Ők menekülnek többemeletnyi hullám elől; az ő földjükön pusztítanak a tornádók és az ő Szabadság-szobruk vagy Hollywood-feliratuk esik darabokra a katasztrófa során. Van azonban ennek az Amerika-központúságnak egy másik oldala is: ott van igazán pénz a méregdrága effektekre és látványos jelenetekre, és ők tudnak valóban izgalmas kalandot faragni még a világégésből is.
Itt van például a Túlélők, a francia Frédéric Jardin mozija, amely bárhogy is próbálkozik, mégsem képes épkézláb feszültségeket előcsalnia. Pedig az alapsztori egy álmatlan éjszakán akár Michael Bay vagy Roland Emmerich fejéből is kipattanhatott volna, hogy csak a mozgóképes pusztítás veteránjait említsük. Egy négyfős család épp születésnapot ünnepel a Karib-tenger közepén. Hatalmas vihar támad, s úgy tűnik, a világ a feje tetejére állt. Épp ez történt ugyanis: a Föld két pólusa felcserélődött, s hajójuk alól eltűnt az óceán. A családnak nemcsak a sivatagszerű pusztasággal kell megküzdenie, de a megmaradt túlélőkkel és a mélyből érkező tengeri lényekkel is. A filmnek szemmel láthatóan két látványos effekt (ez az ún. money shot) fért bele a költségvetésébe – ezekkel jól is sáfárkodik, probléma inkább azzal van, ami közöttük történik. Jellemépítés nélkül nincsenek érzelmek, érzelmek nélkül pedig a nézőt hidegen hagyja, hogy mi történik a szereplőkkel, itt pedig éppen ez a helyzet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
