Interjú

„Előtte évekig semmi”

Hanna Bergholm filmrendező

Film

A Google-on keresett rá a híres trükkmesterekre, s meg is találta a Star Wars bábjait és A sötét lovag effektjeit megalkotó szakembereket, akik első filmje, A keltetés szörnyét is megalkották. Bergholm rövidfilmek és tévésorozatok után készített mozifilmet, amelyet az idei Sundance Filmfesztivál után a hazai mozikban is bemutatnak. A szülői nyomásról, a gyerekkor traumáiról és a finn horrorokról is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Korábban elmondta, úgy nőtt fel, hogy azt hitte, szörnyek vannak az ágya alatt. Ma már ön is édesanya, melyik rémisztőbb, gyereknek vagy szülőnek lenni?

Hanna Bergholm: Mindkettő félelmetes, csak másképpen. A keltetés középpontjában is egy anya-lánya páros áll, mindkettejük tart valamitől: az anya attól, hogy a külvilág felé kommunikált élete nem tökéletes, a lány attól, hogy fény derül a sötét oldalára, a keserűségére és agressziójára, a benne lakozó szörnyre.

MN: Korábbi munkáiban szintén a gyerekkor traumáival foglalkozott.

HB: Rövidfilmjeimben gyakran használok meseelemeket, szeretem a főszereplő szemén át megmutatni a világot, a Shadow című kisfilmem például egy nőről szól, aki hazalátogat gyerekkora helyszínére, ahol szembesülnie kell azzal, hogy az egykor ott álló erdő egyszerűen eltűnt. Visszaemlékezik, hogy kislányként mennyire tartott a fák között lakó manóktól, most viszont, hogy megváltozott a táj, még jobban fél attól a világtól, amelyben nincs jelen a képzelet ereje. Ugyanígy foglalkoztat a test és a lélek kapcsolata: legutóbbi rövidfilmem, a Puppet Master egy olyan nőről szól, aki magányában bábbá alakíttatja magát, hogy így kapjon egy kis szeretetet; amikor pedig új tulajdonosának elege lesz belőle, elkezdi irányítani és manipulálni őt.

MN: Miért épp egy body horrorba csomagolta az anya-lánya kapcsolatot bemutató történetet?

HB: Szeretem a zsánerfilmeket, mert egyedi látásmódot tesznek lehetővé. Az érzelmek bemutatására nem elégségesek a szavak, a horrorban viszont lehetőség van rá, hogy a hősökön belül zajló folyamatok külső formát kapjanak. Így kel életre A keltetés szörnyetege is. Alapvetően nem body horrort akartam készíteni, kerestem a legmegfelelőbb módot a történet elmesélésére. A főszereplő épp a pubertáskor határán jár, amikor a teste gyors átalakulásokon megy keresztül, így adta magát, hogy mindezt a változást a testhorrorok eszközeivel mutassam be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.