"A mai underground a globális popzene" (Karányi Dániel)

  • 2004. november 25.

Film

Karányi Dániel két évvel ezelõtt tûnt fel sajátos, "magyaros" fílingû downtempó zenéjével. Többen is azt tartották róla, hogy az új Yonderboi, pedig nem. De akkor kicsoda? - ezt igyekszünk tisztázni a megjelenõ Digital Digital albuma kapcsán.

Magyar Narancs: Elõször 2001-ben, a Balaton Grooveson, majd egy év múlva a Future Sound of Budapest 4-en találkozhattunk a neveddel. Mit gondolsz ezekrõl a magyar downtempó válogatásokról?

Karányi Dániel: Az elsõ lemezen, ha jól emlékszem, három producer zenéi voltak különbözõ nevek alatt. A következõ kettõ hozott valami frissességet, de mire én bekapcsolódtam, sablonos lett az egész. Abban az idõben az Underground Records (az említett lemezek kiadója - a szerk.) minden kiadványa ilyen magyar "downtempó" volt, ezt erõltették. Nem titkolt céljuk volt, hogy elsõsorban az elit réteget célozzák meg. Sajnos csak utólag jöttem rá, hogy mi zavart ezekben a zenékben: az, hogy kreált életérzést, sznob ízlést akartak kiszolgálni, egy olyan közönséget, amellyel sosem akartam azonosulni. Abban az idõben ösztönösen csináltam zenéket, és nem is hallgattam olyan downtempókat, amelyekbe megpróbáltak beskatulyázni. Visszatekintve az egész Underground Records-os korszakomat elhibázottnak tartom. Három évre szerzõdtem velük, s ebbõl végül egy lemez jött létre, nulla promócióval.

MN: Az hogyan érintett, hogy amikor az Oktogon megjelent, Yonderboihoz hasonlítottak?

KD: Nagyjából ugyanabban az idõben készültek a lemezeink, és mindketten downtempót csináltunk, de ezek legfeljebb párhuzamok, a hasonlóság ettõl még messze van. Yonderboi közelebb került a retróhoz, én inkább a chillout felé fordultam. A retro számomra annyit jelentett, hogy egy idõben trapéznadrágot meg afféle "ciánkális" cuccokat hordtam, de zeneileg nem viseltem ezeket magamon. Nagyon unom már a szocreál kultuszt vagy azt a "csehszlovák" fílinget, ami jelen van a magyar undergroundéletben.

MN: A napokban megjelenõ Digital Digital albumod zeneileg nagyon eltér az Oktogontól - mintha kicseréltek volna.

KD: Én nem vagyok "albumzenész", inkább a kislemezeket, az önmagukban is megálló számokat szeretem. Az albumaim így tulajdonképpen válogatások egy korszak termésébõl. És mivel nem akarok elkötelezõdni egy stílusnak vagy irányzatnak, zeneileg is nagyon változatosak.

MN: Komoly hangsúlyt kaptak most a 2step garage ritmusok. Mi fogott meg ebben a hangzásban?

KD: A 2step középtempós zene, a hiphop és a drum 'n' bass között. A hiphopban nem vagyok otthon, a drum 'n' bassig pedig már nem gyorsulnék fel, úgyhogy ez nekem éppen megfelel. Egyébként én is kíváncsi leszek a fogadtatásra: a Road To Home/Hazaút címû internetes dal arra tett kísérletet, hogy szülessen egy magyar sláger 2step alapra. Amikor csináltam, arra törekedtem, hogy a hallgatóknak ne tûnjön fel, mennyire más ritmusban lüktet, mint amihez hozzászokott. A magyar 2steppel szerintem az a legnagyobb probléma, hogy nincsen elég fekete mc a zenei életben. Ezek az emberek itthon legfeljebb funkybulikra járnak, nem nagyon mozognak elektronikus zenei körökben.

MN: Mennyire underground, amit csinálsz?

KD: Azt szoktam mondani, hogy a mai underground a globális popzene. Számomra egyébként azt az állapotot jelenti, amelyben meg tudom õrizni a szabadságomat az erõs külsõ hatásoktól. De ez nem zárja ki, hogy amit csinálsz, populáris legyen.

MN: Hogyan látod, létezik nálunk elektronikus zenei színtér? Akikkel eddig beszéltem, azt mondták, hogy "igen, de én nem tartozom bele".

KD: A közeg adott, csak az igazi csoportszellem hiányzik. Én úgy tekintek magunkra, mint külsõsökre, akik mindenhová bedolgoznak, ahová csak lehet - én például írtam több számot az Ízisznek, és készítettem remixeket a Unique-nak, a Balkan Fanatiknak és a Nulladik Változatnak is. Ahhoz, hogy kialakuljon egy csoport, olyan kiadók kellenének, amelyeknek megvan a célközönségük, meg tudnak élni és az elõadóikat is el tudják tartani. Amíg ez nincs, addig marad a belterjesség.

MN: Kétlaki zenész vagy: vannak a lemezeid, és vannak az élõ fellépéseid, amikor partizenét játszol. Hogy van ez?

KD: Élõben a középtempót szeretem, ezenbelül mindenfélét játszom: breakbeatet, garage-et, nu schoolt vagy éppen 4/4-et. Mostanában a lemezemen is közremûködõ énekesnõvel, Virággal és egy scratch dj-vel játszom partikon. A fellépéseim tulajdonképpen a koncert, a live act és a dj-szett keverékei: koncert, mert van énekes, live, mert a zene élõben szól és dj-zés, mert keverem a zenéket. Ez a hibrid forma azért szerencsés, mert klubban és koncertkörnyezetben egyaránt mûködik.

MN: Gondolom, nem a zenélésbõl akarsz megélni.

KD: Nem, valóban nem. Az a szabadság, hogy nem attól függ az egzisztenciám, csinálok-e új lemezt vagy sem, sokkal fontosabb. És így mindenki jól jár: nekem nem sérül az alkotói integritásom, a közönség pedig tisztában lehet azzal, hogy nem fogok bármilyen hülyeséget bevállalni.

Forrai Krisztián

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.