Film

FC Roma

Film

Mi sem mutatja meg jobban egy kisváros igazi arcát, mint egy focimeccs: az öltönyös bácsi, aki minden hétvégén a kopott lelátón ül és magánkívül biztatja a csapatot, a helyi vagányoknak tetszeni akaró csapatdresszes hölgykoszorú, a kissrácok a nagy Messi cipőjében, a pocakos edző és persze a játékosok, akik minden elveszített meccs után az öltözőben „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokkal elemzik a semmit. Az FC Roma ráadásul egy cigánycsapat, akik ellen senki sem akar játszani, azon egyszerű oknál fogva, hogy cigányok, márpedig az köztudott, hogy a cigányok kötekednek, verekednek a meccs után, megírja róluk ezt a mérték­adó helyi sajtó is. Néha azért be-becsúszik egy-egy mérkőzés, amin már tényleg nyerni kellene, ám rendszerint piros lappal és hajnalba nyúló önmosdatással, majd egymás vállának a szorgalmas veregetésével végződik. Közben megy,
vagyis hát menne a harc a sztereotípiák ellen, a nyomor ellen, a rasszizmus ellen. Hősök nincsenek, csak fáradt, kapálózó emberek, akik kezdik megelégelni, hogy nem szolgálják ki őket a kocsmapultnál, hogy kicsi a kebab, s megint kellene 700 korona a hónap végére, mert egyre csak rohad lefelé a lakótelep fala. Az FC Roma nem csupán egy megyehármas focicsapat vergődését mutatja meg, hanem az eredendő kilátástalanságot is.

Mindezt jó lassan, ugyanazt ismételgetve, de dokumentumfilmként a játékfilm határán olykor átcselezve magát mutatja meg Rozálie Kohoutová és Tomáš Bojar műve.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.