Film

A kanári répája

Amikor Sztupa és Troché véget vetettek a híres budapesti vizeldetüzeknek, nem mulasztottak el köszönetet mondani Tűz Ottónak és Víz Edének a sok segítségért.

  • tévésmaci
  • 2023. február 15.

Lányok a barikádon

Minden A hetedik pecséttel kezdődött. Margarethe von Trotta addig talán nem bízott annyira a filmek politikai és művészi hatásában, de épp Párizsban volt a korai hatvanas években; jókor, jó helyen. Francia diáktársai viszik magukkal a Bergman-film vetítésére; őket már megérintette az újhullám. Mire a film véget ér, Von Trotta tudja, hogy a filmmel akar kezdeni valamit. 

„Nem lettem olimpiai bajnok”

Marion Barbeau, a párizsi Opera prímabalerinája, és Hofesh Shechter izraeli koreográfus a társulatával önmagát hozza a Tánc az élet című – nyolc César-díjra jelölt – filmben. Cédric Klapisch rendezővel a hazai bemutató alkalmából szakmai, érzelmi újjászületésről, az új utak kereséséről, könnyű és súlyos történetekről beszélgettünk.

Abbott Általános Iskola

Tizenegy évad után 2020-ban ért véget a Modern család, e kritikuskedvenc, kedves és nem utolsósorban vicces sitcom, amely a szórakoztatás mellett tanítani is igyekezett.

  • SzSz
  • 2023. február 8.

Bíró uram macskája

Amikor Sztupa és Troché elhagyták az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házát, velük tartott Abernathy lelkész és maroknyi csapata is, kíséret, követségi mamelukok, tolmács.

  • tévésmaci
  • 2023. február 8.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

  • SzSz
  • 2023. február 1.

Tánc az élet

Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség. 

  • 2023. február 1.

A gép

„Ezt a látványt sosem unom meg” – sóhajt fel a Gerard Butler alakította kapitány a felszállás előtt, amikor meglátja az éjjeli kifutópályát.

  • SzSz
  • 2023. február 1.

Armageddon Time

James Gray sok mindent zsúfolna önéletrajzi filmjébe a 80-as években épp átalakuló Amerikáról (Reagan – elültetve Trump ámokfutásának magvait – hatalomra lép), az Ó- és Újvilág kapcsolatáról, az állami és privát iskolák közti szakadékról, amely egyben az osztály- és rasszbeli szegregációt is fenntartja. 

A zergekecske

Amikor Sztupa és Troché a NATO ábécét tanulták, a kezdeti botladozó lépések után egy egészen speciális tolvajnyelv birtokosai lettek, köszönhetően a kis lépések gyakorlatának.

  • tévésmaci
  • 2023. február 1.

Gomba a világ végén

Ez a széria sem formabontó alaphelyzettel fogja belopni magát a szívünkbe. Egy újabb apokalipszis tizedeli meg az emberiséget, és csinál szörnyeteget a maradék túlélőből. Ezúttal azonban nem egy vírus vagy egy vegyi támadás a felelős, hanem egy Cordyceps nevű parazita gomba, amely kihasználva az emelkedő átlaghőmérsékletet, gazdatestet vált: hangyák helyett embereket fertőz meg.

Ki-ki a maga dolgát

A fáma szerint karrierje bizonyos pontján minden valamirevaló rendezőnek le kell rónia tiszteletét Hollywood előtt: ha sértetlenül partot akarnak érni az öröklét földjén, muszáj kifizetniük a révészt is. De mit csinál az a direktor, aki már pályája elején túlesett ezen? 

  • SzSz
  • 2023. január 25.

M3GAN

A néző alighanem egy veszélyesen cuki gyilkos babáról szóló filmre számít, ám a M3GAN a látszat ellenére mégsem csupán az adaptív racionalitáson alapuló mesterséges intelligenciáról szól, inkább ez is csak egy toposz benne a sok közül.

  • - barotányi -
  • 2023. január 25.