rés a présen: Hol tartasz a tanulmányaidban azután, hogy elhagytad az „átalakított” SZFE-t?
Nyári Ádám: Most kezdem az ötödik, a végzős évemet. Hivatalosan két, gyakorlatilag fél évet jártam arra az SZFE-re, ahova felvettek. Aztán jött a járvány, majd az egyetemfoglalás, újabb Covid és a hatalomátvétel. A többit nem vártam meg. Az osztályommal és osztályfőnökeinkkel, Ascher Tamással és Forgács Péterrel csatlakoztunk az alakuló Freeszféhez, az Emergency Exit diplomamentő programon keresztül pedig a salzburgi Mozarteumhoz. Most kezdem az első olyan évadomat, amelyben már nem órák és vizsgák, hanem teljes értékű színházi munkák dominálnak. A tanév végén diplomázom.
rap: Milyen hatással voltak rád a történtek?
NYÁ: Fel kellett nőnünk, kegyetlenül gyorsan. Művésznek lenni soha nem volt életbiztosítás, de most tényleg fogalmunk sincs, hogy mi vár ránk. Egy olyan országban tanulunk színházcsinálást, ahol az állami színházak nagy része szóba sem áll velünk, akik pedig hajlandók lennének, mind dugig vannak, folyamatosan szűkülnek a lehetőségeik, míg a független színházi szféra épp a totális ellehetetlenítéssel néz szembe. Kiútnak csak a nemzetköziség vagy a totális underground látszik, és bár nemzetközi szinten meglepően jó hívószó a Freeszfe, mindkét irány iszonyú bizonytalan. Bukás esetén marad a pályaváltás vagy a megalkuvás. Szakmailag és anyagilag tehát nehéz helyzetben vagyunk, viszont olyat tanultunk, ami kevés embernek adatik meg ilyen fiatalon: demokráciát, összetartást, a közösség erejét. Megtanultunk túlélni, és megtanultuk, hogy minden körülmények között lehet színházat csinálni.
rap: Az V. TITÁNium Színházi Projektben valósul meg az Arab éjszaka című előadásod a Jurányiban. Hogyan kell elképzelnünk egy hangszínházi produkciót?
NYÁ: Ez nem egy létező műfaj, a kifejezést azért találtuk ki, hogy megpróbáljuk definiálni azt, amit csinálni akarunk. A zenés színházi előadásokhoz hasonlóan az akusztikai dimenzióra, a zeneiségre koncentrálunk, de nem köznapi értelemben vett zenével dolgozunk. Talán a kísérleti vagy az avantgárd zene felől lehet megfogni azt, amit keresünk. Schimmelpfennig egy kortárs német író, aki rendkívül zenei módon alkot szöveget. A darabjában öt ember párhuzamos monológját halljuk, öt különálló történetet, mesét, álmot, amelyek bizonyos pontokon keresztezik egymást. Egy igazi őrült, izgató és forró éjszaka, ahol bármi megtörténhet, abszolút szimfonikus szerkesztésben. Ezt szeretnénk az előadásunkban kihangsúlyozni és kifejteni, éppen ezért nem igazán lesz klasszikus értelemben vett díszlet vagy kellék, helyette Horváth Ábel zenész és Sziládi Szabolcs látványtervező építenek nem létező hangszereket, amelyek kellékként és díszletként is funkcionálnak.
rap: Kikkel és mikor lehet látni az előadást?
NYÁ: A VI. TITÁNium projektnek köszönhetően rendkívül impozáns háttérrel rendelkezünk. Az előadás létrehozói a Füge Produkció, a SzínMűhely Produkció és a Freeszfe Egyesület, mellettük támogat minket a Jurányi Ház, a Goethe Intézet és Máté Gábor. Az előadás bemutatója október 6-án lesz a Jurányi Ház kamaratermében, és a tervek szerint az egész évadban fogjuk játszani, havi rendszerességgel. Ez egy olyan előadás, amilyeneknek az egyetemen kellett volna születniük. A csapat gerincét az alig létezett zenés évfolyam adja, amelyet a „modellváltás” szétbombázott. A dramaturg-fordító Gaál Anna, a Kárpáti Péter és Fekete Ádám vezette osztály tagja – ez az osztály az enyémhez hasonlóan szintén elhagyta az egyetemet –, míg az öt színészből négyen, Berkó Boglárka, Juhász Bence, Kerek Dávid és Szász Gabriella Novák Eszter és Selmeczi György osztályába járnak, ők a „modellváltás” után is maradtak az SZFE-n. Bár voltak, akik mindent megtettek azért, hogy éket verjenek közénk, a közös alkotási vágy és a személyes barátságok erősebbnek bizonyultak. Szerepel az előadásban Imre Krisztián is, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze, aki az előző, 2019-ben végzett Novák–Selmeczi-osztályba járt. Nem utolsósorban a csapatunk tagja Balla Anett asszisztens is.
rap: Hol találkozhatunk még az évadban?
NYÁ: A jurányis bemutató után a következő állomás Stuttgart lesz, ahol Bagossy László hívására a Theater tri-bühnében felújítjuk és játsszuk A királyi úton című előadást, amelyet freeszfés és mozarteumos diákok közösen hoztak létre Volker Lösch rendező és Christoph Lepschy dramaturg vezetésével. Elfriede Jelinek és a saját szövegeink alapján jön létre, írtam és rendeztem benne jelenetet, meg játszom is. Ezt a novemberi Freeszemlére is hozzuk, és két alkalommal – november 12-én és 13-án – játsszuk majd az Örkény Színházban. Borzasztó kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni hozzá a magyar közönség. Végül márciusban fogom bemutatni Müller Péter A vihar kapujában átiratát a ferencvárosi Pinceszínházban. A Pince az egyik első partnere volt a Freeszfének, már tavaly és tavalyelőtt is dolgozott ott az osztályom, mondhatni hazai terep. Izgatottan várom, hogy visszatérjek, ezúttal már nem egy vizsgával, hanem teljes előadással.
