film, krimi és vígjáték. Ön szerint melyik zsánerhez áll a legközelebb?
Pálfi György: Szerettem volna olyan filmet készíteni, amelynek nem tudja a néző meghatározni a műfaját. A legképletesebben Király Jenő tanár úr elméletével tudnám ezt megvilágítani. ´ mondta azt, hogy a filmeket nem művészfilmekre és kommersz filmekre osztaná, hanem műfaji filmekre és olyan filmekre, amelyek egyik kategóriába sem férnek bele, úgynevezett szerzői filmekre. Úgy gondoltam, hogy elsőfilmesként lehetőségem adódott arra, hogy letegyem a névjegyemet az asztalra, megmutassam, ki vagyok, és mit tudok. A filmkészítésben leginkább az fog meg, hogy miként lehet a kereteket kitágítani. Ha vígjátékot készítenék, biztosan arra törekednék, hogy egy másik stílusba, hangulatba vezessem át a nézőt. Olyan filmet minek csináljak, amit bárki el tud készíteni. A "kísérletezgetés" számomra pozitív csengésű szó, bár a kísérletek többsége eleve kudarcra van ítélve. Magamban nagyon el tudok szállni, szeretek és akarok is kísérletezgetni, a bennem lévő néző azonban visszafogja a kedvemet. Ebből a két, párhuzamosan futó "énemből" született ez a többrétegű film. A Hukkle látványvilága és sajátos szemlélete miatt kommercializálható, a filmnyelvi kísérletezgetéssel azonban a legnehezebb filmes formanyelveket is gyakorolhattam.
MN: A képeknek és a hangoknak sokkal fontosabb szerep jut a filmben, mint magának a történetnek. A Hukkle mégis egy irodalmi műfajjal, a balladával mutat rokonságot.
PGY: Csak annyira fontos a képek szerepe a filmben, mint a mindennapi életünkben, az érzékelésünk nagy részét is a látás teszi ki. Én inkább képekben, mint szavakban élem meg a világot, elég nehezen beszélek. Csak anynyi párbeszédet használtam a filmben, amennyi az adott történet elmondásához szükséges volt. A Hukklét nem balladának írtam, a producerem, Bereczki Csaba viszont, amikor elolvasta a forgatókönyvet, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ez a film egy falusi ballada, mérgezési motívummal a háttérben. Ha egy forgatókönyv jó, akkor úgy működik, mint az origó pont, különféle jelentések kapcsolódhatnak hozzá.
MN: Össze tudná foglalni, hogy miről szól a film?
PGY: El lehet mesélni valamit belőle, de a Hukkle nem történetként, hanem filmként működik. Azokból a filmekből, amelyek úgy készülnek, hogy valamiféle igét akarnak hirdetni, nagyon elegem van, szeretném, ha a filmem csakis esztétikai alapokon állna. Ha a Hukklénak van valami üzenete, akkor az, hogy nincsen semmiféle üzenete. A film azt mutatja be, ahogyan én a világra nézek, ahogyan a dolgokra rácsodálkozom, a hétköznapokra, az állatokra, az emberekre, a tájra. Mivel pesti vagyok, sokkal nagyobb ámulattal néztem mindenre Ozorán. Életemben először láttam disznót párosodni. Úgy gondolom, hogy a folyamatos rácsodálkozásom jót tett a filmnek, olyan szemszögből tudtam megmutatni a dolgokat, ahonnan még a falusiak sem látják.
MN: Hogy találtak rá a film helyszínére?
PGY: Már az előkészületek elején tudtuk, hogy szeretnénk, ha a filmet valami titok lengné körül, olyan titok, amiről mindenki tud, de senki sem beszél róla. Ehhez egy zárt közösségre volt szükségem, ahol mindenki mindenkit ismer. A mérete miatt egy falu látszott a legjobb közegnek. Ozorán tartották pár évvel ezelőtt az aktuális napfogyatkozás-partit, ahol a gyártásvezetőm is dolgozott. Amikor szóltam neki a filmterv kapcsán, hogy szükségem volna egy dimbes-dombos kis falura, rögtön Ozorát ajánlotta.
