A negyven alattiaknak a berlini fal csupán egy a sok-sok rémes 20. századi epizód közül, s meglehet, a szocialista rezsimek között volt kegyetlenebb, gyilkosabb, keményebb és puhányabb, ám mindközül a megosztott Németország keleti fele került a legközelebb Orwell világához.
Ebben a rendszerben már az is hendikep volt, ha valakinek önálló gondolatai támadtak, nemhogy még független színházat csináljon. Márpedig Steffen Reck a Zinnober nevű társulat tagjaként ebben utazott, ezért találta meg a Stasi, de a szerelem is. Ráadásul a lány, Gamma Bak nyugati-berlini lakos volt…
Az Engelbeckent ennek az őrült szerelemnek az emlékére készítette el Gamma Bak korabeli jelentések, amatőr felvételek és természetesen Steffen Reck közreműködésével. Bár e love story percekkel a berlini fal leomlása előtt, 1987–88-ban történt, a filmből az is egyértelműen kiderül, hogy ennek semmiféle előszele nem volt akkoriban. Olyannyira nem, hogy a férfi az első adandó alkalommal – már 1988-ban – emigrált. Ám a hepiend elmaradt, ugyanis hiába volt teljesen logikus és természetes Reck döntése – egyszerűen el kellett menekülnie –, ő a mai napig bűntudatot érez. Emiatt aztán a szituáció a totális abszurd, hiszen lehet-e hazaárulás a hazatérés?
A korszak nyomasztó atmoszféráját tökéletesen felidéző filmre pár évvel ezelőtt még azt mondtuk volna, ilyen többé nem fordulhat elő, ám ma már nem vennénk rá mérget. És még valami: ha bárki valóban kíváncsi arra, milyen volt az igazi Német Demokratikus Köztársaság, az előbb nézze meg ezt a filmet, és csak utána röhincséljen a Trabantokon, a Wartburgokon.
