A nagy kékség, a Nikita, a Leon, a profi, a Bíborfolyók 57 éves sztárja e héttől A Da Vinci-kód moziváltozatában látható Fache rendőrfőkapitány szerepében. Cannes-ban és Párizsban beszéltünk.
*
Magyar Narancs: Igaz, hogy Dan Brown önre gondolt, amikor megformálta Bezu Fache-t?
Jean Reno: Rengetegen kérdeznek erről. A forgatás elején eljött a Louvre-ba, mert annyira örült, hogy megkaptuk a forgatási engedélyt. Az egyik nap eleresztett egy mondatot: "Tudod, rád gondoltam, amikor a figurát megírtam." Nagyon megtisztelő. Gondoljunk csak bele: valaki most Japánban vagy Ausztráliában ír egy könyvet, amelynek az egyik szerepét rólad min-tázza! Ez hihetetlen.
MN: Ismerte a regényt?
JR: A forgatás előtt fél évvel olvastam, azelőtt, hogy bárki megkeresett volna a szereppel.
MN: Érdeklik az összeesküvés-elméletek?
JR: Sokkal jobban izgatnak az emberek, mint a misztériumok. Nem hiszem, hogy ha kiderülne, hogy Jézus másmilyen életet élt, mint ahogy azt tanították, az megváltoztatná a hitemet. Hívő vagyok, olyan értelemben, hogy van hitem valami "magasságosban". De ez a magánügyem. És nem hiszem, hogy bármi meg tudná változtatni.
MN: Miért?
JR: Mindig meglep, amikor az emberek azt találgatják, vajon lehettek-e Jézusnak leszármazottai? Ezek az emberek valami látványosat akarnak, újdonságra szomjaznak. Pedig ha kinyitjuk a szemünket, láthatjuk, hogy éppen elég dolog van az életben, amit imádhatunk, nem kell még egy csapatnyi "áldott" származású ember a képbe. Éppen elegendő benső gazdagsággal bírunk és bőség vesz körül minket ahhoz, hogy békében élhessünk.
MN: Jól bírja a szuperproduk-ciók légkörét?
JR: Amikor oda jutunk, hogy felállítottuk a kamerát, ugyanaz megy, mint a többi forgatáson: "Felvétel, tessék!", és a színész mondja a szövegét. Nem teszek mást, mint jeleneteket forgatok. Ha abban a pillanatban elkezdek gondolkozni, hogy atyaúristen, milyen nagy dologban vagyok benne, akkor kiestem a filmből, a hangulatból, a jelenetből, és puszta nézővé váltam.
MN: De nem nyomasztotta a nagy felhajtás a regény és a film körül?
JR: Mindenki ezt mondogatta, de ez engem egyáltalán nem hoz lázba. Ez is csak egy film, egy újabb munka a pályádon.
MN: Tom Hankset ismerte?
JR: Egyszer Párizsban tartotta a születésnapi buliját. Ajándéknak beszereztem neki egy történelmi ereklyét - ily módon adtam tudtára, hogy mennyire tisztelem mint színészt. Ha az intelligencia jó modorral párosul, könnyű jó kapcsolatot teremteni. Mert az ilyen em-ber tudja, hogyan kell viselkedni, hogyan kell enni-inni és beszélni gyönyörű nőkről és férfiakról.
MN: Mindig ilyen könnyű az együttműködés a kollégákkal?
JR: Nemrég fiatal srácokkal forgattam a Flyboys című filmet, ami az első világháborúban játszódik. Rájuk már egy kicsit féltékeny voltam. Mert olyan fiatalok. De azért nagyon bírtam őket is. A munkámat mindig a teniszezőéhez hasonlítom: ha jó a partnered, akkor jó a meccs.
MN: Végigkalauzolta Ron Howardot Párizson?
JR: Engem szerződtetett elsőként a színészek közül. Naná, hogy elvittem a legprímább éttermekbe. Meg szép helyekre. És segítettem egy kicsit a helyszínek kiválasztá-sában.
MN: Kikérte az ön tanácsát a francia főszereplőnő személyéről?