MN: Mennyire tudták követni a forgatás alatt a forgatókönyvben leírtakat? Konstruáltak a jelenetek, vagy a véletlen alakította őket?
PGY: Nekem nagyon fontos a forgatókönyv, amit leírtam, ahhoz ragaszkodom. A producerem a forgatás után azt mondta, hogy nem azt forgattam le, ami a szkriptben volt. Elolvastam a forgatókönyvet, és mondatról mondatra minden egyezett benne - amekkora egy mondat a forgatókönyvben, akkora egy snitt a filmben. Részletesen le volt írva például, hogy most a pásztorházból lemegyünk a föld alá, itt él a vakond, aki ezt meg ezt csinálja, megeszik egy gilisztát. A barátaim ki is röhögtek miatta.
MN: Elvégre egy vakondot nehéz instruálni.
PGY: Azt nem tudtam befolyásolni, hogy mit csináljon a vakond, de azt már igen, hogy milyen képekre van szükségem ahhoz, hogy azt a jelentést tudjuk összevágni végül belőle, amit a forgatókönyvben leírtam. A többi állattal is ugyanez volt a helyzet; addig nem mentünk el az állatkert akváriuma mellől, amíg a harcsa meg nem ette a békát. Voltak egyébként castingok a szerepekre - a vakondot négy-öt állat közül választottam ki, és a katicabogár szerepére is castingoltam, amelyiken nem volt hét pötty, az nem felelt meg a számomra.
MN: Ezek szerint a macska halála is trükkfelvétel?
PGY: Sokan azt hitték a felvételeket látva, hogy a cica meghalt, de nem. A gilisztát azonban tényleg megette a vakond, és a harcsa is bekapta a békát. A macskának altatót adtunk, küzdött a szer ellen, ez tűnt haláltusának. Az altatás állítólag igazi kábszeres trip az állatoknak, szóval semmi esetre sem kellemetlen. Belenéztem a macska szemébe, és látszott, hogy máshol van, de mire felért Ozoráról Pestre, már magánál volt.
MN: A film szereplői amatőrök, ozorai lakosok, ugyanakkor a pesti rokonok szerepében hivatásos színészek ("nodi Eszter, Margitai Ági, Kaszás Attila) bukkannak fel. Miért tartotta szükségesnek, hogy az amatőr szereplők mellett profik is megjelenjenek a filmben?
PGY: Nem akartam félrevezetni a nézőt. Az volt a célom, hogy megértse, ez egy film, nem az ozorai lakosok bűnszövetkezetét látja a vásznon, hanem egy kitalált falu, Kesernyés kitalált történetét. Le akartuk buktatni a filmet, rá akartuk ébreszteni a nézőt, hogy konstruált történetet lát. Arra gondoltunk, ki kell derüljön, hogy ez sem nem dokumentum-, sem nem természetfilm, hanem játékfilm, amely mögött egy stáb áll, akik tudatosan irányítják a folyamatot.
MN: A főiskolán Simó Sándor tanítványa volt, a filmjét is neki ajánlotta.
PGY: Nem ajánlottam volna neki a filmet, ha időközben nem távozik el közülünk. Sokat tanultam tőle, de feszült volt a viszonyunk, rosszul éreztem magam a főiskolán, főleg az első években. Mindig olyan filmeket akart készíttetni velünk, amilyeneket én nem akartam csinálni. Vannak elképzeléseim a világról, amelyeket szeretnék a nézők elé tárni. Egy jó film nem feltétlenül egyenlő egy jó történettel. Mindig komoly küzdelmeim voltak Sándorral, de ha valami jót látott, azt elismerte. A Hukkle forgatókönyvét elutasította, azt mondta, hogy az ő stúdiója ezt a filmet nem szeretné elkészíteni, így kerültem a Moképhez. Misztikus módon az utolsó forgatási napon halt meg. Szerettem volna, ha látja, ami most történik. Hogy az én filmszemléletem is életképesnek bizonyult.
Hungler Tímea
