H
Az Uppal új korszak kezdődött: ez volt az első lemez azután, hogy dobosuk, Bill Berry súlyos betegsége miatt kiszállt. Az Upot Berry hiánya határozta meg: az R.E.M. olyan vidékre ért, amit már alig mernék rocknak nevezni. Most jelent meg az új éra második - és az öt albumos, 80 millió dolláros Warner-szerződés harmadik - darabja, a Reveal. Michael Stipe (ének), Peter Buck (gitár) és Mike Mills (basszus) mellett a kvázi zenekari taggá érett Joey Waronker (dob), Ken Stringfellow, Scott McCaughey (gitár) és az Upot is jegyző Pat McCarthy (producer) dolgozott rajta. A melankolikus hangvétel az Upot idézi, ami nálam rendben, az összhatás egységes és nyugis, bajom mindössze annyi, hogy kevesebb igazán meggyőző szerzeményt találok rajta, mint amennyit szeretnék. A The Lifting és a kislemezként kiemelt Imitation Of Life ide tartozik, a Disappear és esetleg még két-három másik is, de a többiben nem vagyok egészen biztos. Ami fix: a lemez sokszor meghallgatható, és egyre vonzóbbnak tűnik; a minőség egyik jele, ha nem áll be az unalom.
H
Az európai kiruccanást a botránysztorikban eddig nem jeleskedő R.E.M.-hez képest szokatlan epizód vezette be: London felé Peter Buck részegen randalírozott a repülőgépen. Landolás, letartóztatás, bíróság, 30 ezer font óvadék, bocsánatkérő közlemény: "Hálás vagyok a bíróságnak, amiért lehetővé tette, hogy részt vegyek a promóciós turnén. Az ügyet június közepéig elnapolták, amikor természetesen újra itt leszek. Nagyon sajnálom az incidenst, és természetesen nagyon kínosan érint az egész dolog. Mindazonáltal ügyvédeim tanácsára nem fűzök hozzá több kommentárt. Peter Buck, 2001. április 23." Egy hétre rá, a dél-afrikai szabadság napja alkalmából, Nelson Mandela jelenlétében a Trafalgar tér hallhatta a zenekart. Utána jött egy milánói tévéshow, aztán Párizs: randevú a közép-európai médiával.
A Le Costes párizsi mércével mérten is elegáns hotel, pedig nincs itt semmi csillogás, csak magától értetődő, csöndes luxus. Sürgő-forgó személyzet, megannyi állástalan modell. Rafináltan intim megvilágítás, mintha sötét volna, pedig minden zegzugban jól látni. Szempillantás alatt kiszúrni, ki igazi vendég és ki messziről jött sajtómunkás. Csehek, szlovákok, lengyelek, horvátok, 25 perces turnusokba vagyunk beosztva - a magyarok közül csak a Narancsnak van szerencséje mindhárom zenészhez.
H
Magyar Narancs: Volt határozott célotok, mielőtt a Revealhez láttatok?
Peter Buck: A lemezek az életünk dokumentumai, hogy hol tartunk éppen. Zeneileg érdekes területre léptünk az Uppal. Onnan akartuk folytatni. Ez volt a meghatározó, és a Man On The Moon filmzenéje, amit vonósokkal és fúvósokkal dúsan hangszereltünk. Az volt a kiindulási alap, hogy ugyanúgy alkalmazzuk a technikát, loopokat készítünk, samplereket, szintetizátorokat használunk, meg persze akusztikus gitárokat és vonósokat. Ebből fejlődött ki ez a lemez.
Michael Stipe: Nem volt kijelölt útirány. Csak annyit tudtam, hogy nyári lemezt akarok írni. Nem igazán volt még nyári lemezünk, pedig imádom a nyári lemezeket.
MN: A Shiny Happy People sem volt nyári?
MS: Nem, az húsvéti. Eddig mindig novemberben jöttek ki a lemezeink, az Out Of Time kivételével, ami tavasszal. De nem vagyunk "reakciós" banda, nem határozzuk el mereven, hogy merre menjünk ahhoz képest, ahol előzőleg voltunk. Huszonegy év zene áll mögöttünk, ezért amit ma csinálunk, nem önmagában áll, hanem rendelkezik a régebbi munkáink súlyával, nehézségi erejével.
MN: Azt nyilatkoztad, hogy ez a lemez többé-kevésbé a felemelkedésről szól. Ezt hogy érted?
MS: Egyszerűen úgy, hogy a szövegekben előforduló allegóriák és metaforák jó részében emberek emelkednek fel a földről, kérdőjelezik meg a gravitációt, sok benne a tér, a levegő és a lélegzet, szóba kerül néhány bolygó, és mindig jelen van a nap.
MN: Változott a munkamódszeretek most, hogy három plusz hárman készítettétek?
PB: Ez sokkal előadás-orientáltabb, mint az előző, ahol inkább csak rétegeztük egymásra a dolgokat - akkor az volt a helyzet, hogy darabjainkra estünk szét, és próbáltuk újra összeszedni önmagunkat. A ´99. nyári turnén már kezdtük újra zenekarnak érezni magunkat. Az új lemez jó részét élőben rögzítettük a stúdióban, aztán pár dolgot még rávettünk.
MN: Mit vártok el azoktól a zenészektől, akikkel együtt dolgoztok?
