Sztupa ugyanis felkiáltott: fel, Stúr Lajos városába! Nem és nem, szaladt ki Troché száján, de nem bánta meg, sőt folytatta: nem öltözhetsz be. Sztupának volt ugyanis az a szokása, hogy a különféle dolgok elintézéséhez különféle jelmezeket használt, mimikrit mintegy, a tökéletes beolvadáshoz, mindenféle feltűnés elkerülése végett. Ezen rangrejtő viseletek közül is a felhajtott gallérú munkásruha volt a kedvence, rendesen, bakanccsal (ő úgy mondta, bakkancs), derékszíj helyett az elülső két övtartó fülecske között áthúzott madzaggal és kőművesdekoltázzsal. Munkásruhát meg köztudomásúan Csehszlovákiában lehetett a legjobbat és legolcsóbbat kapni. Szó sem lehet róla, makacsolta meg magát Troché. Szerencsére a kezdeti nehézségek hamar elmúltak, így Sztupa és Troché gyors és komoly előmenetelt értek el a munkásosztály megrendszabályozásában. Mindez leginkább annak volt köszönhető, hogy megismerkedtek a világ leglustább kocsikísérőjével, Plató Pállal. Az olyan lusta ember volt, hogy már-már filozófia számba ment nála – voltak, akik épp ezért Platónnak is szólították. Bár lehet, hogy Troché csak félreértette (az sem kizárható, hogy szándékosan) azt, amit egyszer hallott, hogy a sofőrje (egy Csipcsíz nevű ürge) a lapátról beszélt neki. Ott van a platón, Pál. Ott rohadjon meg, a Plató én vagyok, és ennyiben maradtak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
