"A mai underground a globális popzene" (Karányi Dániel)

  • 2004. november 25.

Film

Karányi Dániel két évvel ezelõtt tûnt fel sajátos, "magyaros" fílingû downtempó zenéjével. Többen is azt tartották róla, hogy az új Yonderboi, pedig nem. De akkor kicsoda? - ezt igyekszünk tisztázni a megjelenõ Digital Digital albuma kapcsán.

Magyar Narancs: Elõször 2001-ben, a Balaton Grooveson, majd egy év múlva a Future Sound of Budapest 4-en találkozhattunk a neveddel. Mit gondolsz ezekrõl a magyar downtempó válogatásokról?

Karányi Dániel: Az elsõ lemezen, ha jól emlékszem, három producer zenéi voltak különbözõ nevek alatt. A következõ kettõ hozott valami frissességet, de mire én bekapcsolódtam, sablonos lett az egész. Abban az idõben az Underground Records (az említett lemezek kiadója - a szerk.) minden kiadványa ilyen magyar "downtempó" volt, ezt erõltették. Nem titkolt céljuk volt, hogy elsõsorban az elit réteget célozzák meg. Sajnos csak utólag jöttem rá, hogy mi zavart ezekben a zenékben: az, hogy kreált életérzést, sznob ízlést akartak kiszolgálni, egy olyan közönséget, amellyel sosem akartam azonosulni. Abban az idõben ösztönösen csináltam zenéket, és nem is hallgattam olyan downtempókat, amelyekbe megpróbáltak beskatulyázni. Visszatekintve az egész Underground Records-os korszakomat elhibázottnak tartom. Három évre szerzõdtem velük, s ebbõl végül egy lemez jött létre, nulla promócióval.

MN: Az hogyan érintett, hogy amikor az Oktogon megjelent, Yonderboihoz hasonlítottak?

KD: Nagyjából ugyanabban az idõben készültek a lemezeink, és mindketten downtempót csináltunk, de ezek legfeljebb párhuzamok, a hasonlóság ettõl még messze van. Yonderboi közelebb került a retróhoz, én inkább a chillout felé fordultam. A retro számomra annyit jelentett, hogy egy idõben trapéznadrágot meg afféle "ciánkális" cuccokat hordtam, de zeneileg nem viseltem ezeket magamon. Nagyon unom már a szocreál kultuszt vagy azt a "csehszlovák" fílinget, ami jelen van a magyar undergroundéletben.

MN: A napokban megjelenõ Digital Digital albumod zeneileg nagyon eltér az Oktogontól - mintha kicseréltek volna.

KD: Én nem vagyok "albumzenész", inkább a kislemezeket, az önmagukban is megálló számokat szeretem. Az albumaim így tulajdonképpen válogatások egy korszak termésébõl. És mivel nem akarok elkötelezõdni egy stílusnak vagy irányzatnak, zeneileg is nagyon változatosak.

MN: Komoly hangsúlyt kaptak most a 2step garage ritmusok. Mi fogott meg ebben a hangzásban?

KD: A 2step középtempós zene, a hiphop és a drum 'n' bass között. A hiphopban nem vagyok otthon, a drum 'n' bassig pedig már nem gyorsulnék fel, úgyhogy ez nekem éppen megfelel. Egyébként én is kíváncsi leszek a fogadtatásra: a Road To Home/Hazaút címû internetes dal arra tett kísérletet, hogy szülessen egy magyar sláger 2step alapra. Amikor csináltam, arra törekedtem, hogy a hallgatóknak ne tûnjön fel, mennyire más ritmusban lüktet, mint amihez hozzászokott. A magyar 2steppel szerintem az a legnagyobb probléma, hogy nincsen elég fekete mc a zenei életben. Ezek az emberek itthon legfeljebb funkybulikra járnak, nem nagyon mozognak elektronikus zenei körökben.

MN: Mennyire underground, amit csinálsz?

KD: Azt szoktam mondani, hogy a mai underground a globális popzene. Számomra egyébként azt az állapotot jelenti, amelyben meg tudom õrizni a szabadságomat az erõs külsõ hatásoktól. De ez nem zárja ki, hogy amit csinálsz, populáris legyen.

MN: Hogyan látod, létezik nálunk elektronikus zenei színtér? Akikkel eddig beszéltem, azt mondták, hogy "igen, de én nem tartozom bele".

KD: A közeg adott, csak az igazi csoportszellem hiányzik. Én úgy tekintek magunkra, mint külsõsökre, akik mindenhová bedolgoznak, ahová csak lehet - én például írtam több számot az Ízisznek, és készítettem remixeket a Unique-nak, a Balkan Fanatiknak és a Nulladik Változatnak is. Ahhoz, hogy kialakuljon egy csoport, olyan kiadók kellenének, amelyeknek megvan a célközönségük, meg tudnak élni és az elõadóikat is el tudják tartani. Amíg ez nincs, addig marad a belterjesség.

MN: Kétlaki zenész vagy: vannak a lemezeid, és vannak az élõ fellépéseid, amikor partizenét játszol. Hogy van ez?

KD: Élõben a középtempót szeretem, ezenbelül mindenfélét játszom: breakbeatet, garage-et, nu schoolt vagy éppen 4/4-et. Mostanában a lemezemen is közremûködõ énekesnõvel, Virággal és egy scratch dj-vel játszom partikon. A fellépéseim tulajdonképpen a koncert, a live act és a dj-szett keverékei: koncert, mert van énekes, live, mert a zene élõben szól és dj-zés, mert keverem a zenéket. Ez a hibrid forma azért szerencsés, mert klubban és koncertkörnyezetben egyaránt mûködik.

MN: Gondolom, nem a zenélésbõl akarsz megélni.

KD: Nem, valóban nem. Az a szabadság, hogy nem attól függ az egzisztenciám, csinálok-e új lemezt vagy sem, sokkal fontosabb. És így mindenki jól jár: nekem nem sérül az alkotói integritásom, a közönség pedig tisztában lehet azzal, hogy nem fogok bármilyen hülyeséget bevállalni.

Forrai Krisztián

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.