Mike Mills: Két, csaknem teljesen ellenkező képességgel kell rendelkezniük: meg kell tudniuk csinálni pontosan azt, amit mondunk nekik, de ha azt kérjük tőlük, hogy találjanak ki valamit, akkor képesnek kell lenniük arra, hogy olyasmit találjanak ki, ami tetszik nekünk, és illik a zenénkhez. Nem okozott túl nagy problémát ilyen zenészeket találni, talán csak egy jó dobost volt valamivel nehezebb, mert annak tökéletesen bele kell olvadnia a zenekarba, főleg koncerten. A gitárt és a szintetizátort könnyebb hozzátenni, az nem annyira integráns része az alaphangzásnak. Nagy szerencsénk volt, hogy Scottot és Kent különösebb keresgélés nélkül megtaláltuk.
MN: Miért készültek annyi helyen a Reveal felvételei?
MM: Sok időt adtunk magunknak erre a lemezre. Nem akartunk határidőre dolgozni. Hét hónapig csináltuk, ennyi időt senki nem tölt szívesen ugyanott, mert az olyan unalmas lesz, mint egy munkahely. Az alapokat Vancouverben vettük fel, aztán eldöntöttük, mi mindent akarunk még rávenni. Utána egy hónapra Írországba utaztunk, amit mindhárman nagyon szeretünk, ott vettük föl az énekes részeket. Michael úgy érezte, ott nyugodtan, lazán és inspiráló környezetben dolgozhat. De amikor elakadt, elutazott máshová, ihletet meríteni. Végül a keverésre Miamiba mentünk, ott kellemes az idő, a várost is bírjuk, a stúdiót pedig már jól ismertük. Azért utaztunk ide-oda, hogy friss maradjon a dolog.
H
Amikor az R.E.M. nem üzemel, hárman háromféleképp töltik az időt. A legkevesebb aktivitást Mike Mills mutatja: "Írtam filmzenéket, tévézenéket, előfordul, hogy fellépek más együttesekkel is, de ez nem feltétlenül kap nagy nyilvánosságot. Számomra az R.E.M. az első, ide adom a legjobb számaimat." A jelenleg Seattle-ben élő Peter Buck nem bírja sokáig színpad nélkül: "Olyan zenekarban nem játszanék, amelyik annyit dolgozna, mint azelőtt az R.E.M., de élvezem a zenélést. Ha valami nagy banda hívna, hogy egy évig turnézzak velük, nem mennék, van nekem egy nagyszerű saját zenekarom, de jó, hogy más emberekkel mást is csinálhatok. A Minus Five-ban nem én vagyok a fő zeneszerző, ráadásul nem is gitáros, hanem basszusos vagyok."
Michael Stipe a filmproducerségbe vágott bele. Párizsi R.E.M.-munkanapján kissé cidrizett is a Hollywoodban fenyegető forgatókönyvíró-sztrájk miatt, úgy volt, hogy másnap kezdődik, végül az utolsó pillanatban egyezség született, megúszta ő is. Cége, a Single Cell első mozidarabja A John Malkovich-menet volt, a klipekkel befutott Spike Jonze első nagyjátékflmje. "A produceri munkának főleg a kreatív oldalával foglalkozom, az üzleti részét inkább a partnereim intézik. Épp tegnap szereztem meg egy könyv megfilmesítési jogát, azt hiszem, briliáns folytatása lehet A John Malkovich-menettel elkezdett sornak."
Peter Buck már elköltözött a Georgia állambeli Athensből, Mills és Stipe azonban a város világhírű polgáraként szüntelen közfigyelem tárgya. Tavaly októberben ők fényezték a megmozdulást, amivel a környezetet óvó, felelős döntésre akarták késztetni a helyi potentátokat a város hosszú távú földhasználati tervének kialakításakor: "Szép volt Petertől, hogy részt vett benne, bár már nem ott lakik - mondja Mills a Land Aid koncertről. - Ez most az egyik legnagyobb horderejű helyi téma, fontosnak tartottuk, hogy segítsünk azzal, hogy odavonzzuk az embereket. És miközben eljátszottunk három dalt, ők információhoz juthattak magáról a témáról, ami miatt az egész zajlott."
Idén áprilisban Michael Stipe-nak afférja akadt a szomszédaival. A háza falára tűzött lapon közölte, hogy ostobaság volt fekvőrendőröket elhelyezni az utcában: "Nem biztos, hogy én tudom a megoldást, de azt sem hiszem, hogy a fekvőrendőr a megoldás. A könnyebb utat választotta a környék, miután a bürokrácia miatt nem sikerült elérni, hogy stoptáblákat vagy növényeket tegyenek ki, vagy rendőr ügyeljen a gyorshajtókra. Csak rá akartam mutatni, hogy nem használták ki az összes lehetőséget. Nem azzal a holisztikus szemlélettel kezelték a dolgot, mint a Land Aid, hogy ne egy háztömb, hanem az egész város, az egész közösség érdekeit figyelembe vevő döntéseket hozzanak. Különben a szomszédaim nagyon liberálisak és barátságosak, támogatják azokat az ügyeket, mint mi, de most fölháborodtak, hogy nyilvánosan ellenük foglaltam állást. Pedig csak egy feliratot tettem ki a házamra, nem is a nevemmel, hanem mint >>ezen ingatlan tulajdonosa<<, és ők hívták az újságírókat és fotósokat. Mulatságos, hogy egy ilyen helyi hülyeség híre bejárja a világot, és Párizsban kérdezel róla..."
Szőnyei Tamás
Köszönet a Warner Music Hungary segítségéért.
