Film
Víz, iszony (Robert Zemeckis: Temetetlen múlt)
Moziban félni jó. Egyre nehezebb, de jó. Egyre több pénzből, több vágással van meg ugyanaz a könnyen feledhető pillanatnyi rettegés. Mint az okosabbja, persze Zemeckis is Hitchcocktól kér kölcsön, ha már semmi eredeti nem jut eszébe. Unatkozó, kissé neurotikus feleség szép nagy házban, nagy kutya vigyáz rá, a múlt mezei szellem alakjában kísért, sok a víz, és nagyon fehér a fürdőszoba. A tetőpontnak szánt jelenetek egyébként kifogástalanul hozzák, ami csak elvárható, más kérdés, hogy ha éppen nem kell félni, mindig kicsit érdektelenné válik az egész. Michelle Pfeiffer sem karcolja az Oscart a kedélybeteg tudósfeleség szerepében, akinek - mióta feladta komolyzenei karrierjét, és a lánya egyetemre ment - az égvilágon semmi dolga nincs, így aztán van ideje naphosszat a nagy házban bolyongani, hátha mégis történik valami. Míg a műfaj klasszikusainak többségében a feszültség az idővel arányosan nő, itt gyakorlatilag folyamatosan frászban kellene lennünk, csakhogy ebbe hamar bele lehet fáradni. A történet javára írhatnánk persze, hogy a csattanó nem adja könnyen magát, de igazából mégiscsak az tartja fenn az érdeklődést, vajon hogyan fognak kijönni az egészből. Vagy még inkább, hogy mikor.
"Én csak egy melós vagyok" (Volker Spengler színész)
Magyar Narancs: Azt hallottam önről, hogy ha valaki köhög a nézőtéren, olykor abbahagyja az előadást...
Kafaq: Új sorozat: Kafaq nótájára
"Kafaq nótájára", ad notam Kafka - ezt mondja a megyeszékhelyen lakó unokaöcsém, szép nagy város, "de inkább egy nagy falu" mondom neki, "Budapest is az". Hát innen így mesélem tovább, ahogy ő mondja, mondja csak, mondja, hogy: "Nem tudom, álmodtam, telefonáltunk, mondom, nem tudom, de amióta tudok róla, hogy Kafkával foglalkozol, fordítod például annak a parasztnak és a kétes vándornak az egyezkedését az országúton, micsoda abszurdum, tényleg, vagy ahogy a féltékenységről szóló drámát nézi a házaspár a színházban, aztán ahogy az erkélykorlátra könyökölnek, kiderül, hogy a korlát valójában egy cingár ember, a feleség Emil nevű imádója, és a férj is Emil, és a legalpáribb jelenet következik, ezt fordítod, ugye..." Egy pillanatra közbevágok, Olvasóm: milyen jó is olykor akár egy rémtörténet, már amit barátságosan mesél megyeszékhelyi unokaöcsém, jó, mert kizökkent a magunk (kafkai?) gondolatvilágából. Mert hiszen kéféleképp van minden, így lehet nézni! Már csak ennyim és ennyim van, vagy még mindig van ennyim és ennyim. És mulatságos, majdnem kafkai rémálom, hogy még megyeszékhelyi unokaöcsém se érti, amit pedig már négy éve, mindenképp három éve, két és fél éve csak mondok és mondok: hogy ezt hogyan képzelik? Fordítom itt a... és nem csak én, és jó, hát a Kafka ezúttal, kivételesen itt, még csak meg van fizetve valahogy, de akkor is: 4300%-os emelkedések vannak, ami 10 forint volt, ma 430, és persze hogy ez csak négyszázhúsz forint különbség, azt mondja valaki, mi az a rongy 420 forint, na épp ez az, ide jutottunk, de: a 60 filléres, jó, 2,40-es újság helyett a 79 forint, a 89 forint, az 1 forintos pogácsa helyett a 70 forint, és, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, akik maguk sütnek, odahaza, háznál, jó, te ezt nem érzékeled, a Panni otthon süti a kenyeret, de a pogácsa! Ezt mondom neki. A C csarnokban eleve 60 forint volt, egy pogácsa! A B csarnokban 50. Ez 55, amaz 70 forintra ment föl, mondom. És a bor. Azt mondja a kis hölgy az emeleti karzaton: mondtam a főnökömnek, ha nem emeli fel 20-ról legalább 30-ra decijét, én fel se jövök. Föl se megy árulni. Ti magatok termelitek a bort, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, de ti is megéreztek nyilván bizonyos változásokat, nem? Az ember nagyon megérzi ezeket, városon főleg, teszem hozzá, bár ez utóbbit máris visszaszívnám.
"Azt éreztük, tök jó!" (Czutor Zoltán, Nyers)
Magyar Narancs: Az új lemezetek címének hallatán az ugrik be, hogy a "karácsonyi piacra" készült. A borítón egy kis bárány, a gyanútlan vevő meg jól megvásárolja a fa alá.
"Ezek napi válaszok" (Fésős András filmrendező)
Magyar Narancs: Filmje első ránézésre igen közel áll a sokak szerint kívánatos európai modellhez. Törekedett erre?
Anyukám és a kritikusok (Yonderboi)
- ismerős kölyökarc tekintett vissza az ajtóra aggatott hirdetményről. Meredten pislogtam: de hisz ez a mi fiúnk, a Yonderboi!
Megoldotta a nőkérdést (András Edit művészettörténész)
Magyar Narancs: Mi lehet az oka, hogy épp most került sor ilyen átfogó igényű kiállításra?
"Hoppá, valami elveszett" (Gellér B. István képzőművész)
Magyar Narancs: Neved összekapcsolódott a