JR: Igen, de én azt mondtam, neki kell döntenie. 'szintén szólva nem nagyon tudtam elképzelni, milyen lány kellene erre a szerepre. Nem szexi, mégsem rossz kinézetű, sőt nagyon is elfogadható egy férfi számára. Magas, szőke, barna, kövér, sovány, mégis milyen? 'k meg megkerestek boldog-boldogtalant. Sophie Marceau-val és másokkal próbálkoztak. Végül Audreyra esett a választásuk. "Biztos vagy benne?" - kérdeztem Ront. Biztos volt. "Oké, csak kérdeztem." Ezzel el is volt intézve.
MN: Gyártott valamiféle elméletet arról, miért futott be ilyen nemzetközi karriert?
JR: Gőzöm sincs. Talán mert Marokkóban születtem. De teljesen franciának érzem magam.
MN: Még a gázsija is nemzeti közügyÉ
JR: Amikor láttam a Newsweekben, hogy Chirac a gázsimról beszél, azt gondoltam, tiszta hülyeség! Az államfő nem beszélhet egy színész keresetéről! Még akkor sem, ha kedvel engem.
MN: A filmezésen kívül mivel foglalkozik?
JR: Nemrég állítottam színpadra egy Puccini-operát Torinóban. Egy operaénekes barátom kérte, rendezzem őt valamiben. "Neked elment az eszed!" - vágtam rá. De ő csak bólogatott. Mégis összejött a dolog. És egészen véletlenül forgattam egy filmet Roberto Benignivel (az iraki háború ellen felszólaló A tigris és a hó címűt - K. L.). Voilá! Ahhoz képest, hogyan kezdtem, hogy Németországban kellett dekkolnom besorozott katonaként, elég szépen alakult az életem!
El lehetne egy mondatban intézni: "Isten őrizz..." Köztünk szólva nem is értem, a Vatikán miért lázong olyan eszeveszetten a film ellen; ellenkampánya a létező legmegfelelőbb reklámként funkcionál egyfelől, másfelől nincs mi ellen hadakozni. De nincs ám! Mondjuk Ron Howard rendezőből - az Egy csodálatos elme és A remény bajnoka után - annyit azért kinézne az ember, hogy elbír egy bestsellerrel. Hát most nem. Dan Brown (cselekményszinten hűen, tartalmilag pedig pongyolán adaptált) könyve, noha maximum kérdésfeltevésében üt el egy átlagos puha fedelű bűnügyi sztoritól, az érdeklődést mindvégig fenntartó suspense-folyamával, váltakozó - határozottan vonzó, ibuszos - helyszíneivel, férfi-nő, jó-rossz, igaz-hamis főhőseivel és egy megfejtendő titokkal: egyértelmű zsánerfilmes forgatókönyv-alapanyag. A jelen idejű nyomozás és a kétezer éves történet titkainak felfedése fonódik egymásba - és a könyv valóban "eteti" magát (magyar fordítója állandó szerzőnk, Bori Erzsébet - a szerk.). Divat lett a Magdolna-mítoszról, a gnosztikus irodalomról, az Opus Deiről beszélni és határozottan állást foglalni valamiről, amiről a tudomány is csak néhány éve tud/mer. Ám a film ehhez az égvilágon semmit nem ad hozzá, inkább elvesz. Akár biztonsági játszmába keveredett Ron Howard, akár nem: jókora lehetőséget passzolt el egy középszerű krimi kedvéért. Melynek értékelhető momentumai - voltaképpen meglepetésre - nem is a látványos helyszíneken játszódó bújócskatörténet váratlan fordulataihoz kötődnek, legfeljebb a színészgárdához...Tom Hanks rohangál Párizs-szerte a Szent Grál és az igazság nyomában, oldalán Audrey Tautou-val (fut még Jean Reno, Paul Bettany és mások)É, ennyi. Mária Magdolna történetének izgalmas variánsa a vásznon vásárcsarnoki pletyka szintjén mozog; a Szent Grál hol- és mibenléte meg körülbelül olyan mértékű izgalmat vált ki a nézőből, mint a Mission Impossible legújabb epizódjában a "nyúlláb" utáni hajsza - mindezért Ron Howard önmagán túl nyilván hálás lehet a forgatókönyvírójának is. Aki pedig Dan Brown - mit mondjunk, úgy kell neki. Isten nem bottal ver... Szabó Mária Az InterCom bemutatója
